Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Első randi fórum

Első randi (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Első randi

1 2
49. Donna Juanna (válaszként erre: 48. - 6dff6a352f)
2012. nov. 30. 20:27

Nem biztos, hogy jól értelek. Én 3 éve ugyanazzal randizom. Nem mondanám, hogy a randink feltételezése egy kapcsolat elindulásának, hiszen folyamatban van. De még mindig feltételezem, hogy sosem lesz vége, s főleg bízom benne. És semmihez sem fogható az érzés, amikor úgy néz rám és úgy mondja ki a nevem, ahogyan csak ő tudja.


Utazok 4 órákat, hogy együtt lehessünk kicsit, és tök mindegy, hogy egy nap vagy egy hét mindig kevés. Persze, hogy a szex ígéretével is, meg az összebújáséval, meg minden.


A pillanat... az a pillanat, amikor nem látom azonnal a buszváróban, hanem csak két perccel később és pár méterrel arrébb, és látom a boldog mosolyt, s hogy azonnal nyúl a kezemért, s azt se tudjuk, hogy hová megyünk, s amikor ránézek érzem magamon, hogy sosem voltam még boldogabb, mint mikor ő így örül nekem. Mert ő a minden.


S tök mindegy, hogy vacsorát főzünk-e együtt, vagy boroskólázunk, vagy szerelmeskedünk a tóban, vagy csak állunk órákat a konyhában és beszélgetünk...


Nem tudom, hogy mire gondolsz pontosan, az érzés... az mindig bennem van, ha együtt vagyunk, de hogy egyre gondolunk-e, az még talány. :)

48. 6dff6a352f (válaszként erre: 47. - Donna Juanna)
2012. nov. 30. 20:05

nem nem :) A Randi nem egyenlő a találkozással... én randiztam már úgy, hogy többször találkoztam valamikor és éppen egy közös ebéd közben alakult randivá! A Randi... szerintem egy pillanat, egy érzés a találkozás közben ami vagy meg történik, vagy nem...


Van randinak mondott találkozás, a kellő érzés nélkül... az nem randi...


van találkozás, amely felszínesen az ismerkedésről, ám inkább eredményéről szól a szexről! Mégsem érzed a randi érzést...


A randi érzés feltételezése egy kapcsolat elindulásának! véleményem szerint...


és ez ugyan az az érzés 3 évesen vagy 14, 25, 33, 45 évesen nemtől is függetlenül!

47. Donna Juanna (válaszként erre: 46. - 6dff6a352f)
2012. nov. 30. 18:56

Randi = találkozás


Persze, hogy ez a lényeg. Az összeillő dolgoknak találkozniuk kell. :)

46. 6dff6a352f (válaszként erre: 45. - Donna Juanna)
2012. nov. 30. 18:51

Amúgy éppen ez a lényeg! :) Egyébként pedig, mindig ugyan úgy indul, ugyan azzal az érzéssel... 3 évesen 14 évesen 25, vagy 33, esetleg 45 évesen, nemtől is függetlenül...


Mit akarunk értünk randi alatt?

45. Donna Juanna (válaszként erre: 44. - 6dff6a352f)
2012. nov. 30. 18:40
Most teljesen sikerült felvilágosítanod. :)))
2012. nov. 30. 18:37

A fiúknak kukijuk van... A lányoknak meg puncijuk :)))))


(Hirtelen ez jutott eszembe... első randi)



:))))))))))))))))))))

2012. nov. 30. 18:35
Ui: És soha életemben nem voltam szőke. :)
42. Donna Juanna (válaszként erre: 34. - Acuko)
2012. nov. 30. 17:58
Randija volt... tudod... a nem tudom hányadik. :)
41. Donna Juanna (válaszként erre: 33. - Krisz42)
2012. nov. 30. 17:57
Nem ő nem hajlandó velem élni... ezt pontosítsuk. Még csak nem is arról van szó, hogy én nem vagyok hajlandó. De ez már egy másik történet lesz. :)
2012. nov. 30. 17:54

Először is nagyon szépen köszönöm mindenkinek a kedves szavait, jó volt olvasni a dicséreteket!


Talán legegyszerűbben úgy válaszolhatnék mindenkinek, ha azt mondanám, hogy a történetemet úgy olvassa, mint ahogy egy igaz történeten alapuló filmet nézne. Természetesen nem írtam bele mindent, pár dolgot meg is változtattam, de a lényeg... a leglényegesebb része, az érzéseink benne vannak. Az első randink pontosan így történt, már 3 éve, fél éves ismeretség után.


Igen, igazatok van nektek is, akik azt mondjátok, hogy fura a pasi hozzáállása, mert valóban az volt, de vannak körülmények, amelyeket még nem szeretnék itt megírni, de majd egyszer annak is eljön az ideje, s talán még ti is itt lesztek akkor. Remélem, hogy én is. :)


Az első randin ágyba bújás tilosságáról csak annyit, hogy ami a férfiaknak dicsekvésre ad okot egymás közt, az a nőknek szégyen, de én egyik nézetet sem vallom, ha a kémia működik... nem ettől fog függni a kapcsolat hossza, azt szerintem mindenki tudja.


Írói ambíciók? Hát... talán majd egyszer. :)

2012. nov. 30. 17:22
Bocsássatok meg, nem voltam gépközelben! Most elolvasom, hogy mi ez a nagy harci helyzet itt.
2012. nov. 29. 15:27

Éppen reggel olvastam ebbe a fórumba, de kedvem nem volt beleszólni akkor

Ajánlom figyelmetekbe

[link]

2012. nov. 29. 14:38

na most mar csak elolvasom a tobbi irasat en is :)

tenyleg nem kellene szemelyeskeni :) a vok-ot meg siman haszanlom en is, pedig nem ragadtam le(asszem) a tinedzserkor vegen, csak van h ugy jon :)

de ez mar nem is a cikkrol szol...


azert kivancsi vagyok, h hozzaszol-e meg a cikkiro...

acuko te vagy az? ;)

36. Krisz42 (válaszként erre: 35. - Regin_a)
2012. nov. 29. 14:07
Látom,élettapasztalat semmi.Mi abban a menő,hogy rövidítek?Három gyerekem van,a legidősebb lassan 17,szerinted ott tartok,h édekelnek ilyen hülyeségek,h menőzés?Szerintem te vagy még gyerekcipőben,mert nekem a 14éves lányom tart ott,h menőzés,bár szerencsére ő is néha már csak poénból csinâlja.Amit nem értek, semmi rosszat nem írtam,főleg nem neked,erre te belekötsz az írásomba.Mi van,nem kaptál meg vmit vagy vkit?Ne rajtam akard kiélni a frusztrációidat.
35. Regin_a (válaszként erre: 27. - Krisz42)
2012. nov. 29. 08:32

Nem tudom milyen helyesirásrol beszélsz az elütéseken kívül, de OK legyek bunkó miatta


Viszont aki "vok"-ot használ ha idősebb is 20 évesnél, a mentalitása tizenéves csak, vagy szeretné megjátszani a netes szlenges menőt

34. acuko
2012. nov. 28. 22:42

Ez is egy gumicsont, amit lehet rágni..


Hol van a fóruminditó??


34 hsz, ebból csak az első az övé.. Érdekes, nem?? :)

33. Krisz42 (válaszként erre: 32. - Birgi74)
2012. nov. 28. 22:29
Én naplókat nem olvasok,de amit így kitesznek,azt elolvasom én is.Egyszer néztem meg egy naplót,mert volt benne kép előtte-utána fogyásról,azt akartam megnézni,de a szöveg nem érdekelt.Viszont a fórumokat megnézem,van ami érdekel.Ez is lelkesített,de utána elolvastam a többi,régebbi írásait,amiben férj,szerető 3gyerekkel szerepelt,aztán csak szerető,aki nem hajlandó együtt élni vele-csak az a furcsa,h beküld vmit,akkor miért nem reagál a hozzászólásokra?
32. birgi74 (válaszként erre: 31. - Krisz42)
2012. nov. 28. 22:04

az igaz :) mondjuk en is azert jottem, olavstam, mert igazi kukkolo vagyok, mint masok is, az igazi erdekel :)

de attol meg jo kis iras volt :)


tenyeg, mas tema, de a naplomban is felvetettem regebben , h miert ilyen nagy a keletje pl. a naplok olvasasanak, vagy a blogoknak? :) ha nem azert, mert szeretunk kukkolni? ennyibol jobb lenne, ha igaz lenne, de hat ez van :)

