Együtt győzzük le a szorongást, félelmeket és a pánikot (beszélgetős fórum)

Nem tudja elfogadni, hogy az életnek lehet úgy is értelme, ha nem szül valaki?

Meg kell tanulni az érzelmeket feldolgozni, és ha úgy érzi az ember, hogy "süllyed", akkor jól seggbe rúgni magát, és talpra állni!

Az orvos annyiban segít, hogy félévente meghallgatja, hogy hogyan értékelem magam, a változást, ha van, és felírja a gyógyszert.

Ezt a betegséget valóban nem tudja az orvos gyógyítani. Gyógyszerrel tud segíteni abban, hogy a beteg legyőzze.

Ezért gondolom azt, hogy egy idegenekből szerveződött csoport nem nyújt megoldást.

Scippa-t szedek, ami nem okoz függőséget - néha el is felejtem bevenni.:)

Hagy osszam meg veletek, amit tapasztaltam ilyen betegség terén. Magam is járok pszichiáterhez hasonló problémával.

Sokáig magam próbáltam kiszabadulni azáltal, hogy figyeltem a viselkedésemre, a gondolataimra. Igyekeztem nem bezárkózni, mindig voltak feladataim, céljaim.

Sokat segít ebben az állapotban, ha van munka, munkahely, mert ez már napi teendőket jelent. Fel kell kelni, el kell készülni,elindulni, közlekedni tömegben. Ez egyfajta "edzés". Nem csináltam nagy bevásárlást, hogy 1-2 naponta ki kelljen menni a piacra.

Gondolataimat megpróbáltam pozitívan irányítani. Ebben segített a relaxáció, meditáció. Lenyugtatta az idegeimet, és megtanított az önértékelésre. Sok beteg kisebbségi érzésekkel kezdi, aztán jönnek a szorongások, majd a pánik, ami könnyen depresszióhoz vezethet.

Sokat olvastam a témában, és ezek mellett az önsegítő módszerek mellett mégis úgy döntöttem, hogy orvosi segítséget is kérek.

Ezeket a betegségeket ugyanis agyi elváltozások is okozhatják. Nem vagyok humán orvos, nem tudom részleteiben leírni, de az agyi sejtek nem úgy viszik át az ingerületet ahogyan kell. Ezt pedig lehet gyógyszerrel segíteni abban, hogy helyre álljon a rend.

Aztán a környezet: nem szabad titkolni, ha szorong, vagy pánikos valaki. Sokkal egyszerűbb kezelni, ha a környezet tud róla. Volt idő, hogy egy zárt szobában 10 emberrel nem tudtam leülni egy megbeszélésre, vagy lemondtam a barátaimmal való találkozót.

Bocs, ha hosszúra sikeredett!

Csalódtam benned, Jessica! :)

Te azzal dicséred az egyiket, hogy pofon vágod a másikat? :)

Hajrá! Ne foglalkozz azokkal, akik a lelkesedésedet el akarják venni, nem hiszem, hogy bármelyikük bármiféle lélekbúvár végzettségű lenne :) és ha az is, akkor mi van? A lényeg, hogy te eldöntötted, és lelkes vagy és eltökélt! Ne hagyd magad a sok besavanyodott irigykedő miatt eltéríteni ebből az irányból.

Nekem is volt ilyen időszakom, és egyedül oldottam meg az életemet. Elkezdtem tanulni, dolgozni, sportolni, ahogy sikerültek a vizsgáim, fizetést kaptam, szépen a testem is alakult a sporttól, egyre nőtt az önbizalmam, és jött még egy suli, jobb munka, jobb fizetés :)most már úgy élek, ahogy elképzeltem, és az életmódom is olyan. Csak el kellett indulni.

És egyedül indultam el az úton. Nagyon nehéz volt, tekintve, hogy a család folyamatosan alázott, és az önbizalmam nulla volt. De összejött. A sport egy csomó barátot is hozott az életembe.

És az elgondolásodat is jónak tartom. Hogy nem panaszkodni kell, meg átrágni ezerszer a múltat, mert azt már megtetted, hanem végre élni az életet.

Csak akkor a panaszkodókkal nem kell foglalkozni, nem hagyni, hogy energiavámpírok leszívják ezt a lelkesedést :)

Azt nem értem, hogy miért kell rosszindulatot feltételezni a segítő szándékban?

Ebben az esetben ha tényleg komolyan gondolta, csak be kellene sétáljon egy szociális intézménybe és felajánlania a segítségét. Egészen biztosan szívesen fogadnák önkéntesnek, bekapcsolódhatna hasonló jellegű csoportba. Az sem árt ha utánanézne, hogy hogyan működik egy ilyen csoport.

Ha csak beszélgetni akar a témában hasonló problémával küzdőkkel, abban senki nem lát semmilyen kivetnivalót.

Ez a lány IS pánikbeteg, szorongással küzd!

Leírta.

Tipikus megnyilvánulás volt részéről.

Ha ott dolgozol, neked ezt tudnod kellene.

Erre a lányra gondoltál, hogy neki mit okozol?

Én meg veled.

És eszem ágában sincs villanyt szerelni.

Látod, ez az elgondolás a rossz út, hogy majd a doki megoldja!

A doki semmit nem old meg, egy mankót ad a kezedbe, amivel rendeződik az agy felborult biokémiai folyamata, és amitől élhetőbbé válik az élet, lehet agyalni a jó irányba, hogy mi miért történt és hogyan tovább. Aztán másfél-2 év után lazán eldobhatod a mankót, mert semmi szükséged se lesz rá, és elmondhatod, hogy TE oldottad meg.Kőkeményen, saját magad.