Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Diéta & Fitness témák » Én és a bulímiám cikk

Én és a bulímiám


Az alábbi cikkben arról olvashattok, hogy miként keseríti meg egy ember életét az állandó fogyókúra,megfelelési kényszer.

A cikk saját történet,bármennyire is kényes téma,úgy éreztem meg kell osszam másokkal is,beszélni kell róla,mert egyre több fiatalt érint,és bizony akár halálhoz is vezethet a torz énképünk.

Én és a bulímiám

Korunk egyik legelterjedtebb népbetegsége a bulimia, ami a nőket és a férfiakat egyaránt érinti.

Leginkább a fiatal felnőtteket, a 25-30 éves korosztályt fenyegeti. Kialakulásában igen nagy szerepet játszik a média, ahol minden arról szól, hogyan légy minél soványabb, hiszen csak akkor érsz valamit, akkor vagy valaki.

A bulimia nervosa jelentése:


Krónikusan fennálló étkezési zavar. Kontrollálatlan “rohamokból” álló falási és önhánytatási epizódok egymásutánja, valamint hashajtók szedése és önsanyargató diéta a súlynövekedés megelőzésére. Bűntudat és önértékelési zavarok kísérik.

A bulimia nervosa nevű, kényszeres zabálással járó betegségben szenvedők 90%-a a nők közül kerül ki. A zavar lényege többnyire falási rohamok és azt követően az ételtől való megszabadulás, önhánytatás, hashajtók, beöntés, végbélkúp vagy vizelethajtók révén. Egyes bulimiások nem adják ki magukból az ételt, hanem a zabálásos epizódokat másképpen, koplalással vagy kényszeres tornázással kompenzálják. A legtöbb bulimiás férfi ez utóbbi típushoz tartozik.

A saját történetem:

Minden 2012 januárjában kezdődött, mikor a keservesen leadott 25 kilóból 15 hipp-hopp visszajött.

Ekkor elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül, leadom azt, ami visszaszaladt, sőt akár többet is. Az ember szereti feszegetni a határt, kíváncsi rá, hogy meddig mehet el.

Szóval január 1-jén bugyuta fogadásként nekiálltam a melónak. Rengeteget edzettem minden nap. Egy óra aerobic, harminc perc torna Rubint Rékára és egy óra futás, ha elfáradtam idő előtt, akkor tempósan gyalogoltam tovább. De ez nem volt jó, a mérleg nem nagyon mozdult meg. Persze tudom, hogy minden bizonnyal azért nem, mert mindeközben izmot építettem. És ahogyan azt tudjuk is, az izom nehezebb, mint a zsír, de engem ez nem érdekelt. Az én célom az volt, hogy kilóban is kevesebb legyek, ne csak centiben. Így hát, amikor a megerőltetéstől csonthártyagyulladásom lett, abbahagytam a sportot, és elkezdtem koplalni. Csináltam olyat, hogy egyik nap csak folyadék ittam, a másik nap meg csak gyümölcsöt ettem. Ez már mutatott némi eredményt, de még mindig elég lassúnak bizonyult a kilók elhagyás. Ekkor tértem át arra, hogy minden nap csak reggel 9 óráig eszek. Amit délután megfőztem, azt reggel fogyasztottam el. Eleinte piszok jól bírtam, óriási akaraterőm volt, ám néha elcsábultam. Persze, hiszen frissen finom az étel. Ekkor jöttek az első önhánytatások. Nem voltak sűrűn, talán heti két alkalom. Fogytam 6 kilót, aztán már magam sem tudom miért, de abbahagytam a fogyókúrát. Május körül ismét nekikezdtem. Koplaltam. Naponta ettem egy, maximum két paradicsomot, azt is csak reggel. Jól bírtam, ám néha újra sikerült elcsábulnom. Két pofára gyűrtem este tízkor a szalonna-hagyma-puha kenyér kombót. Aztán persze jött a lelkiismeret-furdalás és irány a WC.


Ekkor már egy társ is nagyon hiányzott az életemből, így hát regisztráltam egy társkeresőre. Rögtön a második napon bele is botlottam egy pasiba, aki nagyon szimpatikus volt, egyből elvarázsolt. Eleinte minden oké volt, de tudtam, hogy nem én, puffadtka vagyok az ideálja, ezért még jobban belehúztam a fogyókúrába. Szépen le is ment januártól számítva összesen 16 kiló. Iszonyatosan jól érzetem magam a bőrömben. Lovagunkkal meg volt beszélve, hogy szeptember első hetében találkozunk. Izgatott voltam nagyon, ám a randevút megelőző héten rendkívül furcsa lett. Napokra eltűnt, nem vette fel a telefont, nem válaszolt a hívásokra, SMS-ekre. Tudtam, éreztem, hogy baj van. Az utolsó pillanatig tagadta. Majd egy este, alkoholtól fűtve felhívott és kinyögte, hogy mi a baja: neki még soha nem volt ilyen barátnője. Segítek, itt az ilyen azt takarta, hogy husi. Holott ekkor már a legnagyobb rosszindulattal sem voltam kövérnek mondható, sőt sokan meg is jegyezték, hogy most már igazán leállhatnék.

A találkozó végül elmaradt én pedig abbahagytam a fogyót. Két hét múlva megismerkedtem egy sráccal és összejöttünk. Elkényelmesedtem és hirtelen rám is szaladt 6 kiló, de őt nem zavarta, elfogadott úgy, ahogy vagyok. Végül is hamar szakítottunk, nem illetünk össze, bánatomban ettem, aminek következményeként újabb 6 kiló plusszal gyarapodtam. Nem bírtam elviselni, kezdődött minden elölről.

2013. január 10-én kezdődött a tényleges bulimia. Minden étkezés után mutatóujj volt a desszert, azaz mentem a WC-re és hánytattam magam. Ha ez nem lett volna elég, még jöttek pluszban a falási rohamok. Mentem a boltba bevásárolni, csoki, chips, ropi. Mindent befaltam aztán sírva mentem ölelni a porcelán istent. Eleinte viszonylag sok idő telt az étkezés és a hányás között, később aztán már rögtön az étkezést követően mentem az illemhelyiségbe. Egy hónap alatt 14 kilót sikerült leadnom. Eljártam dolgozni, de már ott tartottam, hogy inkább nem is vittem kaját, mert tudtam úgyis kihányom. Megoldásnak azonban ez sem bizonyult, a fél fizumat a melóhelyen hagytam, ahol mindenféle édességet és chipseket faltam be.

Májusra sikerült lefogynom 57 kilóra, ekkor már soványnak voltam mondható. De hiába a soványság, mentálisan teljesen kikészültem és én az állandóan vigyorgó, életvidám csajból egy bánatvirág lettem.

Most 2014 áprilisát írunk, bulimiám éppen nincs jelen az életemben, de sajnos tudom, hogy ez csak átmeneti javulás. Sajnálatos módon a közel egy év alatt 15 kilót híztam. Örökös harcban állok a kilóimmal, bár kövérnek most sem vagyok mondható, de hiába, hiszen a 26-os nadrágjaim a kedvenceim, ám nem férek beléjük.

Most ismét fogyózom, de próbálok egészségesen élni, visszafogom az ételt, és sportolok. Remélem a legjobbakat.

Bár nem tudom ennek mikor lesz vége, ha vége lesz egyáltalán. Nehéz a folyamatos lelkiismeret-furdalással élni, és ha eszek, bizony a mai napig is ezzel küzdök. Rettenetes érzés, legnagyobb ellenségemnek sem kívánom.

Kitartóan imádkozom a gyógyulásért és remélem, hogy az Isten meghallgatja könyörgésem!


Üdv: Paris




Írta: Paris25, 2014. szeptember 1. 13:08
Fórumozz a témáról: Én és a bulímiám fórum (eddig 36 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook