A gyerekkor egy nagyon csodás és misztikus korszak. A kicsik sokkal érzékenyebben az őket körülvevő valós, látható és a szemmel nem látható világ rezdüléseire is. Kicsiként bennem egy negatív emlék maradt meg (félelemként): karácsony volt. két szobás lakásban laktunk szüleimmel. az egyik szobában (ami egyben volt a nappali, és szüleim hálója is) állt a színes lámpákkal kivilágított karácsonyfa, és ebből a helyiségből nyílott a kis szoba. Nem tudtam még menni, de stabilan másztam, 1,5 éevs lehettem. Csak a karácsonyfaégők világítottak, elhaladtam a fa mellett és bemásztam a kis szobába. Sötét volt, nem mentem be nagyon mélyre, aztán amikor megfordultam, hogy kimászok, nem sikerült ...Mintha valami megfogott volna, és nem engedett volna ki. Nagyon megijedhettem akkor, ha még ma is emlékszem rá, de lehet hogy ebben semmi misztikum nincs... Mondjuk azóta az életemet frankón végigkíséri a klausztrofóbia...
Szia! Számomra nem volt megnyugtató az a narancsfény és nem is tudom, hogy láttam-e valamilyen "lényeket", de éreztem, hogy vannak és nem féltem. Tanitani próbáltak, mutatni valamit, amit én akkor, gyerekként nem értettem.Később több alkalommal is volt hasonló élményem. Egy alkalommal pl. a föld feletti lebegést "tanitották", ami úgy sikerült, hogy több probálkozásom is nagyon görcsös volt és éreztem az utasitást, hogy lazitsak és sikerült.Egyszer pedig az akarattal való tárgymozgatásos élményem olyan életszerü volt, hogy nem mertem kipróbálni ébren, mert attól rettegtem, hogy sikerül.Több dolog is volt, de ha ezt olyan olvassa, aki hasonlót nem élt át, talán kitalációnak gondolja.Ami az értelmes lényeket illeti a világegyetemben, szerintem sem hasonlitanak a földi emberekre.Az ember alakja szerintem nagyon "sikerületlen". Túlságosan labilis, kicsi az alátámasttási felülete. Az agy- ami irányit szinte mindent, egy vékony sérülékeny nyakon helyezkedik el.A gravitációra nagyon érzékeny, nem képes függetlenedni töle.Nem képes, csak bizonyos szinten a regenerálódásra, öngyógyitásra.A belsö szervek számáról nem is beszélve. Miért van néhányból egy és miért van másokból kettő?Ez nem logikus.Miért pont a szivből van pl. csak egy?Szóval én úgy gondolom, hogy az emberi élet egy bizonyos alternativ módja az értelmes életnek, egy adott dimenzióban.
Gyermekkoromból én is arra emlékszem vissza, hogy több alkalommal amikor este lefeküdtem aludni, csodaszép fényeket láttam, az én fényeimre neonzöldként emlékezem vissza, de nekem tetszettek félelmet nem keltettek benne, ezek a formák számomra nem jelentettek semmit. Viszont valami megmagyarázhatatlantól féltem mindig sokáig úgy aludtam,hogy a fejemre húztam a takarómat is. Attól féltem, hogy valaki figyel és bántani fog álmomban, de az biztos nem a fény volt. Most ahogy olvastam a cikked kezdtem el gondolkodni rajta, milyen régen nem láttam azokat a számomra nyugtató csodás fényeket. Én ezt nem földönkívüli dolognak vélem, inkább valami a szemmel, mint érzékszervvel való abnormális dolognak tartom. Viszont hiszem, hogy a világegyetemben léteznek értelmes lények és az nem biztos, hogy hasonlítanak kicsit is a földi emberekre. Amit nem értünk, nem látunk nem ismerünk még lehet.
Álmodni mindenki szokott. Van aki elfelejti, van aki emlékszik rá. Én igyekeztem elfelejteni ezt az álmom, de egy napon újból eszembe jutott. A mai napig nem tudom álom volt-e? Ha lehetőségem lenne rá, szívesen tennék egy időutazást, hogy kiderítsem.