Köszönöm, hogy Ti is bekukkantottatok és bocsánat, hogy én csak most. Talán már nem is olvassátok ezeket a sorokat ha eluntátok a várakozást a jelentkezésemre. Azért mégis írok valamit...
Igen. Mindenkinek sikerül egyszer, ha az idő eljön. Minden bajból van kiút és megtaláljuk, mert lelkünk legjavával állandóan és bőszen keressük azt. Ott a Fény, csak eleinte túl vaksik vagyunk. Meg időnként a csoda szintjén kezelve a legegyszerűbb dolgokat is, maga a Fény vakít el bennünket míg meg nem szokjuk a természetes létét. Ez a folyamatában is gyönyöködtet, hát még a végkifejletében!!! Remény, hit, szeretet.
Akkor mégis létezik, és van rá esély, hogy valakit felszabadítson a fény, átjárjon, egyé váljon vele. Reményt ad, talán egyszer nekem is sikerűl majd. Tudok még várni.. Köszönöm! Remek írás, és nagyon csodálatos számomra a mondanivaló!
- Tán az adhat választ, ha végig gondolom, hogy mi történt velem, és körülöttem az eddigi életem folyamán. – fejtegette rendületlenül sorsának fonalait később. Tudni akart mindent… pedig még azt sem tudta, hogy ő egy született „kíváncsi kacsa”. No persze, hogy tudni akart mindent. Hogy mi és miért történik vele, hogy mi vagy ki segíthetne az ő nagy bajában, mert még fogalma sem volt arról, hogy milyen közel a segítség… hogy tulajdonképpen mennyire egyszerű és elérhető… és milyen boldogan fogja felfedezni, hogy egyáltalán ki is ő maga.