Első szülés: ilyennek képzelted? (beszélgetős fórum)

Sok esetben nekem is.

Pl. a gyermeknevelésben. Nem mindig tudok következetes lenni, sem magammal, sem a gyerekekkel.

Pedig ez is agyban dől el, de vannak berögződött dolgok még gyerekkorunkból, amit, amiket nagyon nehéz levetkőzni, megváltoztatni...:(

Nekem klassz élmény volt! Életem legszebb napja!

Persze, az ember fél, fáj mindenütt, de a sok kellemetlenséggel együtt mégis fantasztikus érzés!

nem kell félni, nem féltem, persze voltak gondolataim, hogy jól fogom-e bírni stb...

de sokan megcsinálták neked is menni fog, csak erre gondolj, s bízz a testedben a természetben!

Pfff... nálunk mondhatni parti hangulat volt ;) Én voltam egyedül a "vérpadon" csak velem kellett foglalkozniuk, az orvos csak miattam jött be -ahogy mondta vasárnap este jobb program híján- hozott a szülésznőnek a vasárnapi sütiből, így ők a folyosón sütiztek-kávézgattak míg én sétálgattam, beszélgettünk... ha néha el is kellett menniük, akkor is valamelyik mindig ottmaradt velem. Meg szerencsére nem is húztam sokáig. Szóval igen mázlim is volt.

Az apamentes szülés-vágyam mögött az is húzódik, hogy tudtam hogy én ezt végig fogom csinálni, képes vagyok rá mivel más lehetőségem nincs, túl leszek rajta; de ismerem páromat aki meg nem ilyen, ő nehezen kezeli a fájdalommal-vérrel járó dolgokat, így nem is akartam ennek kitenni

Én már csak akkor értem rá parázni, amikor egyértelmű volt, hogy innen nincs visszaút, értsd úgy, hogy 8. hónap, akkor hagytam abba a munkát, ott maradtam a hasammal és a még el nem intézett teendőkkel, mint gyerekcuccok összevásárlása.

Ami az apás szülést illeti nálam szóba se jöhetett és ő sem akart bejönni, szerencsére. Én nem tartottam volna szerencsésnek, hogy egy férfi akivel még szexelni akarok valaha az életben ott-úgy lásson, én úgy terveztem, hogy elég ha lát "úrinőként" bemenni és "megkönnyebbült úrinőként" kikerülni onnan. 100%-ban megbíztam az orvosomban -akihez már több mint 10 éve járok- végig bent volt velem és ráadásként kifogtam egy nagyon aranyos szülésznőt is.

Sziasztok!

Nálunk még nincs baba, jövőre szeretnék házasodni és utána jöhet a picike. Én sajnos már előre félek a szüléstől, pedig azt hiszem ez hiba. Nem szabad, mert így mire oda jutok, hogy aktuális, talán túl sok "hülyeséget" elképzelek és idegesítem magam feleslegesen, ami a terhességnek sem tenne jót.Ti nem féltetek?Vagy izgultatok már napokkal a szülés előtt? Mit éreztetek? Az, hogy vajon apuka ott legyen-e, szintén számomra kétséges. Egyfelől nem szeretném, ha szenvedni látna,valahogy "meg sze4retném kímélni" attól, hogy ő is bepánikoljon, de tudom, hogy Ő az,aki viszont biztonságot adna, ráadásul szeretném, ha azonnal megláthatná a csöppséget.

hát igen van ilyen része is...

nálunk pl terhesség alatt nem igen működött az együttlét - féltettem a babát valószínűleg tudat alatt, mivel kívántam, de mégsem ment mikor ott volt a szitu...

nekem is igen hiányzott a pocim sokáig, de néha meg jó újra a "régi" lenni, gond nélkül lehajolni, megnyugodtam, hogy lesz még jó sex :P...

de ilyenkor szoktam mondani, hogy hosszú az élet, ez meg csak 9hónap, s annyi sem, mert 1hóban nem is tudjuk szinte még, s nem mindenki hordja 40.hétig...

Csak az a kérdés, hogy ilyenkor a "többi" mit gondol, vagy érez...

Ilyenkor hajlamosak vagyunk nagyon magunkat a középpontba helyezni, ami részben jogos, de részben meg idegesítő, de marhára..

Mondom ezt így három terhesség után..

hát ha lesz még babám kivi leszek az is ilyen lesz-e

nekem ez a bogár dolog elmarad

nem is volt nagy babám, 2,6kg-val született, időre, szóval én nem éltem meg ilyet

persze nehezebben keltem fel, meg kiszállni kocsiból, de ez az alig várom hogy megszüljek, mert... nem volt, én tökjól éreztem magam :)

nekem az eleje volt nehéz, mert volt egy vetélésem előtte, és ez a terhesség is barnázással indult, meg később is fordult elő, ijesztgetett minket a drága, később meg hogy 2-3héttel kisebb mint kéne, de nem volt más eltérés, aztán csak kicsit kisebb volt ennyi... :)de én meg végig féltem, mert máshol tényleg bajság volt azért volt kisebb...

könnyebben kifért :D

szia

nagyon jó várandósnak lenni, én szerettem, tényleg érezni az elején hogy más, valaki plusszt is kiszolgál a testem, rákapcsolt vagy ilyesmi. Én imádtam ha megnézték a pocim, főleg hogy nekem nem is volt nagy, alig vártam, hogy már vegyék észre.

Persze én szerencsés is voltam, volt pár panaszom, dehogy nem tudok aludni, mozogni, ilyen semmi.

Jah, az elég furi, hogy pl nem tudsz úgy lehojolni, de inkább vicces volt nekem, nem éreztem megterhelőnek. Tán az tényleg zavart néha hogy pl nem festhettem, óvatoskodtunk, s én nem éreztem magam bénának, néha még is úgy kellett tenni úgy mond, nehogy baj legyen (létráról nem kéne leesni pl.)

De most már mászhatok ezerszer fel... igen, érdekes érzés, hogy nem csak magadra kell gondolj mikor pl eszek, meg ilyenek

Szülni: hát fájni fáj, de ki lehet bírni,és nagyon jó a vége :)

Én is Forma1-et néztem és csak utána slattyogtam be a kórházba :)

De nem azért, mert ilyen menő és bátor voltam, hanem inkább a struccpolitika, de délután 6 körül be kellett látnom, hogy itt már nem én irányítok.

Én rendesen ráparáztam előtte, már mint hogy el sem tudtam képzelni, hogy egy gyereknek a feje képes ott kijönni ahol és hogy az milyen eget rengető fájdalmakkal járhat, főleg hogy én "picike" vagyok a gyerek apja meg nagydarab... de kellemesen csalódtam, oké az utolsó félóra kegyetlen volt, de az azt megelőző órák abszolút viselhetőek voltak.

A fáradékonyabb, idegesebb és érzékenyebb nálam is megvolt.

viszont a második három nem... inkább olyan minden jól van érzés volt rajtam, nem nagyon törődtem a világgal.