31. Krisz42 (válaszként erre: 29. - Birgi74)
2012. nov. 28. 21:55
Bocs,nem akartam senkit megbántani,csak sokan nagy lelkesen -köztük velem is-drukkoltak neki,aztán kiderül,h ez csak kitalált történet,nem az élet írta,vagy az előzőek kitaláltak,de szerintem itt sokan nem kitaláltakra kiváncsiak,mert arra ott vannak a könyvek,kinek izlése szerint.
30. 5146e98818 (válaszként erre: 1. - Donna Juanna)
2012. nov. 28. 21:53
Az első randin??
29. birgi74 (válaszként erre: 23. - Krisz42)
2012. nov. 28. 21:50

Krisz, tenyleg nem azert, h kukacoskodjak...de attol, h te altalaban tartalmasabb konyveket olvasol, meg nem lettel ... hogy is mondjam, h ne sertodjel meg... jobb fej. ne haragudj, de ez a mondat semmivel nem jobb, mint ha valaki azert nez le masokat, mert neten ismerkedik, vagy mert a szakmaja szobafesto.

altalaban en sem ilyeneket olvasok, de ez most pont idekerult a szemem ele, es meg elveztem is :)

tok mndegy, h altalaban miket olvasunk. ezt elolvastuk, es erdemesnek talaltuk arra, h kommenteljunk :) tehat kivaltott valamit, ami miatt idot szantunk ra.


es egyebkent nem kell a ferfinak jokepunek lenni manapsag mar ahhoz, h sikeres legyen egy film vagy egy regeny :) ez mar nem a 80as evek :)


es legyszi ne ertsen felre senki, nem beszologatasnak kell venni a hozzaszlasomat! piiisz :)

2012. nov. 28. 21:45

engem nem erdekel, h tenylegesen megtortent e vagy nem. nem is ertem, h - mivel eleve regenybeillo a sztori, es bar attol meg nagyonis lehet igaz, - miert kell firtatni, h az iroja adatlapjan, mas irasaiban mit talalunk. mindenki olvassa ugy, ahogy neki inyere van. ha regeny ugy, ha valosag ugy.

az egyeduli ami zavar, h oreg hippinek nevez egy 41 eves ferfit :)

irjal meg, tetszett. ebbol meg barmi lehet :) romantikus erotikus, horror, vagy egy egyszerubb pszichotriller is. mindent az elet ir valahol, nem?

27. Krisz42 (válaszként erre: 25. - Regin_a)
2012. nov. 28. 20:31
Én meg téged 7-nek,a helyesírásod alapján+nem tudsz értelmezni szavakat:..én MÁR nem vok...Tudod,nem MÉG,hanem màr.
2012. nov. 28. 20:06
Tök jó volt olvasni!! :)
25. Regin_a (válaszként erre: 17. - Krisz42)
2012. nov. 28. 19:19

Bár én már nem vok 20éves"


Láccik, úgy 15re saccollak

2012. nov. 28. 17:24

Régi szép idők.. Netes ismerkedés:) Én így ismertem meg a férjemet. (na nem első randin ágybabújás formájában). És előtte sokat is randiztam így.


maga a sztori, az írásmód tetszett volna, ha a" Mindig lenéztem azokat, akik az interneten kerestek maguknak társat." mondat el nem rontotta volna a cikk hangulatát.


persze ez csak egy vélemény...egyszerűen nem értettem soha azokat akik lenéztek valakit valamiért.

23. Krisz42 (válaszként erre: 21. - F3000dc5ef)
2012. nov. 28. 15:33
Elkêpzelhető,bár lehet,h az előzőkben van igazság,bár akkor meg nagyon különös a kapcsolat.Pedig ilyenekèrt van ahol fizetnek is,bàr azokban gondolom fiatal,jóképűnek kell lennie a ffinak is.Én ált.tartalmasabb könyveket olvasok.
2012. nov. 28. 15:24
első randi..a mikulással:)
21. f3000dc5ef (válaszként erre: 20. - Krisz42)
2012. nov. 28. 15:20

Ja, szóval romantikus regényíró a csaj :D

És nem nyomtatásban nyomul, hanem itt :D

20. Krisz42 (válaszként erre: 19. - F3000dc5ef)
2012. nov. 28. 15:16
Nézd meg a cikk alján ajánlanak más cikkeket,köztük az övét is,azokban ilyenekről van szò,pedig régebbiek.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook