Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Fehérneműk fórum

Fehérneműk (beszélgetős fórum)


2019. márc. 30. 16:50
Évek óta, városunkban működő triumph fehérnemű boltnak voltam törzsvásárlója. Elasztikus fehérneműről van szó, ami ugyebár a tömör gyönyör hölgyeknek igen kedvező./ápol és eltakar/ Nem kevés pénzt költöttem bugyikra. Évekkel ezelőtt létezett a Slipi Soft márkanevü termék, amelynek minőségével tökéletesen megvoltam elégedve. Az ára ugyan elég borsos volt,/háromezer forint körül/ de megérte egyszerre több darabot is tartalékolni. Aztán, ahogy teltek az évek, megszüntették gyártását, és helyette a smooth basic soft-ot kezdték el forgalmazni. Sokkal vékonyabb anyag volt, ami gyorsan szakadt, a rugalmassága is sokkal gyengébb volt, az ára 960,-Ft-al drágább. Most pedig szerettem volna vásárolni ebből a fajta bugyiból, de most már ezt is megszüntették, helyette van a sloggi, ami akár a pókháló olyan vékony, és sátorlap nagyságú. Semmi gumírozott anyag nincs benne. persze az ára sem lett olcsóbb. Végső elkeseredésemben elmentem a piacra, és ott megdöbbenve tapasztaltam, hogy a legelső kedvencem minőségével megegyező bugyikat lehet kapni. Nem beszélve róla, hogy hármasával árulják, fele annyiért, mint a márkaboltban egy darabot. Még ha használat közben derül ki, hogy gyengébb minőség, akkor is megéri. Végtelenül bosszant, hogy a gyártók az anyagtakarékosság miatt inkább gyártanak rossz minőségű árukat, megkárosítva a vásárlókat. Főleg a Tirumph egy márkanév, de úgy látszik, a vásárlók igényeit kevésbé tartják szem előtt a gyártók.
8. 859d58d4d8 (válaszként erre: 2. - Myrtill)
2011. jún. 14. 11:26
Szia! A fekete szettet elfogadnám!:)
2011. jún. 14. 11:26
Szia! Nekem az együttesek jönnek be, amik szettben vannak! Szeretem a vidám színeket és az alap fekete fehéret is! Melltartóban díjazom, ha kicsit nagyobb ciciket kölcsönöznek, bugyiból mindegy, bármelyik fazont szeretem, csak kényelmes legyen, bár nyáron inkább tangát hordok, vagy csipkés franciát!:)
2011. jún. 13. 23:42
imádom a szexis csipkés francia bugyikat azokat hordok:) a melltartónál az a mérvadó, amibe kisebbnek néz ki a mellem..
2011. jún. 13. 22:34

Csakis tanga!

fekete,fehér,szinesek:D

Webáruházakban nem vásarolok.

Igyekszem jó minöségüt venni.

2011. jún. 13. 22:25

Csak tanga jöhet.És főleg fekete,és egyéb szép színek,pl.piros,rózsaszín.Fehéret nagyon ritkán.

Sajnos nem mindenhol lehet kapni cérna tangát.Így neten is rendelek.Gyakran vásárolok fehérneműt.Normál áron vásárolok.Múlt hónapban vettem pl.4 melltartót.

3. AnNaA (válaszként erre: 2. - Myrtill)
2011. jún. 13. 22:15

Köszi a választ:)

Én am tanga párti vagyok,fekete fehérneműm csak 1-2 van,főleg rózsaszínek és fehérek vannak:)

Am webáruházban még én sem mertem vásárolni,mert félek,h nem fog élőben tetszeni:S

2011. jún. 13. 22:06

Én a balconette típusú melltartókat szeretem! (:

Szerintem gyönyörűek, nagyon szexik és nagyon praktikusak, mert a pánt nélküli ruhákat is lejjebb lehet igazítani, nem lóg ki a csücsök, ahol a pánt csatlakozik.


[link]


Bugyikból pedig a tangától kezdve a franciáig minden jöhet. (: Tangából azért nekem fontos, hogy ne csak 2 vékony csíkból álljon, hanem legyen a "teteje" akár egy szélesebb csipke, meg a derékszögben hozzávarrt (középső) is legyen vastagabb. Az én popón az olyan mutat jól. :P

Na meg az ilyen, egyik kedvenc bugyim majdnem így néz ki:


[link]


(:


Színre meg... mindegy, nekem a pasztell színek és az élénkek is bejönnek, a fekete és a fehér is, amik ugye kötelező darabok a praktikusság miatt.

Mennyi pénzt költök rá.. Hmm, én általában olcsó fehérneműt veszek, pl. melltartó+tanga 1700 Ft. Szerintem nem érdemes kiadni rájuk többet, ha az ember lánya fogyókúrázik, márpedig én ezt csinálom. (:

Webáruházban még sosem vásároltam, de nem is mernék, mert lehet, hogy amit megrendelek, nem is áll jól és akkor küldhetem vissza.

Ja és a pénzem határozza meg, hogy milyen gyakran veszek fehérneműt...


Hosszú voltam, de válaszoltam minden kérdésedre, köszönöm a lehetőséget! :D :P

2011. jún. 13. 21:43
Milyen fazonokat szeretsz és milyen színeket? Mennyi pénzt költesz a fehérneműidre? Milyen gyakran vásárolsz fehérneműt? Szokrál-e webáruházban vásárolni? Szval minden,ami fehérnemű:))

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook