Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Fehér haj készítése fórum

Fehér haj készítése (beszélgetős fórum)


14. Anda39
2012. jún. 19. 09:00

Én is jó ideje vágytam már arra, hogy szőke legyek, de csak mostanra szedtem össze a bátorságom - azt hittem, nagyon gáz lesz és nem fog jól állni, visszacsinálni meg legalább annyira macerás. Amúgy meg fodrász is vagyok, ebből a szempontból nekem sokkal könnyebb, mert minden anyagom megvan hozzá (a korrigáláshoz is), és akár az egész napomat rászánhatom (ahogy elő is fordult már egyszer-kétszer :))

Először is jól le kell szívatni szőkítőporral. Jó világosra kell, mert különben átüt a sárgás árnyalat, akármit csinál vele az ember. Na ez az, amit sokak haja nem bír. Eleve abba gondoljatok bele, hogy a pigmentek adják a haj tömegét, tehát ha azok nincsenek benne, sokkal vékonyabb lesz a hajszál, a tartása is megváltozik. Ezt azért nem árt belekalkulálni a dologba.

Szőkítésnél becsapósak a lila színű porok, mert látszólag gyönyörű lesz az eredmény, de mosás után előtűnik a sárga.

Ha megvan a szép alap, akkor mehet rá a színező. Nem kell festék, hiszen a haj már előkészített, és felesleges, na meg káros is az erős oxidálószerrel kevert festék!

Tapasztalatból mondom, hogy mindenkinek más anyagok jönnek be, tehát ritka az, amikor elsőre tutira sikerül.

Utánfestéskor meg arra kell figyelni, hogy a már jól leszíntelenített hajvég nem ugyanazt a kezelést igényli, mint a hajtő (nem is szabad)!

13. Hitta
2012. jún. 19. 08:37
Szia! Nekem is volt már fehér szőke hajam, az enyém egész jó lett, a sötét barnámból, bár megszenvedtem érte rendesen... Először leszivatta a fodrász hidrogénnel, aztán Ice Blond színű hajfestéket kent rá... Annyira marta a festék a fejbőröm, hogy csillagokat láttam, de kibírtam valahogy... viszont tiszta seb lett a fejbőröm :/ Persze én is ősz hajra való sampont használtam. Szép volt egyébként, csak pár hónap után lemondtam róla, mert tényleg nagyon fájt és gondolom a hajhagymáknak se tett jót :D
12. Nalla
2012. jún. 19. 07:58

Nekem fél évig volt ilyen színű a hajam, illetve szeretett volna lenni... Levágattam fiúsan rövidre, amit felfelé és középre lőttem be (Pinkről vittem képet a fodrásznak, nem egy durva pánk frizurát kell elképzelni! :).

Eredeti hajszínemmel mentem, festetlenül, ami sötétbarna. Első alkalommal nem tudta a fodrász, hogyan viselkedik a hajam, ezért csak festéket kent rá. Olyan durva narancssárga lett... úgy néztem ki, mint Garfield. :D

Mondtam neki, hogy én így nem megyek ki az utcára.

Na, akkor rákente a szőkítőt, majd megint a festéket. Ettől olyan citromsárgás szőke lett, ami ugye még mindig messze volt a céltól, de legalább már viselhető volt - bár a főnököm másnap azt mondta, hogy "azért mindennek van határa...!" :DDD

Egy hónap múlva mentem újra, ekkor már totál besárgult a hajam, olyan... napsárga lett. Először szőkítette, utána festette megint. Egyfokkal jobb lett az eredmény, mint először, de még mindig nem volt patina.

Azt hiszem, a harmadik vagy negyedik alkalommal lett olyan színű, mint Pinké, viszont ősz hajra való samponnal kellett így is mosni, hogy ne sárguljon be hónap végére. Ráadásul nem is lett mindenütt ugyanolyan színű: alul, ahol ugye milliméteres volt a hajam, már szinte lilás volt, annyira kiszőkült, fent meg, ahol 3-4 centis, ott meg ezüstös-fehér.

És mindez került 7-8000.- Ft-ba/hó! 3-4 centis hajnál!

Egyébként sincs sok hajam, úgyhogy nem akartam teljesen kiírtani - a fodrászom mondta, hogy igazából nem szabad ezt hosszú távon csinálni, mert káros. Másoknak párszor blansolja csak, állítólag utána már a festék is megfogja, de nekem, mikor legközelebb azzal próbálkoztunk, megint citromsárga lett... :( A sok vörös pigment miatt - ami egyébként a sötétbarnát sajnos nem varázsolja szexi vörösessé, szóval tiszta szívás... :)

A lényeg annyi, hogy a puding próbája az evés. Sötét hajnál nem igazán sikerül ez a művelet, maximum rengeteg pénz, idő és hajszál ráfordítással. Ami szerintem nem éri meg... Világos hajnál elképzelhető, ha nem kell sokszor blansolni (szőkíteni), csak festeni.

11. simple (válaszként erre: 10. - A14deb9047)
2012. jún. 18. 21:39
Mi a baj az ősz hajjal? Én rendesen várom, hogy megőszüljek, szerintem gyönyörű. Mondjuk én most sem festem a hajam, a természetességet imádom.
2012. jún. 18. 19:44
Azért fizetek évek óta havi 3 ezer forintot a fodrásznak a melírért, hogy ne fehér legyen a hajam :D (erősen őszülök) :(
9. simple (válaszként erre: 8. - Fairy Groom)
2012. jún. 18. 19:43
Egyébként le kell szivatni hozzá a hajat, ami elég káros. Én is szerettem volna ilyen hajat, és mondta a fodrász hogy egyszerre nem lehet megcsinálni, több alkalom kell hozzá.
8. Fairy Groom (válaszként erre: 7. - Simple)
2012. jún. 18. 19:30
Nem állt szándékomban. :P
7. simple (válaszként erre: 1. - Fairy Groom)
2012. jún. 18. 19:19
Ezüstszőkének hívják. A fodrász tudni fogja hogy kell megcsinálni, otthon ezzel ne próbálkozz.
2012. jún. 18. 19:05
Sötét hajból tényleg csak sok károsítással lehet, egy világosabb barnából vagy szőkéből talán egyszerűbb/kíméletesebb. Láttam egyébként ilyen világosító ezüst színű hajfestéket is, gondolom hasonlóval csinálják.
2012. jún. 18. 18:30
Miért nem próbálod meg először pasztell krétával? A vizes hajadból egy tincset besodorsz, és elkezded a pasztellel fel-le satírozni. Majd úgy hagyod, míg megszárad. Állítólag egy mosásig benne marad. :)
2012. jún. 18. 18:28

Nem egy embert ismerek vagy látok akinek fehér és nem az öregekre gondolok. Nekik nem káros? Nekik nem hullik ki, ismerek egy csajt akinek évek óta ilyen színű.



[link]

3. a14deb9047 (válaszként erre: 1. - Fairy Groom)
2012. jún. 18. 18:24
Arra a kékesfehérre gondolsz?
2012. jún. 18. 18:20
nagyon káros mert le kell szivatni, de ha gesztenye beütése van az alap hajszinednek akkor sárgulni fog, nem lesz igazán "fehér".
2012. jún. 18. 18:12
Azt szeretném kérdezni hogy hogy lehet egy hajat fehérre "varázsolni"? Több emberen is láttam már, de nem tudom mennyire káros és tartós. Sok fiatalnak van ilyen és kíváncsi vagyok hogyan kell ilyet csinálni.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook