Főoldal » Írások » Lélek & Szerelem témák » Egy tapasztalt csábító hálójában

Egy tapasztalt csábító hálójában


Elváltként magányosan tengettem életem, amikor az egyik közösségi oldalon rám talált a "szerelem". Naivan beleestem egy tapasztalt csábító hálójába. Nem a szerelmet kereste, hanem a lakóhelyet, egy ágyat, ahol a fejét álomra hajthatja.

Romantikus beállítottságú ember vagyok, nagyon szeretem a szép verseket, idézeteket. Ez lett a vesztem. Az egyik közösségi oldalon nagyon sok szép verset kaptam egy elsőre nem szimpatikus férfitől. Sok-sok vers küldözgetés után, egyszer csak személyes jellegű levélváltásra került sor. Teltek a hetek, majd személyes találkozót beszéltünk meg.

A fénykép alapján nem tetszett a férfi, de úgy gondoltam, hasonló romantikus lélek, mint én.

Megtörtént a találkozás, nagyon kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult és való igaz, élőben még annyira sem volt sármos, mint a képen. Valami vonzerő viszont volt benne, szinte magához láncolt, enyhe túlzással nevezhetném szerelem első látásra effektusnak is. A távolság miatt csak hétvégéken találkoztunk. Azok a csodálatos hétvégék, szinte szárnyaltam, a mennyben éreztem magam. Eljött a Karácsony, közölte, nem tudunk találkozni, mert a barátainál tölti az ünnepeket, még a Szilvesztert sem tölthetjük együtt.

Ekkor egy vészharang megszólalt a fejemben. Hallgatnom kellett volna rá, de a szívem parancsolt az eszemnek. Kaptam egy érdekes üzenetet, a büszkeségem és a hirtelen fellángoló haragom azonnali szakítást akart, amit közöltem is vele. Másnap meglátogatott és a szakításból semmi sem lett. Folytattuk a hétvégékre irányuló kellemes együttléteinket.

Minden percben éreztem, valami nem stimmel, valamit eltitkol, hazudik és csúnyán becsap. Eljött a február, egy oltári nagy hazugsággal beetetett, én majdnem be is vettem.

Próbaútra megy külföldre és nem lesz elérhető, majd jelentkezik. Ez a próbaút a másik hölgy házába vezetett. Hamar kiderült az igazság, kérdőre is vontam, a válaszát viszont a mai napig nem értem. A kedves csakis azért költözött a hölgyhöz, hogy fedél legyen a feje felett.

A megismerkedésünk óta több hölggyel is tartott fenn kapcsolatot és úgy döntött, annál marad, aki fedelet is kínál neki. Tehát ha én kínálom fel neki a házamat, ágyamat, akkor most velem van. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, sokat beszélünk, de igazából megérteni soha nem leszek képes.

Azt mondja, nem érez a hálán kívül semmi mást a hölgy iránt, de mégis az ágyában fekszik! Lehet ennyire színlelni a szerelmet? Ezek szerint lehet, vagy továbbra is nekem hazudik.

Naponta felmerülő kérdések sorozata, amire válasz nem létezik.

Én azt hittem már minden ösvényt végigjártam, nagyon jó emberismerőnek tartottam magam, ezek után szóba sem tudok állni gyanú nélkül senkivel sem.

Természetesen amióta őt ismerem, nem vagyok képes társaságba járni, ismerkedni. Most lettem igazán magányos, elhagyott. Mennyi idő kell egy ilyen fájó seb begyógyulásához?

Tanulságot nem tudok levonni az esetemből, maximum annyit, többé a szívemhez ennyire közel senkit sem engedek.




Írta: Dike2, 2009. július 7. 10:03
Fórumozz a témáról: Egy tapasztalt csábító hálójában fórum (eddig 84 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook