Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Első 3 hónapunk hármasban cikk

Első 3 hónapunk hármasban


Lassan 4 hónapja háromtagú lett a mi kis családunk. Noel babánk színt vitt a megszokott szürke hétköznapjainkba és a semmittevős hétvégéinkbe.

Gondoltam, összegyűjtöm a gondolataimat és tapasztalataimat amit anyává válásommal átéltem, megéltem eddig…

Első 3 hónapunk hármasban

Az anyaság, elméletileg szülés után lép életbe. Ez így is van, de nálam ez később tudatosult. Igen, első perctől kezdve tudtam, hogy itt van ez a kis életke, akiről nekem gondoskodnom kell. Akit akartam és nagyon vágytam rá. Akivel teljes lett az életem és így nyert értelmet. Minden eddigi dolog ami velem történt, olyan mint ha sosem lett volna. Mindent felülírt.

Az első hónap után azt mondtam, jól csináljuk, simán megy ez nekem. Picit fáradt voltam a 3 óránkénti ébredésektől éjszakánként, de azért nappalonként úgy ahogy, de tudtam pihenni. Szerencsések vagyunk, mert nagyon nyugodt baba Noel. Gyakorlatilag evett és aludt.

Sokszor azonban rágörcsöltem mindenre. Jobban éreztem magam, mikor nem kettesben voltunk, hanem apa is velünk volt. Féltem, hogy nem állom meg a helyem, mint anya.

A második hónap végén az energiakészleteim picit fogyóban voltak, és az állandó dilemma a szoptatás kapcsán még inkább kimerített. Ha szopizik, akkor elég-e? Vajon mennyi tejcsi lehet? Gyakorlatilag ekörül forgott az összes gondolatom. Mindig többet és többet akartam, de hát nem ment. És ezt értem mindenre…

Egyre nehezebben tudtam azt feldolgozni, hogy nem megy minden egyszerre. Ha időm lenne is, energiám nincs. Noel egyre több figyelmet igényelt, egyre többet volt ébren. Mindig is tudtam és éreztem, nekem ő az első. A második… és a végtelen! Viszont van konyha, porszívó, felmosó, és a gáztűzhelyre gondolni sem mertem. Szóval házimunka… Mikor? Szóval beszippantott a tehetetlenség, a fáradság, és a pánik.

Apa dolgozik, fáradt, mégsem adhatom a kezébe a porszívót, a vasalót, vagy éppen csukhatom magamra a hálószoba ajtót, hogy akkor én most kivonom magam a forgalomból egy időre…

Sírtam, nevettem, örültem, babáztam, rózsaszín felhőn csücsültem stb. És ezek az állapotok naponta váltották egymást. Rájöttem arra, hogy engem nem a baba körüli teendők „viselnek meg”, hanem a MINDEN összeegyeztetése. Nálam anno nem volt első, második, és egyáltalán sorrend. Mindig csináltam, amit kellett. Dolgoztam, takarítottam, mostam, néha főztem. Vasalni pedig mindig utáltam, de úgy voltam vele, hogy ez a szükséges rossz, ami az életemhez tartozik. Minden után jöhetett az ejtőzés… pihenés, DVD-zés, vásárlás, amit mindig szerettem. Szóval a Pici Kincsem a megszokott rutint bolygatta meg kissé, azt hogy mindenben helyt állok, és minden naprakész. Pár nap alatt sikerült magammal rendezni az érzéseimet. NOEL az első, a második és a végtelen… Minden más ráér, megvár, majd ha lesz időm és úgy akarom!!!

Megpróbáltam szépen lassan nyitogatni a határokat. Megoldottam az első porszívózást: Noncsi az erkélyen pihizik, anya 3 perc alatt szuper gyorsasággal kissé felületesen, de elvégzi a feladatot. Mosogatás megoldva simán az ébrenlétek alatt, a felmosással együtt. Főzés felé kacsingatunk… Rájöttem, van hintánk, amit kivihetek a konyhába. Noel hintázik és néha még el is alszik benne, anya pedig főzőcskézik.

Szóval megtanultuk együtt venni az akadályokat. Egységként! Mert hát, most már nekünk mindent együtt kell csinálnunk. Össze kellett hangolódnunk. Nehezen, de sikerült a harmadik hónapra. Most már tudom, mikor és hogyan miért nyöszörög. Ha már sír, akkor nagyobb gondja van. Pillanatok alatt ki tudom találni a megoldást a panaszára. Ha éhes vagy szomjas, azt egyszerű kis köhögéssel jelzi. Tapasztaltam, hogy sosem közeledhetek felé idegesen, ingerülten, mert megérzi, és felborul az egyensúly, amit nap mint nap kordában kell tartanom. Ő is ember, tele érzésekkel, gondolatokkal, és ebből a kisemberből nekem egy kiegyensúlyozott boldog emberkét kell „faragnom”.

Azért egyes számban beszélek, mert apa, az csak pár órás apa. Alig napi pár órácskát tölthetnek, tölthetünk hármasban együtt. És ez így van jól, ez az élet rendje. Amennyi időt tudunk, azt együtt töltjük el. Az apás programok mindig különlegesek. Megfordulnak a szerepek… Apa babázik, játszik. Anya picit tud sziesztázni. Persze nem a szó szoros értelmében. Sokszor az is elég, ha csak ott vagyok… mellettük. Olyankor nem én gügyögök, csörgőzők, puszilok és simogatok. Picit ellazulhatok, picit kikapcsolhatok, picit magammal is foglalkozhatok. Egy gyors hajmosás, egy kis körömlakkozás… mert hát NŐ vagyok… és ezt igyekeztem egyik reggel sem elfelejteni. Egy aprócska renoválás sokra képes. Nehéz mindenben helyt állni. NŐ vagyok, ANYA vagyok és FELESÉG vagyok. Rangsort nem lehet felállítani.

Valahogy ez olyan, mint a 3 in 1. Bár a legutóbbi egy külön történet lehetne.


Így, pár nappal a 4. hónapos szülinapunk előtt sok mindent megtanultam, megéltem.

Tudom mi a féltés, a gondoskodás, a tiszta szeretet, amit a gyermekemre nézve érzek. Hogy semmi sem számít ebben a világban csak az, hogy ő boldog legyen. Nap mint nap hálát adok a sorsnak, hogy egészséges és értelmes. Hatalmas boldogság az, ahogyan visszanevet, vagy épp gőgicsél. Minden fáradság tovaszáll, mikor ébredéséből megpillantva ránk nevet.

Attól, hogy ő külön egyéniség, az érzelmi világát mi alakítjuk. Igyekszünk mindent megadni neki, amit csak lehet.

Megtanultunk vele együtt ÉLNI… Hármasban lettünk egy kerek egész.




Írta: gera175, 2011. november 8. 10:14
Fórumozz a témáról: Első 3 hónapunk hármasban fórum (eddig 21 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook