Ép testben ép lélek (beszélgetős fórum)
Úgy látom, nagyon hasonlóan működünk, mi nők.
Nálam is mindig fennállt az örömszerzés az evéssel.
Volt, hogy hazafelé menet a munkából, este 10 után semmi más nem járt az eszembe, csak az, hogy vajon mit tudok majd enni ha hazaérek. Akkor nem volt párom és egyedül voltam. Soha nem vettem tudomást arról, hogy már nem vagyok csinos, én nem csak rányúltam, a kisebb nadrágra, hanem meg is vettem, sőt, valahogy bele is préseltem magam. Hát a látványról ne beszéljünk. Nálam az is a nagy baj, hogy olyan könnyedén összekapcsolom a csinos külsőt a szeretettel. Úgy gondolom aki csinos, könnyebben elfogadják a környezetében és könnyebben szeretik. De persze ez sem egészen így van. Lenéztem azokat akik nem láttak át a hájkupacon, de titokban irigykedtem a csinos lányokra. Volt, hogy egy-egy érzelmi lökés miatt leadtam a kilóimat, és akkor mindig arra gondoltam, hogy most olyan jó így, olyan jól érzem magam a bőrömben, hogy soha nem fogok többé meghízni. Igyekeztem minél erősebben táplálni magamban ezt az érzést, de amikor jött a válság(nem az anyagira gondolok) egy szempillantás alatt újra felszedtem. Lányok, az anyám megijedt amikor két hónap után meglátogatott. Nem hitte el, hogy 15 kg-t felszedtem. Mondjuk akkor olyan depresszió volt rajtam, senkinek nem kívánom.
Ez volt a testi.
Lelki: olyan lelki terrorban voltam a környezetem által, hogy ezt inkább nem részletezném itt, nagyon személyes. És kizárólag magam tudtam ezeket a dolgokat feldolgozni, és átlépni rajtuk, így úgy érzem, el bírom engedni a magam köré vont hájburkot.
Már tudom, hogy azért ettem (illetve ezt akkor is tudtam), mert boldogságforrásként tekintettem rá, alig vártam az étkezéseket, hogy öröm érjen. :(
Na akkor pár szót én is írok, de a lelkit hosszú lenne leírni, így csak pár szóban ecsetelem.
Szóval én világ életemben sovány, nem vékony, sovány kislány voltam 15 kg-val mentem 6 évesen iskolába. utáltam enni, azért kaptam elsőben fertőző májgyulladást, mert a Dédim, aki egyébként imádott, csak nem bírta nézni, hogy "éhezek", megtömött, szabályosan, mint egy libát.
Na szóval az érettségire már alakultam 48 kg voltam( na akkor már inkább vékonynak számítottam).
Amikor a párommal megismerkedtem 51-52 kg voltam, az volt a tökéletes formám:)(161 cm magas vagyok).
A fogamzásgátlótól híztam egy hónap alatt 8 kg-ot, gyorsan észbe kaptam, és váltottam. A felszedett plusz már egyszerűen nem bírtam leadni, de legalább lassúbb iramban híztam. (3 év alatt 5 kg-ot, annyi voltam a z esküvőnkön). A terhességekkel 10-12 kg-kat híztam, de csak alíg 4-5 kg ment le, ami tul.képpen a babák súlya, meg a hozzávalók voltak. Gergő után meg csak mentek felfelé a kg-ok, mígnem elértem a 90-et.Pfff...
Sziasztok! Én az első gyerek után hamar visszanyertem az ideális súlyomat. A második babával veszélyeztetett terhes voltam, bár nem ettem sokat mégis a 3 hónap fekvés nem múlt el nyomtalanul. Valamint problémák voltak a szülésnél is ami sokáig rányomta bélyegét a lelki életemre. Én stressz alatt enni szeretek. Sajnos. Így most van rajtam 10-12 kg felesleg.
Belül viszont magamat csinosnak látom, csak hát bizony a tükör nem azt mutatja. Tudjátok, amikor a nem megfelelő méretű ruhát veszem le a polcról.
Saját tapasztalatomból kiindulva,amikor egy-egy,sőt sok kilót elengedek,mindig megváltozik a közérzetem,szavaiddal élve,levetkőzöm bizonyos gátlásaimat,sokkal vidámabbá válok,és nagyon jól érzem magamat a bőrömben.
Vagyis,valóban testünkkel egyenes arányban változik a belsőnk.
Én legalábbis így érzem.
Tudom hogy végig kell csinálnom, mert jót tesz az egészségemnek is...
mert már cukor beteg gyanús is lettem...
le fogok fogyni, mert tudom, h képes vagyok rá...
Most viszont rászántad magad a diétára és ez nagyon klassz! Nyilván meg lesz az eredménye, szurkolok neked, hogy ügyes legyél.
Nekem azt mondták az emberek a túlsúlyomra, hogy próbáljam meg elfogadni magam így is. Nekem nem ment még 7 év alatt se. Egyszerűen nem az volt az önképem ahogy valójában kinéztem. Most próbálom megemészteni az elengedett súlyt ami nem kevés, és érzek magamon változásokat belül. Kevesebb a gátlásom, és nem csak az öltözködésre gondolok, egyszerűen bátrabb lettem. Olyan helyzetekbe megyek bele szándékosan és örömmel, amikről azelőtt el sem tudtam képzelni, hogy képes lehetek rá.
előtte minden jó volt, elsősorban vékony voltam 63kg...
fociztam, rendszeresen futottam, jártam táncolni...
rendes életet éltem...
mig egy nap ennek vége lett...
Most én is idézlek, csak hogy arra tudjak reagálni amire szeretnék: "minél többet gondolkodik ezen az ember, annál jobban belebonyolódik, és egyre több problémát észlel önmagán."
Ez lehet a hipochondria talán. Nem, én sem szeretném ebbe az irányba terelni a dolgot. Bár sokan hajlamosak rá.
Amit itt kibeszélni szeretnék az inkább az, hogy amikor egy-egy kilót elengedünk akkor engedünk -e el valamit a gátlásainkból? Hogy a testünkkel egyenes arányossággal változik-e a belsőnk? Van-e időnk megszokni az új külsőnket? Megszeretni? Elfogadni?
A betegségedről sajnos nem tudok semmit se, de a lényeget leírtad.
Önálló és független szeretnél lenni újra, és emléked van arról, hogy milyen volt 10 kilóval könnyebben. EZ JÓ! Nagyon sokat segít az emlék arról az időszakról, amikor "könnyebb" voltál te is és az életed is. Tetszeni akarunk magunknak azért, hogy ezt vetítsük ki a külvilágnak és ők ezt adják vissza nekünk. Mást nem tudnak ugye. Hagy kérdezzem meg, vannak emlékeid arról, hogy milyen volt a betegséged előtt? Nyilván vannak, de jó lenne ha mesélnél róla!
Ismét idézlek: (a menopauza lélektanáról nem tudok nyilatkozni, de nyilván van) .
Akár hiszed,akár nem,én sem tudok róla nyilatkozni,mert nálam nem nyilvánult meg semmiben.
Igaz,én nem is szoktam sokat foglalkozni önmagam eü. problémáival,feleslegesnek tartom,mert minél többet gondolkodik ezen az ember,annál jobban belebonyolódik,és egyre több problémát észlel önmagán.
Ezért aztán ilyen dolgok lelkileg sem viselnek meg,csak a felesleges súlyom/súlyfeleslegem. :))
Nagyon érdekes amit írsz! Amikor arról írtam, hogy valaki egy egész életen át tartja a súlyát, anyukámra gondoltam, nem is feltételeztem, hogy pont betalálok vele hozzád. Szuper az őszinteséged, csak ezzel lehet kezdeni valamit. Ímádom a magyar nyelvet, annyira kifejező és olyan hihetetlenül pontosan meghatároz dolgokat!
Csak, hogy egy példával éljek:
FELESLEGES SÚLY, VAGY SÚLYFELESLEG
És, hopp! Itt is a válasz. Amikor dolgoztál, ért stressz elég, nem volt szükséged felesleges súlyt cipelni magadon, mert volt rajtad súly, nyomás bőven.
(a menopauza lélektanáról nem tudok nyilatkozni, de nyilván van)
Most, hogy nincs stressz, nincs rajtad nyomás(súly), a tested produkálja neked mindezt.
Az meg, hogy miért jo-jo-zik a dolog, le fel, számomra világos. Oka van annak amiért diétázunk. Elengedni a felesleges súlyt és hogy tetszünk. Magunknak és természetesen az ellenkező nem képviselőinek. Ha valamiféle elismerés érkezik ebből az irányból, akkor elégedettek leszünk. Egyfelől elengedtünk felesleget, de ha a másik irányból nem jön be valami plusz akkor úgy érezhetjük teljesen felesleges volt elengedni a felesleget. Bocs a szóismétlésekért, muszáj, hogy jobban kifejezzem magam.
És igen, becsapjuk magunkat azzal, ha azt gondoljuk most már aztán minden rendben van. Mert hát nincs. A lélek nem érti a kialakult helyzetet. Majd szépen lassan feladja, és visszamenekül az evés irányába, ami viszont tudjuk hova vezet.
Szerintem éppen ezért fontos a lelkünknek is megadni azt a minőségi táplálékot amit a testünknek is megadunk amikor diétázunk. Nem utolsó sorban számolni kell az idővel is. Először belekerülünk egy helyzetbe, és csak ez után érünk bele.
autóimun betegségem van a dokik szerint bár nem zárták ki a reumát se...
bánatot okozott a sántítás meg mások bántása...
most kicsit megelégeltem, hogy a cipőm se birom bekötni egyedül se levenni a csizmám...meg emlékszek rá mikor egy 10essel könyebb voltam nem fájtak a térdeim ennyire...
tetszeni szeretnék magamnak...nem csak a páromnak, hanem magamnak s...
Szia!
Megtaláltalak,és itt vagyok! :)
Érdekes a felvetett téma,és biztos vagyok abban,hogy sokan szívesen beszélnek itt arról,mi vezetett a súlytöbbletükhöz.
Nekem például egészen 58 éves koromig nem volt gondom a súlyommal.Mindent nyugodtan megehettem,a koromnak és alkatomnak megfelelő súlyom volt.
Aztán elmentem nyugdíjba,megszűnt a munkahelyi feszültség,nyugodtabb életem lett,és az utóbbi 6 évben szépen jöttek rám a kilók.
68-70 kilóról felmentem 84-ig.
Persze ebben nyilván közrejátszott ahogy írtad: "Mások egy egész életen át tartják a súlyukat, majd a menopauza időszakában szednek fel jó néhány kilót ".
4 éve gyötröm magamat a fogyókúrákkal, holott előtte eszembe sem jutott ilyesmi.
Először volt a 90 napos,ami -10 kilót jelentett,de hamar vissza is jött.
2010-ben kezdtem először a Dukan diétát,-9 kg,ez is visszajött,és most,mint tudod is,ismét a Dukan.
A diétára az inspirál,hogy nem bírom elviselni saját látványomat.Itt dudor,ott dudor,szűk ruha,püffedt arc,stb.
Mégis mitől hízom vissza a leadott kilókat?
Attól,hogy amikor elérem a célomat,azt gondolom okos fejjel,hogy most aztán minden rendben van,és elkezdek egyre jobban felbátorodni az evés terén,és a végén már ott tartok,hogy kell ennem egy csöpp szalonnát,kis jégkrémet,kis tiltott ezt-azt.
Na,és akkor mi az eredmény? Mindig egy újabb fogyókúra,mert a tükör továbbra is ellenségem marad. :))
Mindig elhatározom,hogy tartani fogom magamat,de ez is olyan,mint az újévi fogadalmak....
a mozgáshiány és a bánat a betegségek miatt, mindig ettem csak...
anno elég volt a hat hét, mert akkor többet bírtam mozogni...
most ha kicsit több lesz az se baj...csak legyek újra 70alatt de a 70is jó....
21éves leszek májusban....
ezt még anno volt tanárom tanácsolta...
mindenből eszek csak nagyon minimálisat...
napi 1000-1500kaloriát eszek és ennek a felét próbálom is ledolgozni....ami a betegségem miatt nehezebb...
eszek gyümölcsöt, kevés tejterméket, kevés húst, zöldségeket...édesség viszont teljesem kiiktatva..
szerintem fontos a váltakozó étrend, hogy semmi féle vitamin hiány ne legyen...
két éve így fogytam 13kg-ot 6hét alatt....
remélem most is menni fog...
Szia Manócska!
El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy máris itt látlak. :-)
Komolyan! Milyen diétát kezdtél el?