Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Félelem gyerekkorban

Félelem gyerekkorban


Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.


Azonban a félelem az élet velejárója, ezért elkerülhetetlen, hogy a gyermek olykor meg ne sérüljön, érzelmileg vagy fizikailag. A kisgyermek még nem képes arra, hogy közvetlenül megmagyarázza, mi miatt érez negatívan, mi miatt szorong. A félelmei miatt feltűnően megváltozik a viselkedése, és olyan dolgokat tesz, amelyek addig nem voltak jellemzőek rá.

Félelem gyerekkorban

Mitől félnek?


A gyermekek nagyon sok mindentől megriadhatnak, és bár felnőtt szemmel egy-egy dolog nevetségesnek, jelentéktelennek tűnhet, érdemes megvizsgálni, és nem szemet hunyni fölötte. Néhány gyermek hosszas sírásba kezd, ha az anyukája egyedül vagy valaki mással hagyja, mások viszont boldogan töltik el az időt, akár egy számukra idegen személlyel is. Sokan szoronganak a sötétben, ezért gyakori, hogy az esti lefekvést egy hosszas kérlelési rituálé előzi meg, éjszaka pedig sírva ébrednek egy kellemetlen álomból, és akár a szobatisztaság ellenére is ágyba vizelhetnek. Sok kisgyermek nem akar óvodába vagy iskolába menni, ha pedig kényszerítik, akkor különböző testi tünetek lépnek fel, mint például a has- a fejfájás vagy a szédülés.


Mitől alakulhat ki?


Veszélyes és ijesztő élmények, félelmet keltő felnőttek, szülők vagy tanárok. Kevés minőségi törődés, sok egyedül eltöltött idő, durva kommunikáció, nem az ő korosztályának való filmek, nyomasztó mesék. Továbbá különböző fenyegetések, büntetések szeretetmegvonással, félős szülők akik a saját fóbiájukat továbbadják a gyermeknek, valamint rossz lelkiismeret, ha elkövetett egy két gyermekcsínyt. Ilyen és ehhez hasonló dolgok következtében alakulhat ki a gyermekben a félelem érzete, ami meggátolhatja őt nagyon sok mindenben.


Az első lépés


A félelem természetes reakció bizonyos élményekre és eseményekre, előfordulhat, hogy amilyen gyorsan jön, úgy el is múlik. Ilyen esetben nincs szükség orvosi vagy akár pszichológiai beavatkozásra, csupán a családon belüli odafigyelésre és együttérzésre. Az első legfontosabb lépés, hogy a család komolyan vegye a gyermek megváltozott lelkiállapotát, hadd érezze, hogy a környezete szeretettel és megértéssel közeledik felé.

Azonban, ha a szülők segítsége és gondoskodása nem enyhíti a félelem és szorongás érzetét, érdemes szakemberhez fordulni, aki újra egyenesbe hozhatja a gyermek feldúlt lelkivilágát. Az egyik leghatékonyabb megoldás a gyermekpszichológus által nyújtott terápia, akár családterápiával kiegészítve.


Szülői hozzáállás


A gyermek, még a legnagyobb igyekezetek ellenére is, olykor félelmet él át, és ez normális, ilyen az emberi természet. Ennek függvényében abban próbáljunk neki segíteni, hogyan küzdheti le és enyhítheti a fájdalmas érzést, ha valami rossz dolog történik vele.

Szenteljünk neki elegendő időt, amikor csak rá figyelünk! Lehetőleg minél kevesebb időt töltsön el egyedül, ne érezze magát magányosnak! Semmi esetre se nevezzük őt gyávának, ha valamitől fél, magyarázzuk el neki a tilalmakat, mi miért történik! Játsszuk el vele az ijesztő szituációkat, akár a kedvenc babájával vagy szerepjátékkal!


Vannak dolgok, amik felett nincs hatalmunk, ezért nem is érdemes küzdeni ellene. Azonban megfelelő neveléssel olyan felnőtté segíthetjük gyermekünket, aki képes megbirkózni az élet adta nehézségekkel, és a problémáktól nem elmenekül, hanem megoldja azokat.


Szerző: Timár Tímea

Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.




Írta: netbarátnő, 2018. április 21. 09:08
Fórumozz a témáról: Félelem gyerekkorban fórum (eddig 5 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook