Elkényeztetett gyerek? Mit jelent, hol a határ? Rossz egyáltalán? (beszélgetős fórum)

Én nem terveztem előre, hogy mikor mennyit fogok magamra szánni, de elég jól összehangolódtunk a gyerekkel úgy, hogy nekem is, neki is meglegyen ami kell :) Így 6 év után kezd beérni az hogy az első években nem vártam el, hogy tekintettel legyen rám, gyakorlatilag szimbiózisban éltünk, de ahogyan az évek telnek ez a maga természetes módján lazul. Nálunk ez bevált.

Egyébként most, hogy visszagondolok, sokszor nem is lehetett igazán elkülöníteni a közös és az önálló játékot, nagyon sokszor elég volt a jelenlétem a szobában, az hogy pl. hozzám érhessen amikor akar, és egyébként ő elfoglalta magát, nem kellett minden percben nekem kitalálni, mivel foglalkozzon. Azt viszont, ha a járókában, kiságyban, szőnyegen magára hagytam volna pár percre, nem viselte el. Most olyan 6 éves, aki bármikor minimális játékkal is elfoglalja magát, sosem unatkozik és nem kell állandóan rajtam lógnia... érzi szerintem mindenki, hogy neki hogy jó...

Az én 7 hónaposom olyan 20-25 percet játszik el egyedül, utána nyüsszög, akkor közös játék jön, de ellenne azzal is, ha egyszerűen egy másik jázékot adnék neki-mióta kúszik egyre jobban elvan egyedül...sokszor kicsit tanácstalan is vagyok, hogy mit kéne vele csinálni, közösen játszani, nem nagyon marad egy helyben.

:)

Szerintem elkényeztetés az, hogy a gyereknek nem jól mérjük fel az igényeit, és nem megfelelően elégítjük ki, hiszen a gyereknek sem jó a keret és szankció nélküli élet, és a majomszeretet.

Komunista , kolektiva gondolkozasu ovoneni semi mas . Soha nem lehet a szeretettböl eleg - soha .

Es az a legtermeszetesebb dolog ha foglalkozunk veluk .

Nekem három gyerekem van. A legnagyobbnak 2-3 nagyobb hisztije volt összesen. Az egyik kisfiam (ikrek, 3 éves) viszont napi szintem tud 2-3 hisztit produkálni. Egy hónapja volt a legrosszabb, most kicsit jobb a helyzet. A másik kisfiam nagyon ritkán hisztizik. Nem csináltam semmit máshogy egyikkel sem, mégis más az eredmény. Ahogy az is más, hogy hiszti esetén hogyan lehet őket megnyugtatni, vagy meg lehet-e.

Persze 6-7 évesen már nem annyira életkori sajátosság. De nem merek semmit mondani. A lányom 13 évig volt egyke. A mai napig a tökéletes gyerek mintapéldánya, és én kis naiv sokáig azt hittem, hogy ez az én érdemem. Mióta megszülettek a kisfiaim egyre inkább úgy érzem, hogy csak iszonyat mázlista vagyok vele, és bizakodom, hogy a fiaimmal is hasonló szerencsés leszek.

Ha a gyerek normális igényeit kielégíted, az biztos nem elkényeztetés, hanem szülői szeretet. A pici miért ne lóghatna napi 24 órát az anyján, ha igényli. A nagyobbnál, ha úgy maradna, az már nyilván baj lenne, és valami problémára mutat, de normál esetben úgyis egyre inkább igényli az önállóságot.

Aztán ha naponta háromszor csokitortát akar vetetni veled, az is igény, nade ott már nyilván megálljt kell parancsolni. Mert a legfőbb igénye az, hogy felnőtt korában normális ember legyen, aki elboldogul a világban (még ha ő erről nem is tud még), és ennek van, hogy alá kell rendelni a pillanatnyi igényeit. Ezért is írtam, hogy a milliomos szülő is mondjon időnként nemet.

Az, hogyha az ember félreteszi a dolgait, hogy vele legyen, szerintem nagyon fontos dolog, és ha lehet, csak tegye meg a szülő. Mikor anyukám tízéves koromban otthon maradt (egészségi okból), velem madarat lehetett fogatni, hogy hazajöttem az iskolából, ő otthon volt, lehetett neki mesélni, beszélgetni vele, segített tanulni (akkor tanultam meg tanulni, meg is látszott a jegyeimen). Előtte nem is gondoltam, hogy nekem ez milyen jó lenne, ha ő otthon lenne. Szóval minél többet lenni a gyerekkel szerintem nagyon fontos, ez nagyon kell neki.

Persze gyereke válogatja, biztos van olyan is, aki többet szeret magában lenni, de neki is szüksége van ilyen meghitt percekre. És mivel sokat vagyok gyerekek között, látom, mennyire mások: az egyik bújik hozzám és ölelget, és ezt várja tőlem is, a másik meg már egy érintéstől elhúzódik, de ugyanígy igényli, hogy foglalkozzak vele, bár esetleg nehezebben fejezi ki ezt az igényét.

Na, ez hosszú lett, bocs...

:)) okés

Különben meg ki kell használni amig ilyen édes kisbaba mert ez nagyon rövid idő és nem jön vissza többé. :))

Nem baj, amikről beszélünk az végülis mind ide tartozik :)

Nekem pl. mondta már óvónő, hogy két nagy baj van a gyerekemmel: "túlságosan szeretjük és túl sokat foglalkozunk vele..."

Szerintem meg - egyre inkább ezt gondolom az évek alatt - ilyen nincsen. Lehet rosszul szeretni, vagy bután szeretni, bután nevelni, de túlságosan szeretni, vagy túl sokat foglalkozni vele?

Amikor egy 6-7 éves gyerek földhözvágja magát, mert anya nem veszi meg neki a csokit, vagy nem az van, amit ő szeretne, az már nem életkori sajátosságnak nevezném. Az én lányom 3, javában benne van a dackorszakban, de ilyeneket sosem csinál, mert megtanultam kezelni.

Amúgy az egyke gyerekek nem tanulnak meg osztozni címszó alatt arra gondoltam, hogy a nap 24 órájában, elfogadni, hogy ma nem ő kap tortát, hanem a tesó stb. Nyílván más odaadni a barátjának fél órára valamit, mint a testvérével közös dolgokon osztozni. Hozzáteszem nagyon sok egyke barátom önzetlenebb, mint én 2 tesóval.

Azt gondolom, ha nem igényli, mert jól elvan magában, vagy játszogat valamivel, az jó és hagyni is kell - igaz ez egy fél évesnél nem valószínű, hogy 10-15 percnél hosszabb idő lenne. Az egy másik kérdés, hogy a kicsik is megszokják ha magukra vannak hagyva, gondolom van olyan baba aki tűri is és jobb híján elvan szépen... erről már nem gondolnám, hogy annyira jó. Aztán meg vannak gyerekek akiknek mások az igényei, az enyém folyamatosan - de szó szerint értve 1-24-ig igényelte a társaságomat, kivéve amikor éjjel aludt. Végül is nem volt baj, találkoztak az igényeink :) de sokan mondták, hogy rossz vége lesz. Most 6 évesen tényleg képes akár egy egész délelőttöt is úgy végigjátszani, hogy néha jön, mond, mutat valamit, vagy én szólok, de nem kell irányítani, nem unatkozik és pl. nem tévézéssel tölti az idejét. Hiába akarod te hogy egy fél-egy éves önállóan játsszon, ha ő mást akar...

Végül itt is oda lyukadunk ki, a gyerek igényeinek kielégítése vajon elkényeztetés-e vagy esetleg ez lenne a jó és követendő példa?

(Itt nem arra gondolok, hogy kiejt a száján egy játékot a szülő meg rohan megvenni, hanem pl. arra hogy leülök mellé, rá figyelek, félreteszem az egyéb dolgaimat ha ő velem akar lenni...)

Az ilyen szuloket csapkodnam meg jo alaposan peklapattal. Banom is en, csinalja otthon a cirkuszt, de ne tegye tonkre masok szorakozasat/elvezetet.

En voltam olyan eskuvon, ahol az egyik vendeg gyereke vegigpofazta a szertartast. Remek lehetett szegeny fiatal parnak :( Mert egy mise csak egy mise, de hazasodni az ember jo esetben eleteben egyszer szokott...

Akkor félreérthetően írtam, tehát a szakirodalom úgy írja, hogy önállóan IS kell, hogy játsszon a baba-az ideális az ha váltogatva van a közös játék-önálló játék.

Én is szoktam vele közösen játszani sokat.

:)

Bocs trapiti, kicsit elment a téma.

:)

Egy dolog a szakirodalom, es mas dolog a gyakorlat. Egyebkent egyetertek, csak mondom :)

7 honapos meg pici, de ha nagyobb lesz, majd ugyis "szol", ha egyutt szeretne jatszani (azt is megmutatja, hogy mit). Amig meg elvan magaban, beken hagyom - meg igy is vannak napok, amikor egesz nap rajtam log. Persze minden gyereknek masok az igenyei, Trapiti kislanya pl. lehet, hogy pont igy valt onallova, hogy sokat foglalkozott vele eleinte.

Nincs "tuti recept", a szulonek kell igazodnia a gyerek igenyeihez - ebben az ertelemben legalabbis mindenkepp.