Előttetek kocsival fékeztek már be direkt azért, hogy belemenjetek? Ha valaki direkt veszélyeztet így, akkor lehet panaszt tenni valahol? (tudásbázis kérdés)
"útközben jót beszélgettünk a férjemmel (családi házakat néztünk, ezt elemezgettük)"
Ellenzem és veszélyesnek tartom a befékezgetést, de rosszul vagyok az ilyenektől is. Sétáljatok, és közben elemezzétek a házakat.
Bocs.
Ki nem tartotta be a követésit?
Itt arról van szó, hogy megelőzte őket, és befékezett - vagyis ÉLETVESZÉLYES helyzetet teremtett!
Velem sem fordult még elő hasonló, de mindig eszembe jut, amikor a párom pl. előzés miatt túl közel megy az előttünk haladóhoz. Mert ugye mindenkinek szíve joga akkor és azért fékezni, amikor csak akar. Hívhattok rendőrt, de a fékező mondhatja azt, hogy kiszaladt elé egy állat. Senki nem fogja tudni bizonyítani, hogy tényleg kiszaladt mondjuk egy macska vagy sem. Minden ilyen balesetnél a hátsó sofőr lesz a hibás, mert nem tartott biztonságos követési távolságot.
Én is utálom, ha rám tapadnak, pedig nem vagyok egy lassan döcögős típus. Viszont aki azért satufékez, hogy belemenjenek, az egy kretén. Sajnos a szabályokon ez mit sem változtat....
Szándékosan még senki sem csinált velünk ilyet.
Erre nem lehet mit mondani. A történet önmagáért beszél. Pontosan az ilyen és ehhez hasonló komolytalan emberek miatt történik sok baleset. Amikor valami megdöbbent vagy felmérgesít, elszáll belőlem minden szó. Most pontosan ez történt.
Nem ártana egy nagyon alapos pszichológiai vizsgálatot bevezetni mindenkinek, aki vezetni tanul. Ott kiszűrni az esetleges idegbetegeket. Nem lenne teljesen célravezető, de ha 1-2 ilyet kiszűrnek, már megéri. Tudom, hülyeséget beszélek, ez sem lenne megoldás. De a semminél több.
Miért nem hívtál rendőrt? Ezt bőven az élet elleni támadásnak lehet venni, mivel akarattal veszélyeztetett!
Megvan a rendszáma? Jelentsd fel a rendőrségen, meséld el mi történt. Lehet, hogy nem ti vagytok az első áldozatai.
Úgy gondolom mindig a hátsó gépkocsi a hibás, hiszen nem tartotta be a követési távolságot.
Olyan követési távolság kell, hogy bármilyen vészhelyzet miatt megálló kocsiba, ne menjünk bele.
Velünk már másodjára történt meg, régebben autópályán egy román fékezett be előttünk direkt, mert nem tudtunk azonnal imenekülni előle a külső sávba, amíg "tolt minket" előre, aztán tegnap újra.
Az egész dolog úgy kezdődött, hogy családos vasárnapi utunkból tartottunk hazafelé nagy békésen: délelőtt átruccantunk a szomszéd kistelepülésre. Már épp majdnem visszaértünk a városunkba, az úton alig volt forgalom, útközben jót beszélgettünk a férjemmel (családi házakat néztünk, ezt elemezgettük), gyerekek a hátsó ülésen, megbeszéltük, hova megyünk enni egy jót, szóval családi idill - mikor arra lettünk figyelmesek, hogy mögülünk kivág egy kisebb fehér kombi (egy pasi vezeti, mellette nő) miközben két autó is jön szembe. Fékeztünk így befért elénk, épphogy nem kenődött fel a szembejövőre, megúszta, hurrá. Továbbindultunk, és ekkor ez az imént minket megelőző fehér kombi váratlanul nyomott egy satuféket, úgy, hogy alig tudtunk megállni. Majd mikor sikerrel megálltunk mögöttük, újra elindult, mikor pedig ismét normál tempóban haladtunk, megint befékezett, majd ugyanezt megtette még egyszer – tehát összesen háromszor próbálta ki, hogy belerohanunk-e.
Egyszerűen nem értettünk, miért csinálja. Azt láttuk a függőleges hátsó ajtók ablakán át, hogy a hölgy az anyósülésről amolyan „Na, most megmutatjuk” módon bólogat hátrafelé, és ebből azt hittük, hogy talán nem vette észre, vagy valahogy félreértette, hogy fékeztünk az előzésükkor, és dühös, hogy veszélyes helyzetbe kerültek. Mindenesetre eztán már eléggé előre engedtük őket, hogy a következőkben ne jelentsenek ránk veszélyt.
Itt akár vége is lehetne a történetnek, de ahol lakunk, ott az éttermek nagy része a belváros mentén sorakozik, és ahogy haladtunk, érdekes módon szinte felvezettek minket az éttermi sorra – így gyakorlatilag percekig, egészen az éttermekig mögöttük mentünk, persze nem túlságosan megközelítve őket. Ekkor már összemosolyogtunk a férjemmel: lám csak, lehet, hogy a városban még összefutunk velük… De nem, ők befordultak egy magánutcába, mi pedig az egyik legnépszerűbb étterem mögé kanyarodtunk, parkolni.
A parkolóba érvén láttuk, hogy nahát, ki hajt ki a parkolóba torkolló kis utcából? Igen, az imént elhagyott fehér kombi…
És ekkor, bevallottan, hibát követtem el. Naiv vagyok, na.
Szóltam a férjemnek, hogy mindjárt jövök, kikötöttem magam, és odamentem a nőhöz. Azért hozzá, mert nőből vagyunk, nyilván megérti majd, ha anyaként beszélek vele. Először nem is akarta lehúzni az ablakot, de, gondolom, mivel nem vagyok valami félelmetes – 155 centi, cipővel -, végül mégiscsak leengedte pár centire. Az csak adalék, hogy a férje a vezetőoldalról közben valami mobillal kalimpált, és köszönés helyett azt kiabálgatta, hogy videó, videó, elviszik a rendőrségre megmutatni, videó, videó…
Én elmondtam, hogy bármi is volt a gondjuk, mi nem a bosszantásukra fékeztünk, hanem ellenkezőleg: hogy beférjenek az előzésbe, és hogy a hátsó ülésünkön három, hat év alatti gyermek ül, akiket ők viszont súlyosan veszélyeztettek a direkt fékezéseikkel. Nem szoktam csúnyán beszélni, most sem tettem, csak valahogy el akartam juttatni hozzájuk, hogy amit csináltak, az nem egy jó hecc. Erre a hölgy idegesen legyintgetve gúnyosan rám nevetett, hogy „Tuuuudjátok mit, hogy lassan mentek, szórakoztok, nem engedtek, mi?? Na ezt nektek! Majd meglátjátok!” Közben idegesen bólogatott, és rázta a fejét. A legmegdöbbentőbb mégsem a benne fortyogó düh látványa volt, hanem az, mikor hátraintett a vezetőülés mögé: „Mögöttünk is!”- mármint gyerek van. És tényleg ott ült egy iskolásforma kisfiú… A nem túl törésállónak látszó kocsi bal hátsó ülésén, igen közel az autó függőlegesen lecsapott végéhez, amibe próbálgatták, hogy belerohanunk-e.
Ez volt az a pont, amikor lélekben és fizikailag is hátraléptem: eztán már nem azon csodálkoztam, hogy nem érdekli őket, hogy veszélybe sodorták a MI gyerekeink életét. Eközben a férjem nagy nehezen becsukta az általam nyitva hagyott kocsiajtót, és hátratolatott egy szabad parkolóhelyre, hogy elengedje őket, ők pedig elhajtottak – a férjemmel való, pár mondatos szóváltás után.
Ennyi. Bocsánat a hosszú olvasnivalóért, de nagyon jó érzés, hogy megoszhattam másokkal. Ha veletek történt már ilyesmi, talán tudtok segíteni abban, hogy hol tehetnénk panaszt, vagy mit lehetne ilyenkor tenni, hogy ne forduljon elő újra. Köszönöm előre is :)
További ajánlott fórumok:
- Nyaralás veszélyeztetett terhesség miatti táppénz alatt
- Szerintetek mennyire veszélyezteti Európát az ebola járvány? Ti is féltek?
- Kiskorú veszélyeztetésének számít?
- Ha már volt egy veszélyeztetett terhesség, számítani lehet rá a következőnél is?
- Egy vetélés után a következő terhesség veszélyeztetett lesz?
- Férjem rendszeresen viszi kocsival a 6 éves fiunkat, de nem köti be, ez kiskorú veszélyeztetése?