Egy "mai" nő

Ma már nem magyarázkodom. Gondolkodom.

Sokáig azt hittem, többet kell bírnom. Hogy ha elfáradok, az gyengeség. Hogy ha nemet mondok, az önzés. Ma már tudom: ez nem igaz. Nem azért lett nehezebb az élet, mert én kevesebb lennék – hanem mert túl sok mindent akartam egyszerre jól csinálni.

Dolgoztam, figyeltem, alkalmazkodtam.

Másokra, helyzetekre, elvárásokra. Közben egy dolgot tanultam meg biztosan: az energiám véges, és ha nem én döntöm el, mire használom, majd eldönti más helyettem.

Nem panaszkodom a világról. Megértem. Gyors, bizonytalan, kiszámíthatatlan. De épp ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy sodródjak benne.

Nekem terveznem kell. Nem nagy álmokat – hanem stabil alapokat. Nyugalmat. Tisztaságot. Átláthatóságot.

A pénz számít. Nem a luxus miatt, hanem mert szabadságot ad. A munka számít, de nem mindenáron. És az időm a legértékesebb. Nem adom oda olyan helyzeteknek, ahol csak elhasználódok.

A technológia fejlődik, a világ változik, de egy dolgot nem vagyok hajlandó elfelejteni: ember vagyok, nem rendszer.

Nekem szükségem van csendre, kapcsolódásra, jelenlétre. Ezek nem gyengeségek. Ezek az egyensúly feltételei.

Ma már nem akarok mindenkinek megfelelni.

Azt akarom, hogy amit csinálok, annak értelme legyen. Hogy amikor lefekszem este, ne az járjon a fejemben, mit kellett volna még kibírnom – hanem az, hogy jó döntéseket hoztam magamért.

És ha ez lassabb tempót jelent, vállalom.

Ha kevesebb zajt, azt is.

Mert most először nem túlélni akarok – hanem jól élni.