Elutasítás kezelése? (beszélgetős fórum)

Én is introvertált vagyok, de nem akarnám, hogy titokzatosnak érezzen engem bárki is.

Barátnőnek pl. nem vagyok megfelelő, mert velem nem lehet mindennap csevegni. Két-három nap után idegesít, és elkerülöm inkább. Hónapokig felé se nézek valakinek, de kedves ismerősként tartom számon, csak éppen fel sem merül bennem, hogy naponta benézzek hozzá.

Igen, de csak egy darabig (nekem).

A titokzatosság és a filózgatás helyett jobb szeretem a tiszta egyenes átlátható és kiszámítható utat :)

Ó dehogy csüggesztő az! :)

Ha az intro tényleg érdekes és értékes személyt rejt, pont hogy izgalmassá teheti a vele való együttlétet.

Szerintem azért, mert az introvertált emberek titokzatosak. Egyszer valaki nekem azt mondta, hogy soha nem tudja hányadán áll velem, és hogy épp mi jár az eszemben. És én hogy örültem ennek! :D

A titokzatosság, távolságtartás mindig vonzó és érdekes.

Ma pont ezt feszegette valaki, igyekeztem udvarias maradni, de kínszenvedés volt.

Párszor dumáltunk melóban, azt is ő erőszakolta ki, elém áll, kérdezget. Nem arról van szó, hogy nem fér bele 10 perc, de ma nagyon szarul voltam, mondtam hogy bocs de nem tudok csevegni... Hát csak nem akart békén hagyni, nyafogott, hogy elszaladok előle... Komolyan nem értem...nem picsulok, egyértelmű vagyok, mégis másznak, tekergőznek, körbefonnak...

Ismerős. A felszínen kijössz az emberekkel, de van egy határ, amit csak akkor léphet át valaki ha megengeded. :-)

Magamra ismertem a "túl gyors" szituációban.

Én is introvertált vagyok.

Édes az egyedüllét. :-)

Ezt aláírom, velem kapcsolatában is vélték már úgy, hogy visszautasító vagyok, ne adj isten, egyenesen bunkó.

Pedig csak arról van szó, hogy a külső csalóka, a felszínen könnyen kijövök az emberekkel (small talk-nál már nyúlcipő), ebből egyesek azt szűrik le, hogy szabad a pálya, durr a közepébe, és már szuszakolják be magukat a magánszférámba. Én meg elkezdek hárítani, menekülni, ne adj isten egyensen megmondom, hogy nekem ez így túl gyors... És ezt sokan nem értik... Mert mi abban a gyors, ha néhány beszélgetés után már szívességet akar nekem tenni vagy közös programot szervezne. Mert én olyan közvetlenebb vagyok és olyan jó velem beszélgetni...

Ha egy alapjáraton magányos farkassal akarsz jó viszonyba kerülni ott csak te sérülsz,akkor is ha annyi az önbizalmad hogy csak na...

Nem mindenkivel lehet jópofizni!

Nem lehet, hogy introvertált emberről van szó?

Nekik komoly a szűrőjük. :-)

"ismerni kéne az egész történetet"

Amit persze soha nem fogunk megismerni. Majd csepegteted az infot, hogy minél tovább éljen a fórum.

Ezért is írtam, hogy nagyon hasonlít ez a Ms_Daisy fórumaihoz. Ami bejegyzés gondolom, nem véletlenül lett törölve. Talált? Süllyed?

Elutasításnál kialakul egy támadó-védekező állásmód, plusz megrendül az ember saját magába vetett bizalma. Csorbul az önértékelése, hibásnak látja saját magát.

A kezelése nagyon nehéz, de megéri ezzel foglalkozni. Tudatosan megismerni saját magunkat, erősségeinket, hiányosságainkat, majd elfogadni, felvállalni őket.

Ekkor kialakul egy stabil személyiség, ami megőrzi az önmagába vetett értékességét és hitét.

Ekkor már szinte lepattan róla az elutasítás, mert önmaga által határozza meg saját magát. Nem a külvilág függvényében él, két lábbal áll a földön, nincs szüksége rá hogy valaki megtámogassa.

Hát én így nem értek semmit.

Viszont miként máshogy lehetne egy elutasítást kezelni, mint elfogadni, beletörődni és tovább lépni?

Ja, pasiról van szó?

Meséld el az egész történetet :)

Ne éld meg semmiképpen se tragédiának.

Nehéz nekem a kérdés, mert általában én soha nem keresem senki társaságát, hanem az enyémet keresik mások, így nem nagyon tudom, milyen az elutasítás érzése.

De mindig azt gondoltam, hogy inkább legyen kevés ismeretségem, mint sok sok felületes felszínes "baráti" kapcsolatom.

"Fogadd el, hogy így van, és ne zaklasd, mert ezzel csak lejáratod magad (kuncsorogsz más figyelméért), és csak fokozod az ellenszenvét."

És még az önbizalomhiányát is csak növeli ezzel.