Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » El lehet-e kényeztetni a kisbabát? fórum

El lehet-e kényeztetni a kisbabát? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: El lehet-e kényeztetni a kisbabát?

1 2
45. kory7
2012. júl. 9. 18:16

Régi a téma, de valaki kérdezte, hogy mit is jelent elkényeztetni?

Azt, hogy olyat teszel meg helyette, amit már ő maga is meg tudna. - És akkor rögtön egyértelmű is lesz, hogy egy babát nem lehet elkényeztetni, mert ő magától még szinte semmit nem tud megtenni...

Majd ha már kisgyerek lesz, akkor kell erre jobban odafigyelni.

Az önállósodás pedig nem kell, hogy direkt célja legyen a nevelésnek. - Ha egy gyerek szeretetben, biztonságban nevelkedik, jól érzi magát, akkor a saját tempójában úgyis önállósodni fog, amikor és ahogyan kell. A szülőhöz való kötődésnek szinte "mellékterméke" lesz az egészséges mértékű önállóság.

(Dr. William Sears nyomán)

2009. dec. 21. 11:10
De még hogy!
2009. jan. 19. 23:32
Egy baba azert sir, mert ehes, szomjas, almos, rosszul erzi magat, faj valami, nala mindig az egesz ember faj. Semmilyen mas modon nem tudja kozolni. Az okos felnottol varja a megoldast, mert o nem tudja megoldani. Sosem ertettem, minek egy babat "nevelni". Semmi mast nem tanul meg, csak hogy se az anyjara, se az apjara nem szamithat, ha valami baja van. Elobb-utobb betorik, az igaz, es "jol" ellesz maganak is. Ez a ridegtartas.
2009. jan. 19. 23:11
a sajátod hát babusgasd:-))hamar megnőnek a szeretet kell jó nem a majomszeretet de én felvettem ha sírt és sokat sírt mert hasfájós volt de ki ha nem én a kezemből nem adtam ki senkinek!!!!Még fürdetni sem!!
2008. aug. 21. 10:06
hát persze
2008. aug. 8. 11:05
Sokan azt mondják, hogy nem szabad, de ha nekem lesz kisbabám, biztos, hogy el fogom kényeztetni.
2008. júl. 22. 19:04
Szerintem nem lehet!
2008. máj. 28. 18:22
ELLEHET, DE NINCS ÉRTELME. A SZERETET NEM AZON MÚLIK.
2008. febr. 22. 07:35
Nem azert szulunk gyereket hogy ertelmet adjanak eletunknek es legyen kit kenyeztetnunk, apolgatnunk, nevelgetnunk? Es nem az a legnagyobb orom szamunkra ha rankmosolyodnak ebredeskor??? Mar hogy a fenebe ne kenyeztetnenk, ne akarnank a legjobbat nekik? Persze nem kell hisztis zsarnokot nevelni belole, az is egyfajta kenyeztetes, hogy megtanitsuk oket arra, hogy a tarsadalom szamara kellemes emberre valjanak...hosszu tavon biztosan megkoszonik majd nekunk....
2006. nov. 3. 10:34

Lehet , hogy elég ha megsimogatjuk a pociját vagy csak dúdolunk neki a kedvencéből!!!

Anyósom is ezt csinálta , és most ott tartunk , hogy a kisfiam nála olyanért is sír , amit egyébként fel sem vesz!

2006. nov. 3. 10:33
Egyetértek azzal, hogy meg kell nyugtatni , de ez nem mindig = az ölbevétellel!!!
2006. nov. 3. 09:42
Mint anya en is igyekeztem elkerülni a tulzott kenyeztetest,de most mint nagymama,beleesek abba a "hibaba"hogy mindenert ölbe kapom a legkisebb unokam.Tudom hogy ezzel a lanyomnak artok,mert ha egyedül marad vele,neki nincs mindig ideje arra hogy felkapkodja.Nem azt mondom hogy mindig ölbe kell tartani de ha sir meg kell öt nyugtatni.
2006. nov. 3. 08:59
Mit jelent egyáltalán az, hogy kényeztetés?
2006. nov. 3. 08:20
sztem a baba igényeit kielégíteni nem elkényeztetés.Persze a normalitás határain belül.Vagyis, nem öleb, hogy egésznap ölben legyen, éjjel nem játszunk, reggel 6.kor sem,minden nyekkenésre nem ugrok.
31. _kleo_
2006. máj. 25. 20:30
Paratamatu, egyet ertek. :)
2006. máj. 25. 16:53

