Elszakítják a családtól a fiam (beszélgetős fórum)

talán szeretne végre élni egy kicsit, mint egy fiatal srác.

21 évesen meg inkább tanulnia kellett volna, nem? fiatal még ahhoz, hogy embereket irányítson, az még bőven a tanulóidő.

Én már rég felfogtam,de nem felnőtt gondolkodásra utal hogy a szókincse leépült és mindenre a nem tudom a válasz.Ha csak egyszerüen annyit kérdeztem milyen ott az idő,mi fogtok a hétvégén csinálni- nem tudom volt a felelet.

Nem az elengedésről van szó,hanem a két testvér közzé furakodott lány a probléma. A fiam elvesztette önmagát,itthon embereket irányított 21 évesen,most pedig nem lát tovább az orránál.

Akkor a véleményed szerint az a normális,ez a nevelési elved ha a gyereknek nincs kedve iskolába menni írsz igazolást? Semmi gond fiam ha az útszéléről hoznak haza,majd kipihened magad?Akár embert is ölhetsz fiam max. leülöd és megyek látogatni???

Hát nézőpont kérdése,de úgy látom jól megértenétek egymást a Kata anyjával...

Persze, ez nagyon tiszteletreméltó.

És fogja is tisztelni, ha hagyod, hogy keresztülmenjen rajta..

Ma más világ van, más fiatalokkal. Ezt nehéz nekünk megérteni.

Mi azért annyira nem lentről kezdtük, mert evidens volt, hogy befejezem az egyetemet, stb.. Tehát azért kaptam én sokmindent, csak nem úgy, hogy a fenekem alá tették.

Anyósomék abban nagyot hibáztak, hogy mindent a fiúk feneke alá tettek, igen, pont azért, amit Te írsz.

Én azt látom, hogy semmi értelme nem volt, a pihenni tudás, a velük töltött idő 100-szor többet ért volna.

Most már elértétek amit akartatok, ti "öregek" engedjétek kicsit el magatokat, és élvezzétek is az életet. Talán ez hiányzik.. Az nem szégyen, hanem az élet fontos része. Ezt sokan nehezen értik.

Pontosan. Anyósomék is ilyenek voltak, szerintem ezzel érték el, hogy 14-24 éves korukig egyik fiú se csinált semmit, mert ez igenis fullasztó volt. És utána aztán visszatértek az alapvetően jó és dolgos mintához, de nem úgy, mint anyósomék, ahol az volt a trend, hogy semmi pihenés, és éjszaka is meló..

Aztán meg elmesélte a férjem, hogy nekik nem volt gyerekkoruk, ők sohase voltak játszótéren, csak a kertben, mert mindig dolgoztak a szülei.

Az enyémek is, de azért volt általában hétvégénk, meg esténk. Látszólag mi rosszabbul éltünk, de aztán az évek alatt kiegyenlítődött. Apósom belehalt a sok munkába, a nagy összeharácsolt ház lepukkant... Ma már anyósom is látja, hogy lehet, hogy mással is kellett volna foglalkozni.

Nálunk is voltak érdekes életszakaszok. Aztán pár év elteltével, és az unokák születésével minden helyreáll. Mert akkor már mindenki a valós hozott normái alapján kezd el működni.

Egyébként én csomó rosszat gondoltam anno anyósomékról, aminek egy része helytálló is, de más részét én sem tudtam jobban csinálni a sajátjaimnál, és látom, hogy az ő vérükből származó gyerekek tényleg nehezebben irányíthatóak. (Ez orvosi ténykérdés, enyhe autizmus, de ez most mindegy.) Anno még nem nevezték másnak, csak nyakasságnak.

A sógoraimnak is volt olyan szakasza, hogy heti háromszor részegek voltak, az egyiknél még a drog is befigyelt. (Egyébként 3 diplomás mérnökcsalád.) Ma, 8-10 év elteltével mindegyik sógorom magas beosztású, jól kereső két gyermekes családapa..

A gyerekek részéről meg a határozott döntés a jó hosszú távon. Egy darabig lehet itt aludni ott aludni, utána viszont elmenni, és családot alapítani, határozottan, függetlenül mind a két szülőtől.

Az anyagi segítség meg igenis, amit a gyerekeid kaptak magasan átlag feletti. Mi nem kaptunk ilyet, viszont azzal, hogy apám reggel hozta a túrórudit, ha rosszul voltam, otthon maradt akár velem, akár az unokájával, és ha kellett, jöttek, ha kellett nálunk laktunk, és ettük a kolbászvéget együtt. Ezzel olyan lelki hátteret adtak, hogy 10 éve 20ezer ösztöndíjam volt a férjemnek 5 csavarhúzója. Ma 200nm-es üzemünk van, és saját lakásunk. Igaz, csak egy panel, de a mién, hitel nélkül, és a mi munkánk, összefogásunk gyümölcse. És nem mellesleg 4 gyerekünk. És azt gondolom, hogyha ez a küzdelem nem lett volna meg ezért, akkor nem állt volna így helyre a viszony anyósomékkal, vagy akár anyámékkal sem.

Számodra annyi a tanácsom, hogy hagyd élni az életüket, hagyd hibázni is őket, és ez már a jutalom és a büntetés időszaka. Ha tényleg jó, amit tettél, vissza fog térni a fiad. Jól mondta itt valaki, ha beszéltek, biztosítsd a szeretetedről, de hagyd, és engedd el, nem 10 éves már.

Igen de az, hogy ti már itthon munkával várjátok őket, lehet hogy nem éppen csábító számukra. Hiszen megint azt érzik, ti mondjátok meg merre menjenek tovább.

Lehet, hogy ezt érzitek helyesnek de egy fiatal számára ez fullasztó. Ha nem tetszett, hogy mindig hol itt alszanak hol ott, akkor le lehet ülni megbeszélni, hogy talán ki kéne vegyenek egy albérletet. Na de egy házat alájuk tenni?

Ha az általad említett féltés abban nyilvánul meg, hogy a fiad fejét is ezzel tömöd: micsoda család, útszélén szedik össze, stb, akkor a lehető legmesszebb kergeted ezzel magadtól.

Ha jóra nevelted, megkapta azt a normát, amivel szerinted tisztességgel lehet élni, akkor nincs mitől féltened, azt tanulta, aszerint él.

És csak a fúriát látja benned, aki el akarja vadítani őt azoktól, akit szeret.

Úgy gondolom ,hogy ugyancsak távol tartottuk magunkat az életüktől,az hogy a kettőjük boldogulása és az ,hogy nem arra kényszerítettük őket hogy velünk vagy Kata szüleivel éljenek hanem felajánlottunk nekik egy olyan lehetőséget ahol önállóan élhetnek,kb. 3hónapig éltek külön ezidő alatt 1x voltam náluk.

Sőt éppen azért vonultunk háttérbe,hogy megtanuljanak létezni az életbe...

Félreértetted, hogy mi van nálunk is nagyjából így.

Az, hogy az egyik szülői rész (azaz mi)felé sokkal nagyobb a bizalom, ragaszkodás, szeretet a gyerekek részéről, mint a másik rész felé.

Pedig a másiktól kaptak sok milliót házra.

Lefotóóóztaaad? :O

Te aztán egy határozott, kemény, céltudatos nő vagy :D

"Ezidáig nem szóltam hagytam úgy éljenek ahogy nekik jó."

Ez most komoly? Kaptak 2 (!!!!!!) házat, kvázi megmondtátok hol éljenek. Ez nem beleszólás az életükbe?

Lehet, hogy a lány sincs mellettetek, de valószínűleg oka van annak is, miért nem osztja meg az életét veletek a fiú.

Annak még sosem volt jó vége ha a gyerekek dolgába ennyire belemásztak a szülők.