Egyedülálló anyaság kezdete (beszélgetős fórum)

Vidéken élő, 36 éves házaspár vagyunk. 7 éve szeretnénk kisbabát, de sajnos nem lehet vér szerinti gyermekünk. Érvényes határozattal rendelkezünk (nyílt örökbefogadásra is) egy gyermekre vagy testvérpárra 0-3 éves korig. Úgy gondoljuk, hogy mind érzelmileg, mind anyagilag meg tudnánk adni mindent egy gyermeknek. Kérünk, ha nem találtad meg a leendő szülőket, akkor keress minket és egy kicsit bővebben is bemutatkoznánk.

gyaaaa@indamail.hu

Van munkahelyed? Hol laksz?

Én egy pillanat erejéig sem döntöttem volna máshogyan.

Egy gyereknek elsősorban nem mindent, hanem szeretetet kell adni. Meg érzelmi stabilitást, ha ezek megvannak jó a zsíros kenyér és a turkálós ruha is. Ha ezek nincsenek, lehet bármennyi "minden".

Sziasztok!

Látom, hogy nem mostanság volt az utolsó bejegyzést, de megpróbálom..hátha.

Enyhén jellemezve a helyzetet, egy kis káosz uralkodik a fejemben...is.

Leszögezném: nem azt várom, hogy bárki helyettem döntsön. Csak véleményt szeretnék olyan nőktől/anyáktól akik már átélték/jobban belelátnak a dolgokba.

Úgy áll a dolog nálam, hogy jelenleg 26 éves vagyok és emellett 10 hetes terhes életemben először. Az apuka kijelentette, hogy amennyiben megtartom a babát őt felejtsem el. Sőt..mivel nem döntöttem eddig, már kétszer közölte velem, hogy ennyi a kettőnk története.

Úgyhogy őt, mint társ és segítség már el is engedtem.

Én meg őrlődöm.. Tudom, hogy a megelőzés meg a védekezés meg a stb... de most, hogy már megtörtént csak utólag tudok ,,okos lenni,,

Szeretném ezt a babát, szívem szerint. Viszont ésszel gondolkozva nem vagyok biztos benne, hogy meg tudok teremteni egyedül annyit, hogy elég legyen a megélhetésünkre. Van egy támogató családom, vannak barátaim..de ők nem anyagilag tudnak segíteni, hanem ,,csak" lelkileg.

Szóval ez lenne a kérdésem hozzátok: anyagi megfontolásból lemondani egy babáról, vagy kiállni érte, kockáztatva azt, hogy nem tudnám neki megadni a sokak által emlegetett ,,mindent"

Ti hogy éltétek meg egyedül a terhességet, az első hónapokat, a társ és az apa hiányát az életetekben és a kicsi életében?

Gondolom, ha már ott van akkor ő ad elég okot és célt, hogy felkeljetek minden reggel. Biztos hülyeség lenne megkérdezni azt is, hogy döntenétek-e máshogy, ha tudjátok előre, hogy egyedül maradtok.

De meg kell kérdezzem legalább ilyen formán valakitől, aki átélte/benne van.

Előre is köszönöm a véleményeket, válaszokat.

Hajni

Szia! Köszönöm, hogy megosztottad a történeted! Örülök, hogy rátaláltál a boldogságra!

Az idézet, amit írtál nagyon tetszik, kinyomtattam és kiraktam a hűtőre :)

Egyébként azt gondolom, hogy amint sikerül elköltöznünk a jelenlegi lakásunkból, akkor sikerül majd új életet kezdenem. Addig meg valahogy kibírjuk.

Szia, röviden elmondom a mi storynkat! másfél éves kislánnyal maradtam egyedül, hatalmas pofon volt nekem 15,5 év együttlét után. Sokat segít a család, a barátok, a kicsi, amikor ezt átéled, de első sorban magadban kell megtalálnod a "megoldást", újra felépítened Magad, célokat kitűzni, sokat gondolni és tenni érte! Tippek és tanácsok lehetnek, de hogy ezeket hogyan érd el, azt Neked kell kitalálnod, mert nincs rá sajnos recept! Az én volt férjem fél év után sajnos az öngyilkosságba menekült, ami a következő iszonyú csapás volt, mindennek ellenére én a mai napig szeretem őt! A különköltözés óta eltelt már két év, azóta megtaláltam a boldogságot a férfi mellett, aki engem és a gyermekem is így fogad el, ahogy vagyunk,ezekkel a "csomagokkal". Úgyhogy fel a fejjel, van remény! Nekem az alábbi idézet régen nagyon sokat segített és szinte minden nap, volt, hogy többször is elolvastam és tudatosítottam, h ennek megfelelően éljek: ​

Néha várni kell. Nem türelmetlenkedni, nem kierőszakolni semmit sem. Tudni, jó helyen vagy, csinálni a dolgaid, tiszta lelkiismerettel. Közben, ha eléd csöppen bármi vagy bárki jó, azt kiélvezni. Átélni minden pillanatát a lehető legjobban. Aztán az idő eldönti ki és mi marad melletted, veled, az életedben. Mert aki, és ami nem neked való, az menni fog. Csak azok az emberek, helyzetek, körülmények maradnak, akik neked teremtettek. A nem hozzád illőek kiesnek, elmaradnak vagy megváltoznak. Ezen ne sértődj meg. Ez az élet rendje, nem tehetsz ellene semmit. Viszont, ha élvezed minden pillanatát, akkor Te csak nyerhetsz. És ez a lényeg.

Ha tudok segíteni még valamiben, akkor írj nyugodtan privátban :-) Kitartás!

Hogyantovább, a kisgyereked legalább még nem fogja fel, hogy mi történt körülötte. Ő már abban fog felnőni, hogy a család ti ketten vagytok, bár az apja valószínűleg mindig hiányozni fog neki, és bizony később némely nevelési szituációból is nagyon hiányozni fog egyáltalán az apa jelenléte. Nekem szinte az volt a legkegyetlenebb a válásban, amikor a kb. négyéves kisfiam - már velem kettesben maradva - azt kérdezte tőlem, hogy "anya, azért ment apa el, mert én rossz voltam?"

Az eleje, mint mindenkinek, neked is nehéz lesz, de tarts ki egy kicsit, minden nappal jobb lesz mert megerősödsz, talán kicsit még meg is keményedsz. Kérd és fogadd el mindenki segítségét a gyerekfelügyeletben aki egyáltalán csak szóba jöhet, szükséged lesz a szabadidőre kikapcsolódás meg leendő társ találás szempontjából is. Ne szomorkodj, vedd úgy hogy annak az ágynak nem üres a fele, hanem mostmár az egész hely a tiéd. :-) Tényleg mindennek megvan a jó oldala is. Sok erőt, sok szerencsét kívánok neked.

Az első időszakban az ember kovályog, nem találja a helyét, esténként bizony rátör a magány, a(z ön)hibáztatás, aztán összeszedi magát, ez nem egy végleges állapot.

Úgy ahogy írod, a fórumindítónak vannak támogató szülei, a gyerek apjával ugyan nem élnek együtt, de továbbra is részt akar venni a kicsi életében, tehát nincs egyedül, csak az esti időszak nehezebb az elején. Hozzászokik az új helyzethez.

Vegyél egy 1 személyes ágyat, vagy kicsit szélesebbet csináltass. :))

Hogy néha a gyerek odamenjen, de ne szokjon rá, hogy veled alszik.:))

Nekem 4 éves volt a fiam amikor elküldtem a volt férjemet.

Hidd el egyre könnyebb lesz idővel.

Berendezed az életedet kettőtökre.

Én is a jó dolgokat próbáltam meglátni..nincs vita, kevesebb takarítás, kevesebb főzés, kevesebb megfelelés.

Főleg ha már lelkiekben felkészültél erre a helyzetre.

Nekem szoros a fiammal a kapcsolatom, és életem legjobb döntése volt a válás.

Főleg a fiam érdekében tettem.

Ez aranyos:)

Neked és a gyereknek is kívánok minden jót:)

Megkövezni? Ugyan.

Jó egészséget és erőt kívánok!

Megtalálod te még a párod, ne aggódj és leszel még boldog:)

Szia!

Én is 10 hónapja váltam el, egy most már lassan 12 éves kislánnyal. Tudom, nehéz az üres ágyat nézni, de próbáld ne azt látni, hogy mit vesztettél, hanem azt, hogy mit nyertél a válással. Nem tudom, lényeges-e az ok, amiért elváltatok, de én úgy voltam vele, eddig és ne tovább, az én életemben plusz stresszt ne okozzon senki. Én nyugalmat nyertem, a gyerekem is. Kiegyensúlyozottabbak lettünk mind a ketten.

Pozitívum lehet, hogy ha te nem dohányzol, de a férjed elvitte a cigire valót...

Ha eddig 3 főre főztél, ezentúl 2 főre is elég.

Tudom, ezek apróságok, de ezek fogják a mindennapjaitokat elviselhetővé tenni.

Nálunk gond volt, hogy nem ugyanazt akartuk a tévében nézni. Innentől megoldódott.

Ha valaki megkövezne, kérem, ne tegye! Köszönöm!

Na, ez az írás erőt ad, remélem:))

Az ágyat meg ne lesd, dobd ki!

Miért mondod, hogy magány? Van családod, vannak barátaid, a gyerek apjával sem vagy haragban, miért gondolod azt, hogy magányos vagy?

Mert éjjel nincs melletted valaki? De hiszen van, a gyereked!

Az a magányos, akinek se családja, se barátai nincsenek, nem az, aki éli az életét.

Mikor mi elváltunk, akkor már 7 éves volt a fiam, egy picivel nyilván nehezebb. De nőni fog és már vele is tudsz majd beszélgetni, és egyébként ő annyi erőt ad neked majd, hogy csak csodálkozol. Plusz az a tudat, hogy rád számít/hat, rajtad áll az ő kis élete, nos ez lesz az, ami mindenen átsegít.

Meg a mosolya, nevetése, ahogy átkarol és puszit ad és azt mondja, "szeretlek, anya!" :D