Szerintem néhány hónapig meg kell teremteni bennük a biztonságérzetet. Én nem hagyom sírni, megijedni a gyermekem.

Elég esz akkor az elkényeztetésre figyelni, amikor már nagyobb. Az elején még mindent meg kell tenni érte, gondolkodás nélkül.

29. _kleo_ (válaszként erre: 23. - *Gyöngy*)
2006. ápr. 5. 12:54
Teljesen egyetertek az elottem szolokkal. De szerintem az hogy a babad nyilt, kozossegi ember lesz-e nem csak attol fugg hogy mennyit van olben hanem leginkabb a szemelyisegetol. S ahhoz hogy 'bevonva' erezze magat a baba nem feltetlenul kell olben lennie, le lehet egy jo meleg pledre tenni a foldre, s melle ulni, jatekokat adogatni neki, mondokazni, meselni. Igy nincs olben, de megis tarsasagban van.
28. molntak (válaszként erre: 27. - Molntak)
2006. ápr. 5. 12:17

És hidd el (tudom én sem hittem el míg terhes voltam), hogy ez a "keménység" kifizetődik. A gyerek megszokja, hogy megkapja azt a szeretetet dédelgetést amire szüksége van és tudni fogja, hogy nem kell érte hisztiznie. Ha figyelsz a gyerek jelzéseire akkor az első pár hétben rá fogsz jönni, hogy mi az amikor fel kell venned és mikor elég. Igazából azt gondold végig, hogy majd fogod e tudni és akarni 1-4-6 vagy akár 10 hónaposan állandóan ölben tartani a gyereket. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a gyerek kiegyensúlyozott és jól van érzi, hogy szeretik, akkor nem akar állandóan ölben lenni.

Az hogy a sógornód gyereke állandóan ölben akar lenni nem biztos, hogy azért van mert kicsi korában sokat volt ölben, lehet azért, mert valami miatt nem érzi magát biztonságban. Előfordulhat az is, hogy egyszerűen csak nagyobb lett a társaság iránti igénye és úgy érzi csak ezzel tudja felhívni magára a figyelmet.

27. molntak (válaszként erre: 25. - *Gyöngy*)
2006. ápr. 5. 12:10
Ölbe vehetik, csak ne fogják ölben fél óráig. Ettől még közösségi lesz a gyerek. Az enyém is nyitott barátkozós baba. Olyan akit bárhol ott lehet hagyni bárkivel mindig mosolyog és jól érzi magát és nagyon szereti a társaságot. Attől ne félj, hogy ettől zárkózott lesz.
2006. ápr. 5. 12:09
A sógornőm kisfia 6 hónapos lesz, és őrjöng ha nem lehet ölben. Szerintetek erre mi a megoldás? Vajon tényleg megszokhatta, hogy sokat van ölben? Bevallom őszintén, én is sokat tartottam őt ölben, de nem tudtam, hogy ilyen baj lesz belőle....
25. *Gyöngy* (válaszként erre: 24. - Molntak)
2006. ápr. 5. 12:06
Én meg úgy terveztem, hogy egy nyitott, közösségi babát nevelek... ezek szerint majd mondjam azt a nagyszülőknek, hogy ne vegyék ölbe a babát?? Nem tudom, ez hogy venné ki magát, hogy "most már tessék letenni...." hát ez ciki....
24. molntak (válaszként erre: 23. - *Gyöngy*)
2006. ápr. 5. 12:01

Nehéz a kérdés. Van benne igazság, de...

Valahogy majd meg kell találnod az egyensúlyt a kényeztetés és a szeretgetés között. A babának szüksége van arra, hogy ölben legyen, de valóban nem tanácsos megengedni a látogatóknak, hogy mindig ölben tartsák a babát. Illetve akkor megengedheted nekik, ha vállalod azt, hogy ha elmennek a látogatók te is állandóan ölben fogod tartani. Észre fogod majd venni, hogy mikor van valóban szüksége arra a bébinek, hogy ölben legyen. Mi azt csináltuk, hogy mindenkinek megengedtük, hogy felvegye kicsit, de ragaszkodtunk ahhoz, hogy ne maradjon ölben, hanem ha kicsit megcirógatták, akkor tegyék le. Ez be vált. Legalábbis nekünk.

2006. ápr. 5. 11:50

Sziasztok!


Egy három gyerekes anyukától kaptam azt a tanácsot, hogy ne engedjem, hogy mindenki felkapkodja a babát, mert akkor hozzászokik az ölben léthez, és majd mindíg követelni fogja. Szerintetek ez igaz lehet?

2006. márc. 10. 14:56

Szerintem az első hónapoban mindent meg kell adni neki, amire szüksége van. Sőt, ha lehetséges, meg kell előzni, hogy sírni kezdjen, már sokkal előbb is felismerhető, ha éppen enni kérne.


Nagyon jó, amit Kleo ír. Teljesen egyetértek, szükségük van rá, hogy önállósodjanak, a saját ütemükben, ahogy fejlődnek egyre többet.

21. _kleo_
2006. márc. 8. 08:32

Kenyeztetessel kapcsolatban talan meg annyit, hogy szerintem az egesz piciket is lehet onallosagra "nevelni" azaltal, hogy ha elfoglalja magat barmivel, akar 1 percre is, akkor ugyelsz arra hogy ne zavard meg. Ha pl. elmelyulten nezeget egy plussjatekot par hetesen akkor ne rohanj oda hogy elkezdj vele babozni vagy ne halmozd el masik ottel, mert megszokja hogy a szorakozashoz mindig kell egy masik ember es kesobb is el fogja varni hogy ott legyel. Szerintem nagyon fontos az elso perctol tiszteletben tartani a baba "onallosagi torekveseit". Nekik is szukseguk van neha egy kis egyedulletre, elmelyulesre.


Persze biztosan ez is babafuggo, de nalunk nagyon bevalt. 2 honaposan kezdett onalloan elnezelodni, eloszor csak 5-10 percet, aztan mar 1.5 orat is elvolt a kisagy fole belogatott jatekokkal. Azota is nagyon onallo kis mano (most 14 honapos), de ebben a szemelyisege is kozrejatszik, azt nem vitatom.

20. molntak (válaszként erre: 18. - Andyka)
2006. márc. 7. 14:07
Újszülött tápszerben és a 2. tápszerben néztem ott nem irtak ilyet. De ez egyfajta tápszer nemtudom, hogy a többiben van e.
19. 6c9ee1ace5 (válaszként erre: 7. - Andyka)
2006. márc. 7. 14:00
Én ugyanezt csinálom .Nálunk bevált!A késöbiekben arra figyelj,hogy a közösséget meg szeresse és hagyd a maga hibáiból tanulni"de csak modjával" .Sokkal több idegeskedéstöl kiméled meg magad.
18. Andyka
2005. dec. 6. 18:04
Megtudja mondani vki nekem, hogy az otthoni tapszereket dusitjak DHA-val vagy nem?
17. Hoxa
2005. nov. 12. 09:57
Az a babahoroszkóp jó téma :) Benji elvileg halak lesz. Arról mit tudtok?
16. zazuka (válaszként erre: 15. - Fcica)
2005. nov. 11. 14:49
Ha eddig nem hittél a horoszkópokban, akkor a gyerkőc megérkezte után hinni fogsz :)
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook