Egy 6 évesnek 'való' a temetés? (tudásbázis kérdés)

Nos, ehhez az idézethez muszáj hozzászólnom.

Nem viszem el a gyerekemet egy távoli ismerős temetésére, mert magam sem megyek el. Oda megyek, ahova muszáj. És akkor is, elindulás elött egy fél órával még ürügyeket keresek, hátha mégsem kell elmennem. És ha már ott vagyok, csak állok és várom, mikor lesz vége. Még sosem hallottam, mit mondott a pap, mert kikapcsolom az agyamat.

Temetőbe sem járok. Egy pillanatig nem érzem úgy, hogy annak a sírhalomnak bármi köze lenne a szeretteimhez. Az emlékeket nem a temetőben ápolom. Hanem otthon, a karácsonyfa mellett, a terített asztal mellett, a hegyekben a fenyőfák alatt, és mindenhol, amikor olyan helyen járok, ahol a szerettem, szeretteim boldogok voltak.

A temetőben nem ápolok semmit. Maximum azt a szörnyű földdarabot, amit gondozni kell. Gyűlölöm a temetőket.

Bizony mások vagyunk. Mert szerintem nincs szörnyűbb, mint a koporsóra hulló rögök hangja. Ezért is döntöttem úgy, hogy engem inkább hamvasszanak el, és szórják szét a hamvaimat egy olyan helyen, ahol mindig jól éreztem magam. És nagyon remélem, hogy tiszteletben tartja majd a családom a kívánságomat.

A színes virágok viszont nem akasztanak ki. Nyílván, akik akik ilyen csokrokkal, koszorúkkal búcsúznak, nem látják rettenetnek azokat.

Nekem a temetés mindig is egy "nemakarom" alkalom volt.. Nem a temetésén kaptam pánikrohamot hanem mikor otthon holtan találtuk... Vagyis rá 2 napra jött ki.. a temetésére tök leszedálva mentem... de volt más gond is.. amiatt is..

A gyerekek meg 100X fogékonyabbak minden külső hatásra, nem tudni kiből mit vált ki, emiatt nem helyeslem..

Meghalt anyukám 2011-ben.Húgom előtte napokban töltötte az 5évet!!Ovónénikkel egyeztetve el kellett vigyük rá..(ovónéni a ravatal előtt állt,hogy ha baj lenne,viszi is el!)Nem tudta felfogni hova teszik anyát,miért stb,,,Neki ezt látnia kellett és ugymond felfogta és érti!

Legjobb döntés hogy vittük

Ne haragudj, de itt akkor a hiba a ti készüléketekben van, nem a temetésben...

"Normális" idegrendszerű és pszichéjű gyerek és felnőtt nem kap ilyenkor pánikrohamot. Akiről tudja az ember, hogy hajlamos az ilyesmire, ezt nyilván nem viszik ilyen helyre.

Engem is "cipeltek" gyerekkoromban egy rakás temetésre, a haláltól már előtte is féltem és félek azóta is, de a temetések után egy kicsit mindig felfoghatóbbnak, kevésbé ismeretlennek érzem a halált.

Szerintem egyéni mérlegelés kérdése.

Vannak érett 6 évesek, és a halál, az elmúlás gondolatának elfogadása a nevelés részét kellene hogy képezze.

Talán éppen azért birkóznak meg vele sokan nehezen még felnőtt korban is, mert tabuként kezeljük.

Tiszta szívemből mondom, hogy jó neked, hogy így érzed! Nekem ez nem megy. :( Én tudom, hogy nem jobb így. Anyunak még dolga lett volna itt, és ezt ő is tudta. Nem akart meghalni, látni akart bennünket, az unokáit, az édesanyját, a férjét...

Nagymamám, aki most 89 éves, és egyetlen gyermekét tette a föld alá 10 éve, neki sem jobb, hidd el!!! A gyerekemnek sem, aki nem ismeri a szó gyakorlati lényegét: nagymama. A hugomnak sem, aki az anyja koporsója mellől ment érettségizni.

Mondom, én elfogadom a halált, amikor az a maga természetes idejében következik be. De van, amikor nem természetes. Amikor 2-3 évesek rákban halnak meg, vagy 35 éves anyákat temetnek, akiknek 6-8 éves gyerekeik vannak (nem magamról beszélek), és még sorolhatnám az értelmetlen autóbaleseteket,.....stb akkor nem tudom azt mondani, hogy lehet, hogy jobb így.

Megköszönni mindig azt köszöni meg az ember, amit kapott, amivel szegényebb lenne az élete, ha nem ismerte volna az elhunytat. A mi lett volna ha kezdetű mondatoknak épp úgy nincs helye egy halott esetében, mint az élet bármely más területén.

Honnan tudod, hogy nem-e így volt jobb. Nem tudod, mert nem tudhatod, senki sem tudja, hogy mi várt volna arra a kislányra vagy édesanyádra, ha nem akkor veszi magához a Jóisten amikor. Oka volt, hogy így történt. Még akkor is, ha ezt az ember nem tudja vagy nem akarja elfogadni.

Nevelőapám unokája még nem töltötte be a 18-at amikor felakasztotta magát. Nem tudott leállni a gépezéssel, már mindent ellopott otthonról, tönkre tette az édesanyja vállalkozását, stb. Amikor az édesanyja utolsó nekikeseredésében elintézte, hogy bekerüljön egy programba az ország túlsó felén, akkor úgy döntött inkább a halál, mint az, hogy őt kiszakítsák a "jóvilágából".

Az édesanyja találta meg, végig nézte ahogy levágják, ahogy a mentősök küzdenek, stabilizálják, kórházba viszik és hetekig gépeken tartják mielőtt meghal. Már soha nem tért magához.

Nevelőapám, aki erős embernek mondta magát, akinek bár három unokája született, csak ezt az egyet ismerte el unokának, nem akart bemenni a kórházba, mert nem akarta úgy látni az unokáját.

Nagyon nehezen vettem rá, én, mert az édesanyámat elhajtotta ha szóba merte hozni. Napokat melóztam rajta, hogy de igen, el kell menni a kórházba hozzá, akkor is ha nem lesz jobban.

Végül meggyőztem. A látogatás utáni napon, megköszönte, hogy ilyen erélyes voltam. Még egyszer tudta meglátogatni, mielőtt meghalt volna.

A volt osztálytársai ott voltak a temetésen, ahol a katolikus pap azt mondta, hogy adjunk hálát azért amit kaptunk tőle/általa. Páran vissza fordultak egy hasonló útról mint amin nevelőapám unokája is járt. És bármilyen taszító ez sokaknak, ez azt is jelenti, hogy nem volt hiába való a halála.

Abban igazad van, hogy más, de a gyász az gyász.

De tudod mit, igazad van, tiszta hülye vagyok, amiért megpróbálom óvni a gyereket azoktól az érzésektől, amibe én is majd beledöglök. Ezt korrigálnom kell, de gyorsan. Lehet, hogy szervezek egy krematóriumi látogatást magunknak. Végül is én sem láttam még hamvasztást, és hát nem dughatom a homokba a fejem....

Azért egy meg nem született gyermek is más, meg egy az életedben testileg, lelkileg jelenlévő számodra fontos ember is.

Azt írod, nem azt mondtad a gyerekednek amit éreztél. Tehát alakoskodtál, szerintem. Bocsánat ha erősnek érzed, de pont abból kifolyólag amit írtam korábban, hogy érzik ha az ember mellé beszél én úgy gondolom, hogy ilyet nem szabad. Igen, van a gyermeknek egy fejlettségi szintje és annak megfelelően kell neki elmondani dolgokat, de nem elferdítve a tényeket és főként nem hazudni a lelkiállpotról.

Minél kisebbek annál érzékenyebbek a kis radarjaik. Nem fog szólni, hogy anyu most nem mondasz igazat, mert így nem fogalmazódik meg benne, de érezni fogja, hogy nincs összhangban a hangod, a mimikád, a cselekedeted.

Szerintem nincs igaza! Mondom ezt úgy, hogy hiszek Istenben! Egy 80 éves temetésén, aki leélt egy szép hosszú, boldog életet, ott ez megállja a helyét. Igen, ott örülünk, hogy ez megadatott neki. De az én meglátásom szerint a gyerekek halála nem természetes. Sőt, amikor a 42 éves anyám koporsója mellett álltam, akkor is azt gondoltam, hogy ez nem természetes. Egyik esetben sem tudtam megköszönni Istennek, amiért elvitte.

Egy 13 éves kislány előtt ott áll az egész élet. Soroljam, hogy mit hagy ki??? Vagy anyám, aki nem ismerhette az unokáját??? Ezt kellene megköszönni??? Nagyapám 80 évesen halt meg. Na, ott már meg tudtam köszönni, hogy élhetett, ismerhettem, része lehettem az életének!

Egyébként ezen a temetésen a lelkésztől egy szót sem hallottam a szülők fajdalmáról, arról, hogy esetleg nem az az élet rendje, hogy eltemessük a gyerekünket. Azt sajnálta, hogy a kislány már nem lehet ott a református általános iskola tanévnyitó szertartásán.

Bocs, de egy 13 éves gyerek már egészen más, mint egy hatéves. Pláne, ha az osztálytársairól szól.

Azon pedig megdöbbenek, hogy idiótának titulálod a lelkészt azért, amit mondott. Talán nincs igaza? 13 évet élhetett, örülhetett az életnek az a kislány, és aki ismerte, megköszönheti az Istennek, hogy része volt az életének. Valahogy ez nekem totál nem tűnik idiotizmusnak, és mélységesen megdöbbent, hogy neked igen...

na ez az... miért kell hülyegyereket "nevelni"???

2 biztos pont van az életben. A megszületés, és a halál. Miért tabu ez, és egy gyereket miért kell hülyének nézni????

Utána meg azért lesz lelki nyomorék, mert soha nem készítik fel a nagy betűs életre, és alapvető viselkedési normákat nme tanul meg.

Nem nézzük hülyének a gyereket, csak megpróbáljuk megkímélni a rideg valóságtól, és kicsit "mesésebben" tálaljuk azt. Természetesen látja a gyerek, hogy baj van, és anya/apa szomorú, de ezt az ő szintjén kell neki elmagyarázni, nem pedig a temetésre vinni.

Mi vártunk a lányunk mellé egy kisöcsit. Mivel 20 hetes terhes voltam, már tudta a lányom, hogy lesz egy kistestvére, aki anya pocakjában lakik, és nemsokára ki fog onnan jönni. 20 hetesen meghalt a babánk, halva szültem, és azt hittem, beleszakad a szívem. Haragudtam mindenre, és mindenkire. Mégsem mondhattam a lányomnak, hogy igen kicsim, ilyen sz@r a világ....stb... Továbbra is le kellett ülnünk a szőnyegre játszani, nevetni, és elmagyarázni, hogy az ő öcsikéje elment mamához a csillagok közé, és ott jobb lesz neki, meg mama sem lesz így olyan egyedül. De én nem ezt éreztem, mégis ezt mondtam a gyerekemnek. Ettől nem hiszem, hogy hülyének nézném.

Akkor velem is baj van.

Imádom, hogy a kedves szülők, úton útfélén megpróbálják hülyének nézni a gyereket. Szerinted nem veszi észre/nem érzi meg a gyerek ha a szülő szomorú, bántja valami, stb.? Hamarabb tudja, hogy baj van, mint gondolnád. És mi marad meg benne, hogy már megint alakoskodnak és ezt a legtöbb viszi is tovább. Utána meg csodálkozunk, hoy piába, kábítószerbe, öngyilkosságba menekülnek vagy csak éppen a normálisnál sokkal rosszabbul reagálnak le negatív történéseket/kritikákat.