Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Eljegyeztek már? Meséld el milyen volt! fórum

Eljegyeztek már? Meséld el milyen volt! (beszélgetős fórum)


2011. aug. 13. 20:29
2003 karácsonyán az autóban felhúztuk egymás kezére a gyűrűt. Nem akartuk nagy dobra verni senki előtt. Mivel gyerekek is vannak a családban úgy voltunk vele inkább róluk szóljon a karácsony, mint rólunk :-))
2011. aug. 13. 20:25

Egy szép szeptemberi napon a jövendő párom meglátogatott (akkor még tanultam, utolsó éves főiskolás voltam, ő már végzett) Szegeden. Megvettük a gyűrűket a Kárász utcai ékszerboltban, egy kapualjban felhúztuk egymás ujjára:) Ezután elmentünk a postára, táviratoztunk a szülőknek, hogy eljegyeztük egymást. A Hági étteremben ebédeltünk kettesben (azóta már megszűnt), csontlevest ettünk és velővel töltött bordát sült krumplival. Ezután elmentünk Újszegedre, sétáltunk a ligetben, majd estefelé moziba mentünk, megnéztük a Folytassa, Kleó-t. Másnap elutaztunk a vőlegényemékhez és anyósom finom ebéddel várt, de az IGAZI eljegyzés az előző nap volt.

Ami a lánykérést illeti, még korábban, azt mondta egy este nálunk, hogy "Szeretlek és Veled szeretnék élni". Én igent mondtam, majd szóltunk a szüleimnek, hogy mondani szeretnénk valamit - ő pedig azt mondta: "Úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk és remélem, nektek sincs ellenvetésetek" - Persze, nem volt:)

17. Bojsza
2011. jan. 24. 10:43
Mi közösen vettük meg a gyűrűket, aztán "elfeljetkeztünk" róla. Aztán egy reggel ágyba kaptam a reggelit és a tányéron a gyűrű is ott volt egy szál vörös rózsával együtt. Tudni kell, hogy a párom nem egy romantikázós fajta úgyhogy ez tőle egy nagy dolog volt. :-O Amúgy 1 év együttjárás után történt, következő évben már a kismanót vártuk. :-O
16. Ficu00
2010. ápr. 19. 13:37
nekem 1,5 éve kérte meg a párom a kezem. november volt és mi épp egyiptomban voltunk. alapból tudtam, hogy ott meg fogja kérni, aztán ő is mondta, mert este érkeztünk meg a szállodába és a szobánk ablakától kb 3 méterre egy hatalmas építkezés volt, csak azt lehetett látni. hát én bőgtem... akkor mondta, hogy szeretné ha majd néznénk jegygyűrűt, hogy megkérje a kezem (szeretett volna felvidítani). végül másnap simán adtak egy tengerre néző szobát, úgyhogy minden szuper volt. egyik este (akkor már meg volt a gyűrű) szokás szerint a parton sétáltunk a holdfényben és emlékszem, hogy eszembe se jutott, hogy akkor kéri meg a kezem, mert csak az tűnt fel, hogy minden féle hülyeséget zagyvált össze, vicces volt. aztán egyszer csak letérdelt elém és feltette a kérdést. én meg aztán megkérdeztem (persze csak miután igent mondtam), hogy akkor azért mondtál itt ennyi hülyeséget???? :))) kicsit zavarban volt előtte... :)
2010. ápr. 19. 09:37
Ha lehetne kitörölném az elsőt,hogy ha a mostani megkér,teljesen át tudjam érezni...(csak ezt nem lehet)
14. Mia87
2010. ápr. 19. 09:07
Mi a 4. évfordulónkon elmentünk enni egy bevásárló központba, azért nem étterembe, mert gondoltuk még nézelődünk. Ettem a pizzámat, mire párom felugrott, elrohant (bement az első ékszerboltba) vett egy gyűrűt visszajött és annyit mondott: "Hozzám jössz? ha nem jó a gyűrű egyből ki tudjuk cserélni! " annyira zavarban volt, azért beszélt ilyeneket. De édes Volt! Én elkezdtem nevetni (zavaromban) Erre ő: Ne nevess , sosem csináltam még ilyet ! :) :) ):
2010. ápr. 18. 21:22
jajj csodalatos. aztm a parom megyunk megunnep h nyertunk 4 est a lotton :) sose felejtem el :) 4 esunk lett 950 ezret nyertunk :) na mindegy tehat en sejtettem amikor egy csodalimo elenk allt elmentunk abba az etterembe ahol eloszor mentunk az elejen es gyuru benne az edessegben leterdelt verset mondott sirt es en igen- t. :)
12. MMea
2010. ápr. 18. 20:42
Nekem tavaly szeptemberben kérte meg a kezesm amikor egy évesek voltunk egy romantikus vacsi után és örömmel mondtam igent. 1 hónap múlva pedig esküvő. :-)
11. 35c81b79eb (válaszként erre: 10. - Azurit)
2010. ápr. 18. 19:46
Nálunk is kb. ennyi volt és ugyanígy, csak nem wartburgban, hanem szenteste.
10. Azurit
2010. ápr. 18. 19:43
Egy Wartburg hátsó ülésén adta oda a párom a gyűrűt és csak annyit mondott-Na itt a gyűrű-,majd felhúzta az ujjamra.
2010. ápr. 18. 17:59

Hát utána volt eljegyzési buli amit a párom szülinapjával egybekötve tartottunk, de nagyon jól éreztük magunkat...:)

Az egy kicsit érzelmes volt,de azért jó,hogy együtt eldöntöttük és nem engedtük,hogy bárki beleszóljon:)

8. agnes89 (válaszként erre: 2. - 3ce435daf3)
2010. ápr. 18. 16:00
Nálunk is így volt:)
2010. ápr. 18. 15:59

Mivel pár nap különbséggel van a szülinapunk, anyu egyszer viccelve megkérdezte, majd tarthatnánk akkor.

Felmentem páromhoz, aki az emeleten tévézett, és nevetve elmeséltem neki anyu ötletét, mire ő komolyan csak annyit mondott, ő is úgy tervezte.

Csütörtökön döntöttük el, hogy megvesszük a gyűrűket, szombaton már meg is voltak.


De kárpótolt a hivatalos lánykérésen, ahol verset mondott, és kaptam még egy kísérő gyűrűt is.

Szép emlék maradt, csak kár, hogy a fényképek nem sikerültek jól... :(

2010. ápr. 18. 15:57
olaszországban voltunk, épp a 2 éves évfordulónkon voltunk vacsorázni, mikor mondta a párom, hogy mostmár aztán minden álmom teljesült, hiszen a tengert akkor láttam elöször...mondtam, igen, erre megkérdezte, hogy nem akarok-e véletlenül még egy vágyat...mondjuk, hogy az ö felesége legyek...édes volt! eljegyzési buli nem volt, csak felhúztuk egymás ujjára a gyürüt egy vacsi keretében novemberben...
5. tejföl06 (válaszként erre: 4. - Evawitch)
2010. ápr. 18. 15:56
miért?:O Rosszul sikerült?
2010. ápr. 18. 15:56
Én inkább nem akarok emlékezni rá...
2010. ápr. 18. 15:54
Tavaly szeptemberben volt az eljegyzés..lánykérés két héttel később összeházasodtunk...a Dr House alatt kérte meg a kezem, és én igent mondtam....:o)...
2. 3ce435daf3 (válaszként erre: 1. - 86b55d8172)
2010. ápr. 18. 15:54
Nekünk konkrétan annyi volt, hogy megbeszéltük, hogy öszeházasodunk:)
2010. ápr. 18. 15:52
Csak kíváncsiság! Kit mikor hogyan jegyeztek el!????

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook