Házasságban magányosan (beszélgetés)

Akkor anyagilag úgyis apa támogatja őket, babusgatást, komolyabb anyai felügyeletet már nem igényelnek.

Menj! Ez a tanácsom! Igen nehéz lesz, igen pár hétig úgysem látod a gyerekeket. De most magadra koncentrálj!! A srácok megértik, főleg ha te mondod el először nekik, hogy mi az ábra.

Igen, ő mondja is, hogy ő magánakvaló.

Tényleg, eléggé éli a saját életét, bár, tény, hogy elmondja mire készül. Most éppen fősulira jár. Tanul is, komolyan veszi. Ezzel nincs gond, bár, bevallom nem bántam volna, ha ezt a lehetőséget előbb a gyerekeknek biztosítjuk és nem anyagilag a peremen táncolva, párhuzamosan. Persze, értem én, hogy az idő halad, fiatalabbak nem leszünk, mindig elhalasztani nem lehet. De fura, hogy ez rám nem igaz. Pedig én is dolgozom, rám mégsem költünk. Főleg nem több 10 ezret havonta.

Igazából tényleg nagyon komplikált ügy ez.

Elég magának való ember az ilyen...

A se menni se nem maradni állapot a legrosszabb út amit ilyenkor választani lehet... Azzal csak te magad rombolod az önbecsülésed..A soraidból az jön át hogy ő a saját útját járja....Nyiss te is egy saját utat talán könnyit a lelkeden... Ezzel nem azt mondom hogy csald meg csupán tudd látni azt is gogy nem csak ez a helyzet van amibe vagy...

Próbáltam. Vannak barátnőim, de szinte mindet utálja. Egyiket ezért (kivénhedt p.. a) másikat azért (fárasztó némber). Degradálja őket, cirkuszol, ha találkozom velük. Zavarja minden, ami engem kis örömmel tölt el. És ha feldobva hazatérek, gyorsan letöri a lelkesedésem: mi van, kaptál egy fagyit?

Mintha sajnálna tőlem minden jót. Nekem nem jó, szenvedj te is.

Nem arról van szó, hogy itt őrülten hajszolnám a boldogságot.

Ez amúgy is relatív. Ki mitől boldog? Teljesen rendben érezném az életem, ha tudnám, hogy fontos vagyok, szeretnek. De pont az ellenkezőjét tudni, elkeserítő.

Nem is a pénzről hanem a jogaid meglétéről beszéltem...

Megértem a fő gondodat mint írtam de azt ti tudjátok ketten valamilyen irányba mozdítani...

Ha túl nehéz amiben vagy akkor nyiss a világfelé... Enyhíthet a helyzeten...

Nincs túl nagy közös vagyon. Van egy Csányi Sanyival közös tulajdonú (értsd, még hitellel terhelt, de fizetett) lakásunk és egy, a férjem által használt 12 éves autó.

De ez abszolút nem a pénzről szól.

Sokkal inkább arról, hogy ez a szeretetlenség kiéget. Örömtelen lettem. Régen mosolygós voltam, tudtam szívből nevetni. Már mellette nem megy, nem merek, rámszól, hogy, primitív így nevetni.

Elfáradtam. Azt se tudom már ki vagyok.

Nincs olyan hely, ahova mehetnénk mind a hárman.

Annyit meg nem keresek, hogy albérletet tudjak fizetni.

Ez nem csak kifogás, így van. Kapok 160 ezret, egy albérlet minimum 60-70 ezer, plusz rezsi. A nagyobbik gyerek másik városban tanul, annak a havi költsége újabb 50 ezer. De gyerektartás, családi csak a kisebbre lenne, ha lenne. Nagyon szűken persze megoldható, ha többet nem eszünk, vagy nem ruházom őket.

Oké,hogy nem ver,nem iszik...

AZ ilyen kis langyi izé-mizében,hogy lehet boldog lenni?

Nos én értem ezt még ha nem is vagyok ilyen helyzetben...Bonyolult dolog ez és egy kissebb jogi útvesztő héjában van az egész... Nem olyan egyszerű az sem ha valaki válni akar akkor menjen isten hírével az utcára egy fillér nélkül...Ez alatt értem közös vagyon - ingatlan stb... Sok dologból áll ez és itt nem sorolnám...A gyermek elhelyezés is egy jogi túra nem utolsó sorban...Gyámság és láthatást értem ez alatt...

Az önbecsülés kérdése egy másik síkon szalad... Ettől még a jogaid megvannak sok dologra...A lelked helyreáll mire az út végére értek...vagy utána nem sokkal...Ám ha a párod ennyire érdektelen akkor talán egy tükröt kellene elé tartani mielőtt válásra adnátok a fejeteket... A tükröt ezer módon lehet bárki elé tartani...Mindenek előtt tudni kellene hol a baj mert akkor talán sokminden menthető még akkor is ha ennek szikráját sem látod pont azért mert benne vagy.... A gyerekeknek semmiképp nem jó egy ilyen helyzet de a feszültség ami jelen van sokkal többet árt...Csak hisszük ha nem elöttük zajlanak a dolgok akkor semmit sem tudnak... Annál jóval érzékenyebb műszerek ők és őszintébbek is....Őket nem lehet becsapni mert csendben hordoznak magukban mindent amit pont mi nem veszünk észre... Na de túl nyílvános ez a csevej ahhoz hogy mélyebben belefuss....

HA nem ver, nem iszik és foglalkozik a gyerekkel, az már jó férj?

Miért ne vihetnéd a gyereket?

Szülők, testvér, jó rokon?

Igazából nem várom, hogy a nyilvánosság mutasson utat. Csak leírtam, ismeretlenül, ismeretleneknek, mert baráti körben nem szeretném kibeszélni.

Kérdeztem már tőle, hogy meddig lesz ez így, nem válni kellene inkább? Azt mondta, tudod hol a bíróság. Mintha arra várna, hogy én mikor sokallok be. Hiszen akkor minden felelősség az enyém lehet. Én akartam menni, én nem bírtam magammal.

Mint írtam, mennék én. De tudom, ez csak egyedül menne, a gyerekeket nem vihetném. Hova? Egy esetleges munkásszállóra? És azt ők hogy élnék meg? Hogy magyarázzam el, hogy nem tudok valaki mellett maradni, akinek nem kellek?

Igen, nehéz út. Pláne, ha önbecsülésed sincs, és a 'társad' sem szeret.

Kemény dolog a társas magány az biztos... Ám a válaszok a gyökerekben rejtőznek...Valamikor valami történt ami tüskének indult de lassan bozóttá fejlődött...

Valami amivel nem vagy nem kellő mértékben foglalkoztatok... Gondolom nagyon át kellene beszélnetek mindent ami nagyon nehéz út hiszen az ilyesmi nem egy hete kezdődik általában... Ha mindkettőtök nyitott a rendbehozatalra akkor a nehéz út végén ismét ti álltok...Vagy elágazik az utatok....Pont ettől nagyon nehéz ez az út...

Ám azt gondolom hogy egy ilyen dolognak nem a nagy nyílvánosság fog utat mutatni ami sok féle ember véleménye akiknek nagy része még a közelében sem volt hasonló élethelyzetnek... Egy bizalmas valaki nagyon jól jöhet de azt ki kell tudnod választani....

Szép napokat neked

Sziasztok!

Bár erről mással még sosem beszéltem, biztos vagyok benne, hogy ez nem egyéni probléma.

Röviden : házasságban magányosan.

Láttam pár rossz házasságot, hála az Égnek, egy igazán jót is sikerült. Nem mondanám, hogy rossz férjem van. De nem becsül engem. Nem ver, nem iszik, a gyerekeivel törődik. Dolgozik, tanul, amennyit időt szükséges, a családra szán. De velem nem foglalkozik. 2-3 havonta van egy 3 perces szex, ami főleg róla szól, és ezzel ennyi.

Soha sehova nem megyünk, ha mégis, hát sok örömöt nem okoz, mert ha megpróbálom csakazértis jól érezni magam, gyorsan mond valami olyat, hogy ez ne így legyen. Nem apróságot. Olyat 'üt', szóval, hogy megbánjam, hogy élek.

Néha, látszólag törődik velem, de annak is az a vége, hogy én vagyok szar.

Karanténban nem vagyunk, dolgozunk mindketten, de az az igazság, hogy a hétvégéket is nehezen viseli. Mi lenne itt több heti összezártságnál?! Bele se merek gondolni.

A családi dolgokat megbeszéljük, döntéseket általában együtt hozunk. Tehát nem rossz minden, csak a szeretet hiányzik, azt hiszem.

Volt már megcsalás is, átmentünk nagyon kemény éveken. Pénztelenség, betegségek. Túléltük.

De valami elveszett.

Irányomba veszett el belőle a szeretet. Megölelem, eltol. Hozzábújnék, elhúzódik.

Nem gondolom, hogy lenne valakije, inkább azt látom, beletörődött, hogy velem maradt.

Ha lenne hova menni, el is mennék. Mert ez sem kevésbé megalázó, mintha csalna.

Felőröl a szeretetlenség. Mindegy mit teszek.