Éjjel a csukott hálószobaajtó előtt nyávog a macska. Hogy kell leszoktatni róla? (tudásbázis kérdés)

Én is észrevettem, hogy az illatok neki szagok. "Kedvence" a kámfor... :)

Ma reggel nem nyávogott. Úgy néz ki, a türelem bevált. Vagy csak ilyen napja volt és holnap megint énekel hajnalban...

Mondjuk úgy, hogy nem szereti azt az illatot.:)

A cicceknek egészen más elképzelésük van a jó illatokról, mint nekünk. A méregdrága parfümömet dugtam az orra alá, hátrálni kezdett, közben szemrehányóan nézett rám. Pfújj...rá volt írva a pofikájára.:)))

Spriccelj a cicára néhányat a vízpermetezőből, ez garantáltan nem fog neki tetszeni.Aztán este tedd a szobaajtó elé a permetezőt, hátha elriasztja.

Mi is így szoktuk, ha nem akarjuk, hogy valahová bemenjen.De mostanában az is elég, ha egy nagy tusfürdős üveget odaállítunk. A miénk nem nyávog, hanem kaparja az ajtót.A tusfürdős flakont az orrához tartjuk és picit megnyomjuk, nem szereti az a szagot. Emlékezni fog rá, elég ha egyszer-kétszer megpróbálod. Remélem tudtam segíteni!

Azt szokták mondani, hogy egy átlag macskának kb. 20 óra az alvásigénye egy nap.

Szerintem egy házimacskának kevesebb. De amikor én ezt hallottam, elkezdtem figyelni a perzsánkat, és kb. stimmelt...

Jobb volt kicsit a ma reggel, csak fél 6 körül kezdett el nyávogni...

Mennyi mozgásigénye van amúgy egy "lusta" házicicának? Nem lehet valahogy "kifárasztani", hogy este aludjon? Vagy ez hülyeség, éjszakai állat és kész?

Cica butorra nem gondoltál? Én vettem és nagyon szereti, azon alszik.

Most ezt néztem ki.

[link]

De jó!

Az igazság az, hogy az én kvázi néma cicám is valahogy dörömbölt, amikor BE akart jönni, mert amikor ki, láttuk, hogy tátog. De hogy kívülről mit csinált, sosem jöttünk rá. Én azt hittem, a fejét ütögeti az ajtóhoz, de ezek után....:)

Érdekes dolog ez.

Nálam a cicceknek van kosaruk, puha takarókkal...illetve volt. Mert ugyancsak ritkán fordultak elő benne. Az én macskáim kb. kéthetente változtatják az alvóhelyüket. A kanapén a plüssmaci mellett, az egyik fotelen, (de csak az egyiken!) a konyhában a tök kényelmetlen konyhaszéken az asztal alatt, a cipőspolcon a cipőkön... aztán kezdik elölről.

A csúcs az volt, amikor láttam, hogy nem alszik a neki vásárolt ruháskosárban, kiszedtem a takarókat, és karácsony elött belepakoltam az előszedett díszeket. Másnap reggel ott aludt a macsek a karácsonyi dekoráció tetején.:)))

Azért egy dolgot ne feledj!

A macska, azonkívül, hogy öntörvényű, mégis a világ legalkalmazkodóképesebb teremtménye. Láttam én egyszerű házicicát, akit nem tűrtek meg a társai bent, és egész télen a gazdi motorkerékpárján aludt, hatalmas bundát növeszteni...Láttam kiscicákat, akiknek elpusztult a mamájuk, egy hét alatt megtanulni maguktól enni, fára mászni...megvédeni magukat.

Van egy sziget Antarktisz környékén, ahol hajókról kiszökött macsekok élnek és szaporodnak. Gyönyörű bundájuk van, hogy ne fázzanak, és halásznak. Vagy lopják a halat a pingvinektől.:)

A tied is megtanulja idővel, hogy az a terület tilos számára.

Azért nem ártana, a következetesség végett, ha MINDIG tilos lenne. Azt már nehezebben fogadja el, hogy este tízig bemehet, tíz után tilos.

Régi gazdáját... szegényt... :)

Igaz, még tényleg, lehet, hogy kicsi, bár a két hónap alatt hatalmasat nőtt, csak lestem, hogy ez mekkora lett, pedig kis cukigombóc volt! Hát, remélem, tudunk majd kompromisszumot kötni. Nem nagyon akarom elveszíteni...

De volt egy, amelyikbe az én bicskám is beletörött. Gyönyörű cirmos volt, vagy három hónapos lehetett, amikor egy szép nap kisétált a hortenziák közül, és csak úgy ránézett a férjemre. Miközben hozzásímult. Ennyi volt.

Jóltáplált, gondozott cicc volt, egy hétig jártam a szomszédokat, de nem találtam a gazdáját.

Naná, hogy befogadtuk.

Hát ezzel a ciccel nem bírtam. Ez mindenhova felugrott, nem tudtam vázába virágot tenni, mert mind leverte, végiggyalogolt a tálcán, amire ki volt készítve a vacsora, ledöntötte a fregolit, belepisilt a férjem cipőjébe, felugrott az ölömbe akkor is, ha tányér, pohár, könyv, tű-cérna volt a kezembe. Esetleg a másik macska... A régi cicc rettegett tőle.

Három hónap után eltűnt. Megsirattam, de őszintén szólva meg is könnyebbültem. És őszintén remélem most is, hogy megtalálta a régi gazdáit.

Még kölyök. Sokat változhat. Vagy nem.

Na most jól megvígasztaltalak.:)))

Azért a cicák (is) csak kinövik a gyerekkort, csendesebbek, nyugodtabbak, megfontoltabbak lesznek idővel. Kevesebbet rohangálnak, ritkábban másznak fel a függönyre, és megtanulják, hogy a gazdi nem macska, és érzékenyebb a bőre.:)))

Nekem mindig volt cicám. Mind más volt. Azt viszont mindenik megtanulta, hogy asztal, tűzhely, konyhapult, könyvespolc, tilos. Ágyra, székre, kanapéra mehettek.

Hát persze, hogy nyávog a lelkem. Nem kutya, hogy ugasson.:)))

Nekem volt egy cicám, nem volt hangja. Nem volt teljesen néma, néha kiadott egy ajtónyikorgáshoz hasonló hangot, de azt is ritkán.

Ha ki akart menni, leült az ajtó elé, mereven nézte a kilincset, és tátogott. Ennivaló volt.:)

Mekkora a cicc?

Mármint mennyi idős?

Egy kis macskapszichologia:

Bálint György: Egy macska naplójából

Tudom, hogy népszerűtlen vagyok. Miért? Nem haragszom senkire, mégis vannak haragosaim. Kedves vagyok és csendes - talán ezt nem tudják megbocsátani, egy dühös és zajos korban.

Ezért aztán folyton más állatokhoz hasonlítanak, és a hasonlat az én rovásomra dől el. A kutya fürgébb és szolgálatkészebb, mint én, a baromfi szaporább, a birka szelídebb, és a disznó kiadósabb. Még a hangyát is többre becsülik, mert ha másnak nem is hajt hasznot, legalább magának gyűjt vagyont, és az ilyesmi elragadtatást kelt az emberekben.

Az én bűnöm, hogy nem keresem a sikert. Nem versengek sem a kutyával, sem a hangyával. A derék eb humanizmusát némi szánalommal szemlélem. Mindenkihez jó, mindenkinek segít, minden munkát elvégez. Mindig azt ugatja meg, akire a gazdája haragszik, mindig ott van, ahol lennie kell, minden rúgást eltűr, és minden falatot hálásan megköszön. Mint általában a humanisták, minden érdeket tisztel, kivéve a magáét. Nem irigylem.

De nem irigylem a hangyát sem, ezt az agresszív és nyárspolgári tömeglényt, mely rovarokat, csigákat, lepkéket és növényeket pusztítva menetel, zárt sorokban, a vagyon felé. Fullánkja mindig célba talál, raktárai mindig dúsak. Dorombolni viszont csak én tudok.

Nekem nincsenek nagy ambícióim. Nyugodtan ülök a küszöbön, és derűsen szemlélem a nyüzsgő világot. Csak annyi kell nekem, amennyit fáradtság és megalázkodás nélkül tudok megszerezni. Ezért érem be olyan kevéssel. De egyhez ragaszkodom: a függetlenséghez. Én vagyok az egyetlen állat, amelyet még nem sikerült idomítani. Nem végzek mutatványokat, nem "szolgálok", és nem adok kezet. Ezért sokan butának tartanak. A tárgyilagos közvélemény döntésére bízom, hogy ki a buta.

Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.

Szememre vetik, hogy költözködés után visszaszököm a régi lakásba, hogy nem az emberekhez vagyok hű, hanem a helyhez. De el kell ismernem, hogy az új környezetet nehezen szokom meg. Néhány zajos, fecsegő ember társasága nem kárpótol a régi falak, fák és tejesköcsögök elvesztéséért. De nem becsmérlést, hanem elismerést érdemlek, amiért elsősorban intézményekhez ragaszkodom, és nem egyénekhez.

Kegyetlenül bánok az egerekkel?

Beismerem. De megfigyeltétek-e már alaposan az egérjátékot?

Nem vettétek észre, hogy pontosan úgy játszom az egerekkel, mint a fiaimmal? Elkapom, és újra elengedem őket, hadd tanuljanak rugalmasságot, erőt, kitartást, merészséget. Megkísérlem a lehetetlent: macskát szeretnék nevelni belőlük. De mindig csalódom. Nem értik meg a szándékomat, nem akarnak túlnőni nyomorult kis egyéniségükön. Ragaszkodnak a dohos, puha egérlyukhoz, az örök rágcsáláshoz, a serény kis nyüzsgéshez.

Elveik vannak, pocakot eresztenek, nagyképűek, gyávák, unalmasak, és azt hiszik, hogy a szürke a legszebb szín a világon. Mindenhová eljutnak, mindent kiszimatolnak, mindent kirágnak, és erre rettenetesen büszkék. Hiába minden kísérletem, reménytelenül egerek maradnak. Mit tehetek hát? Elszomorodom és megeszem őket.

Ha lenéző véleményt mondanak rólam, ha félreértenek, ha támadnak,nem felelhetek mást, mint egyik ősöm, a Fekete Macska, mikor színe miatt ócsárolták: "Lehet, hogy sötét vagyok, de mégis az én szemem világít a sötétben."