Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Egy család kálváriája fórum

Egy család kálváriája (beszélgetős fórum)

2008. dec. 25. 12:20

Ez itt meg történhet egy családdal Nems zámit se gyereks e szülö véleménye Látatlanba ismeretlenek döntenek rombolnak szét egy családo tMindezt a jogsegitségével Nincs vége nem is lesz hiszen a hivatalos rész lezárulhat de a megprobáltatások megalázások nem törölhetök el egy tollvonással Addig harcolunk mindenformába amig az igazság gyöz Talán lesz aki helyre rakja a dolgokat Remélem nem tul késön


Egy család kálváriája ,az Édesanya írása:


1.


Hát leirom mi történt Azok kedvéért akik nem olvasták v

olna öt gyerekem van sorrendbe 13 14 16 17 18 évesek Szoval a gond a most 16 évében levö fiammal van Ez elkezdödött 2 éve amikor 8 osztályos volt Eljártak boltokba és kissebb édeségeket loptak Amikor megtudtuk kértük a boltosokat figyeljenek mert a csoportba verödve könnyen ellopnak bármit Az iskolának is jeleztük még név szerint is kik akik ezt müvelik Majd jött a szakiskola Utolag tudtuk meg hogy a kis csapat egyhelyre ment Még verödött hozzájuk pár fiatal Már nem elégedtek meg az aprobb lopásokkal hanem a helyi gyogyfürdö környékén betegeket fosztottak meg táskájuktol Ez volt oktober környékén Rendörségi ügy lett de a mai napig nem történt semmi Állitolag még vizsgálják Na ennyi kellet a csapatnak Vérszemet kaptak és rövid idö mulva már nem a lopás hanem a játékautomata következett Szoval a szünet megkezdése ota mivel nincs lehetösége bejutni a városba itthoni szorakozást talált magának kezdte a rongálásokkal a kissebb testvérek verésével majd ugy megütötte az apját hogy annak eltört a bordája A rendör közölte csak akkor tehet valamit ha vér folyik Sem családon belüli sorozatos lopásért sem bántalmazásért nem indult eljárás Alig két hete hiába hivtuk a 13 éves lányomat még nem is válaszolt Pár perc mulva megjelent és nagyon feldultan közölte amikor megkérdeztük hogy miért nem válaszolt hogy nem tudott Majd kitört belöle az igazság A fiam lelökte a földre ráült a hasára majd elövette a fütyiét és fenyegette Persze hogy akislány nem merte kinyitni a száját Mindezt a kissebbik fiam látta de mozdulni sem mert mivel nagyon megijedt Még aznap feljelentést tettünk Ott azt mondták a gyerekeknek hogy nem lesz semmi bántodásuk nem fogja terorizálni többé a testvérük mert 24 orán belöl elhejezik az ügy lezártáig Persze nem lett belöle más csak annyi hogy szoltak a gyermekvédelmiseknek akik azota sem teszenk semmit Már kétszer kellet rendört hivni a viselkedése miatt mivel lpo mindent és mindenkitöl Nekem azt mondta olyan pofont ad hogy a fal adja amásikat Azota felváltva virrasztunk Félünk nem csak fenyegetésböl mondta hogy elvágja a torkunkat A gyerekek lelkileg és fizikailag is akiborulás határán vannak az éjjel hajnali 4 ih tartott a tombolása Bárki elaludt felköltötte Ma azt mondta a nagy gyermekvédö amikor kértem segitsen mert ebbe a gyerekek tönkre mennek hogy oldjuk meg mi neki pappirokat kell intéznie az ügyben Ezekután már a két sértett gyerekkel mi lesz nem tudom Mindig emlegetik hogy a rendörbácsi azt mondta ha megmondják az igazat nem lesz bajuk Azota csak a pokol meg a család ami ilyen rossz

Figyelmedbe ajánljuk még:

Az újszülött megölése II. (cikk)

Szép magyar nyelvünk (cikk)

Kamatadó (cikk)

Hol találok házassági évfordulóra szóló képeslapot? Van a portálon fent ilyen? (tudásbázis)

Igaz, hogy az outlet áruházakban silányabb minőségűek a ruhák? (tudásbázis)

Lehet-e utazni az EU-n belul 6 honapnal rovidebb ideig ervenyes utlevellel? (tudásbázis)

Tudom az ilyen eseteket nem szokták leirni de ha csak esély van arra hogy bárkinek segit a történetünk már megérte Életembe nem volt még ilyen nehéz dolgom Ha marad a fiu elvész a család Az intézetbe nem tudni milyen társaságba kerül Valahol hallottam hogy létezik egy alapitvány ami kimondottan nehezen kezelhetö gyerekekkel foglalkozik szakemberek segitségével de nem találom öket Ha bármilyen ötletetek van hogyan vehetném fel velük a kapcsolatot nagyon megköszönnném Nem megszabadulni hanem segiteni szeretnék minden ellenére Kénytelenek mvoltunk feljelentést tenni de csak a lányom és a többi kislány érdekében Én sem szeretném ha lányaim találkoznának egy ilyen meggonbdolatlan fiatallal

Szoval ha ugy gondoljátok zárjatok ki én megértem Nem szépitettem és nem is tuloztam az esetetRemélem hogy nyomára lelek az alapitványnak Köszönoöm hogy elolvastátok a soraimat!



2.

2008-07-16 10:04:46


ma kintvolt a gyámügy a jegyzö és a rendörség kapaszkodjatok meg Mind a három gyereket elvitték 30 napra A két fiut egyhelyre a ygivibe a lányomat nevelöszülökhöz Sem ök sem én nem értünk semmit Egy fiu terrorizál egy családot felboritja a békét még nekem is nekem jön és azokat is elveszik akiket bántott Mivel 3 után jöttek már nem volt egyetlen hivatal sem akit ellehetett volna érni hogy legalább magyarázatott adjanak Én annyit tudtam tenni hogy felhivtam a nevelöszülöket elmondtam a legfontosabbakat hogy mire figyeljenek pl A gyerek tejérzékeny a tegnap jött meg az elsö menszesze és ezért érzékenyebb és szégyelösebb Ök megigérték hogy mivel van net náluk akkor ir a lányom amikor akar és ha bármi van ök is irnak Nem tudom kik mik csak bizom benne hogy jok lesznek a kislányomhoz Azota az intézetet is elértük beszéltünk velük is Azt mondták hogy külön szobába tették öket és nappal is figyelni fogják hogy ne bánthassa a nagyobbik a kissebet A baj az hogy már nincs senkiben sem bizalmam Nem tudom mit kezdjek ebben az ürességben Minden összeomlott egy tolvonással ha van valami ötletetek bármi kis szalmaszál amibe kapaszkodhatnék irjatok

Most nem irok több részletet mert igy könnyek közt nem találom a betüket..


3.

2008-07-16 20:30:06

A kamaszok szüleinek klubb tagja is vagyok Ott kaptam egy telefonszámot amit ma fel is hivtunk Segiteni csak akkor tudnak ha a fiamat elhelyezték mert a magyar törvények tiltják hogy akarata llenére cselekedjenek Nagyon kedves hölgyel beszéltem elképedt hogy fiam még mindig itthon van Ö tanácsolta hogy addig hivogassam a gyermekvédöket a gyámhivatalt akár a rendörséget amig hajlandoak intézkedni A hölgy azt mondta a gyermekvédöknek kötelességük és joguk azzonal eljárni Kérésemre megigérték hogy ha lehetöség adodik szivesen foglalkoznak a fiammal A két érintett gyerekkel már a jövöhéten jelentkezünk itteni kirendeltségükön Minnél hamarabb tudnak velük foglalkozni annál több az esély hogy sérülés nélkül feldolgozzák a történteket Ma a tanácsot megfogadva a gyermekjoléti intézetet is felhivtam gondolom az ö hatásukra is eljutottunk odáig hogy szerdán a gyermekvédö csütörtökön a gyámügyis kell jelentkezzen a rendörségen és talán akkor intézkednek Hát nem hiszitek el milyen megvetéssel beszélt velem a gyermekvédö amikor közöltem vele hogy szervezzük a fiam terápiás kezelését Azt mondta hogy a kisujjamat sem kellene megmozditsam Neki is van gyereke Csak remélem nem lesz gondjuk mert ilyen felfogással mint amilyen zé a nöé pont attol nem foh segitséget kapni akitöl ez természetes Ha valami alakul természetesen megirom addig is nagyon köszönöm hogy nem hagytatok magamra Minden telefon alapitvány szervezet szoba jöhet Nekem megéri hogy kikérjem a tanácsukat.



4.

2008-07-17 12:57:03

Nem sokat értünk el Én egy élö halott vagyok a férjem és a nagyfiam a támaszom Annyi a lényeg hogy a gyermekvédö kérte a gyerekek átmeneti elhelyezését Idézem az indokot

Mindhárom gyereket egyformán birálták el Tehát

Állitolag a mi engedélyünkkel cigiznek

Elengedtük öket dinnyét szedni tehát dolgoztatjuk öket

veszélyben van a középsö fiam miatt a két kissebik biztonsága

Mindezt a jegyzö aki egyben a helyi gyámhatoság irta alá és rendelte el az átmeneti 30 napos elhelyezésüket

Ahogy mi látjuk

valoban cigizik a két fiu minden tiltásunk ellenére

Valoban voltak dinnyét szedni mert ök vágytak maguknak gyüjtötték a pénz Nem vagyunk gazdagok de egy fillért sem vettünk töllük el csak annyi volt a kikötésünk hogy a néni akinél dolgoztak itthon adja át a pénzt hogy véletlenül se vegyenek cigit

Amikor a gyermekvédö szová tette hogy nem dolgozhatnak attol kezdve egy percre sem engedtük el öket

Ami a középsö fiamat illeti valoban verekedett molesztálta a lányomat Mi jelentettük fel mert a lányom kiskoru és csak szülö jelentheti fel

Mielött az elhelyezése egyáltalán szoba került volna számtalan kriziskezelö központal és nehezen kezelhetö gyerekekkel foglalkozo intézmény és alapitványt felhivtunk de a fiam nem egyezett bele hogy bárki segitsen Még pénteken azt mondták csak a bántalmazo fiut emelik ki mert intézeten belöl nem tagadhatja meg a foglalkozást

Ez lett a vége

Ami a másik klubbot illeti nem üti egymást a kér irás Én nem tartom értelmét hogy hazudjak hisz idegenek vagyunk Ha akarok irok ha nem akkor nem Valoban mindent megbeszéltünk nem volt én munkám te munkád Átlagos család voltunk Egyik jobban másik kevésbé tanult de az iskolával sem volt gkülönösebb gond A nagyobbak maguk választottak iskolát és szakmát Nem volt siri csend hiszen 13 15 16 17 18 évesen minden fiatal keresi a helyét ami természetesen kissebb nagyobb csatákkal jár Soha nem vertük éheztettük öket Amit tudtunk megszereztünk

Ami azota történt hogy elvitték öket

A férjem hétfön kell jelentkezzen a biroságon mert akkor van panasznap

Én ezekután is felhivtam a gyermekvédöket

hogy tájékoztassanak Egy uj hölgy beszélt velem Ö megadta a család telefonszámát Elmesélte hogy ahova a lányom került ott van egy hasonlo koru gyerek mint ö és egy baba akit ugyancsak elhejeztek mint a lányomat

Közölte hogy rendszeresen kijön és megbeszéljük mit tudunk mi tenni Csak már nehezen hiszek el bármit de ha megtagadom az eggyütmüködést csak a gyerekeknek ártok

Felhivtam az intézetet is ÖOtt közölték hogy azt nem értik hogy miért került a két fiu egyhelyre de ök külön szobába és külön felügyelet alá helyezték Azt mondták hogy ott szemmel van tartva minden percük A telefonhoz csak holnap hivják mert éppen ismerkedés volt Közölték hogy kérésünk nélkül is kivizsgálják a középsöfiunál az agreszio okát és a kissebiknél is szakember segit feldolgozni a helyzetet Nem lesz könnyü hiszen mikor öltözködtek mind a két sértett gyerek megkérdezte hogy miért büntetik hiszen ök csak az igazat mondták el A lányom tömören gyerekéssszel summázta mond meg az igazat meg nem védenek de elvisznek Ezt ezógyetlen egy határozat vagy biroi döntés sem fogja helyre hozni

Holnap felhivhatoma kislányomat és az érintet családdal egyeztetve találkozot beszélhetünk meg Ma beszéltem az asszonnyal akinél van és megadtam az email cimem Remélem valoban segiteni akar és nem talál ki okokat amiért ne láthatnáma kislányt

Ami a képet illeti most legkissebb gondom is nagyobb annál hogy csatlakozoért rohangéljunk Külömben egy átlagos nö vagyok Igaz azt mondta ma a férjem hogy egy napalatt 5 évet öregedtem 158 cm 45 kg vagyok macska szemü hossszu kb 60 cm haju olyan senem szöke se nem barna Szemüveges vagyok Nem szégyelem a kinézetem de a webkamerával nem tudok képet késziteni

Azért irok ilyen nyiltan mert hivatalosan nem vagyunk házasok és a gyerekek az apjuk nevén vannak Öket nem teszem ki a nyilvánosságnak Ha van valami megirom de ha kellemetlen csak jelezzétek hisz nem csak rolam szol a klub.


5.

2008-07-22 20:26:21

Sziasztok Végre láthato az alagut vége Nagyon köszönöm hogy figyeltek rám A lényeg igaz hogy 30 napot ki kell várni de addig eltudunk intézni mindent hogy egyenesen hazajöjjenek a gyerekek Igaz ehez a megyeszékhelyre kell menni Ma bejelentkezett a férjem elmesélte mi történt Hát ott sem értik a két bántalmazott gyerek kiemelését Azt mondták hogy a határozat jogerös de leváltják a helyi gyermekvédöket hogy ne tudják befolyásolni a gyerekek sorsát

Ma a férjem bent volt a fiuknál A bántalmazott fiu azt hitte hogy hozza is haza A vadoc fiam kivételesen szoba állt az apjával ami már javulás de közölte ha lehetne sem jönne haza Este sokáig beszélgettem a lányommal és a családdal ahova vitték Még a család is érthetetlenül áll a dolgokhoz hiszen ahogy mondta a nö ilyen 10 éves munkája során még nem fordult elö Hát remény és biztatás van

Az élet fintora az hogy pont apám az aki hallani sem akar rolunk Nem érdekli semmi és senki De van egy Joisten aki tudja mi miért történik és én tudom hogy nem büntet ártatlanokat Ez a hit ad eröt a mindennapokhoz

Ma a férjem hogy egy kicsit felviditson megvette a telefonhoz a csatlakozott Ha a nagyfiamnak szabadideje lesz akkor potolom a képet de a gyerekekröl csak fiatalabb képeket teszek fel ha sikerül legalábbis amig ök megnem engedik Hiszen nem tudom mi a véleményük

Mégegyszer köszönöm a figyelmeteket és a segitségeket Sokszor oriási segitség ha kibeszélheti magát az ember Remélem megnyugszom és akkor jobban tudok figyelni a klub életére



6.


A nagyfiam terápiára és foglalkozásra jár Még elöször a telefonhoz sem jött a tegnap már beszélgetett a társalgoba Azt mondták ez már haladás de ne számitsunk rá hogy ö is ilyen hamar hazajöhet Ez szakvéleménytöl függ Csak ha már nincs szükség a foglalkozásokra akkor engedik elMa nem tudtam összehozni a csatlakozot a telefont és a gépet de ahogy sikerül teszek fel pár képet.



7.


Sziasztok Bocsi de a gép nem ismeri fel a csatlakozot igy megkell várjam a fiut aki telepitette a gépet A hétvégén átjön

Ami sokkal fontosabb Miután beszéltünk az ombucmannal beindultak a dolgok Egész más stilusban beszélt a megyei hivatal 31 én megbeszélés lesz az ügy gyors megoldására Kár hogy csak nyomásra hajlandoak odafigyelni Nagyon nehéz azt mondani elnézést de félre értékeltük vagy tévedtünk De engem már csak az érdekel a legjobban hogy itthon legyenek!



8.


Szoval aug 15 telik le a harminc nap Addig látogatjuk öket telefonálunk stb A hivatal állitolag intézkedik de én csak akkor hiszem ha itthon lesznek a gyerekek!



9.


Bocs megint én Ma kaptunk egy határozatot hogy mivel a GyIVi böl nem érkeztek meg a bizotdsági és a szakértöi vélemények a gyámhatoság a hiányzo véleményekig felfügeszti a döntést Kérdésem lenne hozzátok Tudja e valaki hogy a GYIVI megteheti e hogy nem késziti el a szükséges anyagokat mint megtudtam szabadságolás miatt? Jogos e a gyerekek szabadságát ezért korlátozni és öket bizonytalanságba tartani?A határozatban az áll hogy 15 napon belöl fellebezhetek Ezek szerint nem pár napra számitanak A gyerekeim is teljesen kivannak borulva Uj iskolába kezdenének de ezek után azt sem tudják hazakerülnek e és ha igen mikor ?Bárki tud olyan helyet ahol utána nézhetnék kérem szépen jelezze mert hétfön van panasznap a biroságon és ha nem tájékozodunk addig könnyen leráznak Érdeklödésünkre a biroságon azt mondták hogy van ugynevezett ügyeletes biro ö dönti el az ügy lefolyását Ismerve a gyorsaságukat ez félek hosszabb lesz mint az hogy a GYIVI mozduljon Félek ha sokat reklamálok a gyerekeken csattan az ostor és még meghosszabitják az elhelyezés idejét Lassan csak a törvényeket böngészem nem sok sikerrel

Elöre is köszönöm!



10.


Tudod megdöbbentö dologgal szembesültünk Mint tudjátok a kislányom átmenetileg nevelö szülöknél van De most két babára szeretném a figyelmeteket felhivni Ennél az emlitett családnál van egy 4 honapos baba akit azért kellet kiemelni a családbol mert a szülök verték de ugy hogy a pici lába eltört csupa kék lila folt A másik babát a korházbol helyezték egyenest nevelö szülökhöz Kiderült hogy az anyuka gyogyszereket szedett Ettöl a babának elviselhetetlen kinjai vannak minden etetésnél A szo legszorosabb értelmében le kell fogni nehogy kárt tegyen magába Kezelés mellett sem enyhültek a tünetek A nevelöszülök attol félnek hogy a 30 nap elteltével esetleg intézetbe viszik Ez a család már kitapasztalta hogy mikor jo ha hasraforditja vagy simogatja stb Mivel van 3 saját gyerekük örökbefogadásrol nem lehet szo

Kérdésem ezek a tiszta lelkek mivel érdemelték ki ezt a sorsot Miért nem lehet fellépni az ilyen szülök ellen Elveszik a babát és ennyi És ha jön a következö baba ?Azt se fogja védeni senki?A védönönek csak kellet volna tudnia hogy a nö gyogyszereket szed a másik babánál a rendszeres bántalmazás elég feltünö

Ezt csak azért irtam le hogy elgondolkodjunk mik a valodi értékek kit és hogyan lehet vagy nem megvédeni...



11.


Ma voltunk a biroságon Hát nem biztatnak semmi joval Állitolag amig bármilyen döntés nem születik nem tudnak mit kezdeni A GYIVI hat honapig fügesztheti fel az elbirálást Addig bizonytalanságba vagyunk hiszen nem tehetünk semmit vsak remélhetjük hogy az iskolaa kezdés miatt gyorsan sorra kerülnek Ma bent a fiaméknál beszélgettünk egy fiuval Holnap megy haza Neki kettö hetet kellett ráhuzzon A nevelök is azt mondják ha elkezdödik akkor gyorsabb Átlag kettö hét Ha már van döntés akkor lehet esetlegesen birosághoz fordulni Sajnos a bántalmazo fiamm már eleve olyan jellemzést kap a nevelöktöl hogy ne hagyhassa el az intézetet Egy kedves nevelö mondta hogy nagy szüksége van a segitségre amire mi nem kényszerithetjük Azzt mondja hogy a fiam érzések nélkül tölti napjait nem él Csak nem értem hogy az igért segitségre miért nem került eddig sor Mesélte hogy volt olyan fiatal aki mint a tornádo ugy tört ki Elöbb tombolt zuzott majd bömbölve öntötte ki szivét Na attol kezdve segiteni tudtak neki Állitolag vége a szabadságolásoknak igy mostmár lesz aki foglalkozzon velük Csak a fiuk ne roskadjanak össze!!



12.


2008-10-27


Kedves tagok



Eddig türelemmel vártuk hogy hogyan alakul családunk ügye. Semmi jo hirem nincs.


Szóval nehezen, de végre oktober 16-án megvolt az úgynevezett elhelyezési tárgyalás.


Az elnöksszony olvasott. Mindenki hallgatta. Senki nem szolhatott, se szülö, sem gyerek.


Majd közölték, hogy ök javaslatot adhatnak.


Ezek szerint vagy hazajöhetnek, amire szinte semmi esély, vagy nevelö szülökhöz kerül a két gyerek.


Furcsa mód ott volt egy nevelöszülö, akihez ha az lesz a döntés kerülnek a gyerekek.


Nem értem, mert azóta mindkét gyereket megkeresték ismerkedés cimén.


Ha ez csak javaslat, honnan tudják mi lesz a döntés ?


Ha nem tudják, miért keresnek elöre nevelöszülöt, és ismertetik öket meg ?


Szóval a gyámügyes, akinél a végsö döntés, azt mondta, hogy a lelkiismerete szerint fog dönteni, de ez ellen fellebezhetünk.


Nem tudom, de ha más megoldás nem lesz, akkor a határozattól függöen birosághoz fordulunk.


Egyszer talán vége lesz, csak nem tudom kibirja-e a család.


Az ilyen aproságok nem érdekli eggyetlen egy hivatalt sem.


Sajnos az lett a döntéshogynov 1 töla kétgyereket nevelöszülühöz viszik


Az lenne a kérdésem hogy hogyan és kinél lehet kérni egy független kivizsgálást

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook