Egy 1 évessel lakásban... (beszélgetős fórum)
:-)De jó fej vagy:-)
Abszolult igazad van egyetértek minden szavaddal!
Nálam pl sokszor gyilkolják egymást,hol a 2éves az 5évest hol fordítva,eddig mindig közbe léptem.Mostmár inkább hagyom,oldják meg maguk..és lám csodát meg is oldják,hol a kicsi húzza a rövidebbet,hol a nagy:-)Önállósodnak kicsit.
Ja és általában jobb társaság a tesó mint Én,szóval ilyen téren nekem könnyebb a 2-vel mint 1-el.
Más téren viszont sokkal nehezebb..Dupla idegrendszer szükségeltetik.
De jó olvasni ilyen jó arc anyák véleményét :) trapiti ez "rád is vonatkozik" :D
Az a nehéz ebben, hogy én is érzem hogy az ember agyasodik itthon. Mindenki dolgozik, felnőtt társaság, család messze. Az egy évessel folytatott kommunikáció meg valljuk meg nem elégít ki :P De a gyerek nélküli énemmel összefutnék, kb ugyanezt mondanám magamnak, mint te nekem. Hogy lazuljak le kicsit..
Elképzelni nem tudom milyen lehet több gyerekkel. Csak néha belegondolok, hogy ha mások elbánnak többel, akkor én is elbánok ezzel az egyel :D
Egyetértek :) 7 évesen is sokat igényel belőlünk, legfeljebb kicsit másképpen, és az biztos hogy nem szabad az első két évben kiégni mert egy gyerek nem két évre szól. Mindenképpen az a fontos szerintem hogy összehangolódjon a gyerek és a család ritmusa, igénye stb.
Amíg kicsi volt én pl. szerettem olyan helyekre menni vele ami nekem is, neki is jó móka volt és társaság mindkettőnknek. Az is jó ha sikerül más anyukákkal megismerkedni akiknek hasonló korú gyerekük van. Nekünk pl így lett a babaúszásról "párhuzamos" barátnőnk, és szuper csajos délutánokat töltöttünk négyesben. Amióta meg nem vagyunk otthon, közösen nyaralunk :) Nekem ez nagyon jó volt hogy hasonló helyzetben lévő barátot sikerült találni :)
No, hát én csak annyit akartam itt a fórumindító anyukának finoman mondani, hogy szuper - és tényleg az - hogy ennyire igyekszik jó anya lenni, de azért nem árt egy kicsit néha lazábbra venni..
Hogy ne csak most legyen ilyen, hanem egy egész életen át legyen "elég jó anya". Mert ez hosszútávú verseny.
És maradjon ő is önmaga.
Csak finoman céloztam rá - miután ő is felvetette - hogy mások hogy csinálják - hogy hát úgy, hogy nem minden olyan tökéletes..
Igen, én picinek talán az átlagnál kevesebbet voltam velük, viszont éppen ezért megtehetem, hogy most meg az átlagnál többet vagyok. Mondjon akárki akármit - és ezt szerintem te is látod - hogy nagyon jó, hogy kicsi korban sokat legyenek együtt, de nagy tévedés, hogy ez az utána levő korszakban nem igaz. A nagy 10 éves kamaszlányom igényel talán most a legjobban engem.. Ebben a korban nagyon elárvult a suliban is az, akire otthon nagyon kevés idő jut. Tévedés, hogy ekkora gyerek mellett már akármit is lehet csinálni. Lehet, lehet, de az árát ekkor is meg kell fizetni sajna.
A nagyon nem tökéletes az baj, de a kicsit nem tökéletes az meg hosszú távon biza előny.. Mert te is tudod, hogy az igazi nehézségek - pláne kis hazánkban - inkább később, ovi-suli korban jönnek csak igazán..
Addigra kell spórolni a patronokat.:-))
Igen, két éves korától bölcsis volt mert dolgoznom kellett. És természetesen én is megoldottam így-úgy a háztartást és egyéb dolgaimat abban a két évben is amikor otthon voltunk, csak általában én nem számíthattam arra hogy pl. megcisnálom amikor alszik.
Volt amit megoldottunk másképpen, hogy ne legyen állandó kínlódás pl. legtöbbször rendeltük az ételt, mert a gyerek mellett képtelenség volt főzni, az éjszakai főzést meg én nem bírtam. De egy csomó dolgot meg megoldottunk együtt, jött vele mindenhová, és ahhoz pl. szépen hozzá is szokott hogy vásárolunk ügyeket intézünk stb. De a figyelmet ezzel együtt ő folyamatosan igényelte.
Én is látom hogy sok olyan gyerek van aki már kicsiként is sokkal inkább elvan magában, de azt is hogy mennyire sok iskolás korú van aki nem tud mit kezdeni magával a szabadidejében. Nálunk mostanra nagyon szépen beérett a dolog.
Amit a nehézségekről írsz, egyetértek :) annyi mindent megoldottunk már, hogy egy csomó dolog már nem is tűnik nehéznek :)
Most eszembe jutott pl. hogy az első másfél évben pl. heti 2x ha tetszett neki, ha nem el kellett menni a város másik végébe kezelésekre. Akkor bizony akármi volt vittem, nem volt helye annak hogy alkalmazkodja hozzá, időre mentünk stb. Nem mindig volt könnyű de beleszokott, megcsináltuk stb. De amikor lehetett és belefért akkor inkább ő határozta meg hogy mennyit szeretne belőlem és nem én hogy mennyi jut :) Amikor bölcsis-ovis volt akkor ez nyilván módosult, hiszen ahhoz hogy megéljünk dolgozni kellett, nem volt választása se nekem, se neki. De akkor még inkább örültem hogy az első két év minden percét kihasználtuk :)
Egyébként pont nem az én gyerekeim azok az angyalian játszók, de ha dolog volt, és betettem a járókába, akkor bizony nekem lobogtathatta a diagnózist..
Vagy elaludt, vagy előbb-utóbb elfoglalta magát valamivel..
Én meg azt gondolom, hogyha két órát foglalkoztam vele délelőtt, olvastunk, rajzoltunk, lent voltunk, és utána betettem egy órára a járókába, mert dolgom volt, hát akkor azért annyira nem lehet "gyerekkínzásra" hivatkozni.
Egyébként meg úgy emlékszem, te is vitted bölcsibe, és mentél dolgozni, de javíts ki, ha tévedek.:-)
Jól tettétek.
Bár azért a te lánykádnak volt egyéb diagnosztizált problémája, amire azért az "átlagon felüli" teljesítményt fogni lehetett.. De nyilván ezt valahogy kezelni kell, nem is kérdés.
De sokszor azért az se rossz, ha van egy kis kényszer, mert akkor látja meg az ember igazán, mire képes.. No nem ázsiai gyerekmunkára gondolok, csak egy kis neheztésre.. Én meg pont annak örülök, hogy nekem volt. Nagyon sokat könnyített a jövőn, és olyan dolgokon, amin mások csomót problémáztak, én átmentem mint kés a vajon.. Mert tudtam rangsorolni a problémákat.
Nagyon függ szerintem a gyerek habitusától is, hogy mennyire működik vele ez az oldja meg az életét egyedül is... az enyémmel egyáltalán nem működött 1-2-3 évesen, emellett nem is aludt napközben és áltlában ha nem is 24/24 de 24/14-es foglalkozást biztosan igényelt.
Amíg ilyen kicsi, mindenképpen inkább az ő igényeihez kell alkalmazkodni szerintem, de meg lehet találni azokat az elfoglaltságokat ahol a gyerek is és az anyuka is megtalálja a számítását. Az én lányom őszi születésű egy éve kora után pl. éppen akkor volt folyamatos mehetnékje amikor a leocsmányabb időjárás volt kint... akkoriban sokszor mentünk "plázázni" is, egyszerűen azért mert ott biztonságosan gyalogolhatott és nem az 5 fokos ködös-szmogos havasesőben mászkáltunk... közben bementünk egy kávéra valahová, nézelődtünk, aztán amikor elfáradt hazamentünk :)
Én úgy látom, hogy jó volt hogy az első években inkább én alkalmazkodtam hozzá, és hogy annyit foglalkoztam vele amennyit ő igényelte.
:-) úgy csináljuk, hogy van, hogy 2-3 órát rá se nézünk az egyikre-másikra, és kénytelen megtanulni elfoglalni magát. Csodák nincsenek.
Persze vannak közös mászkálások, programok, játszóterezés, labdázás, de nem mindig. Ez a kulcsszó, hogy nem mindig, nem napjában háromszor.
Egy főzős délelőttön - néha azt is kell, pláne a már növekvők táplálákigénye miatt - én is órákat állok a konyhában, azt meg nem lehet úgy, ha közben babaúszáson vagyok.. Vagy ez, vagy az.
Meg azért egy idő után játszanak együtt is a gyerekek. De ez mondjuk legalább annyira nehéz is, mint segítség, mert sokszor meg ha csak egy van otthon, az jobban elvan egyedül, mint ha hárman csépelik egymást, és veszekednek ugyanazon az egy legófigurán. Mert csak 130 darab van, és az az egy kell mindnek..
Bár egyébként nekem a négyből 3fő egy éves kor alatt ment bölcsibe, csak a harmadikkal voltam otthon 2 éves koráig.
Nekem azért elég volt.
Éppen elegek voltak megoldandónak a betegségek, a szünetek meg a hétvégék.
De a cím nagyon jó, hogy LAKÁSBAN.
Mert igen, amivel én itt sokat kínlódok, hogy ha viszem őket nem főzök, nem takarítok, ha meg azt csinálom, nincsenek levegőn.. Ez azért a kertes házban élőknél nagyon másként van.. Nem is értik a problémát. Jó, hogy ott is el kell néha menni, de azért ha 3 napig a kertben játszanak, akkor sincs semmi. A lakás meg csak lakás, akármilyen is..
Meg néha békénhagyni se árt..
Minél egyszerűbb dolgokkal tud egyedül próbálkozni, néha bedühödni, megnyugodni, annál jobb.
Nem kell egy gyerekkel 24/24-ben foglalkozni.
Nagyon jó, amiket csinálsz, csináltok, az rendben.
De legalább annyira jó, ha az ellenkezőjét is csinálod..
Meg legyenek neked is céljaid, programjaid, néha legyen ő a kísérő. Persze ez nem olyan lesz, mint annak előtte, de mégis.. Pl: megnézel egy kiállítást valahol. Meglátogatod egy régi barátodat.
Lazíts egy kicsit, ők nem kis felnőttek, hanem kicsi gyerekek, az állandóságra vágynak, a "minden nap ugyanazt százszor"-ból tanulnak sokat. Ugyanaz a könyv, ugyanaz a játszótér. Nincs azzal semmi baj. Legfeljebb te unod csak.
Tudom, hogy nem minden gyerek jön főzőcskézni veled, meg takarítani, nekem sem voltak ilyenek a gyerekeim legtöbbször, de akkor legyen egy helye, szoba, nagy járóka, vagy valami, ahol lehet egy kicsit egyedül. Nem kell órákig síratni, nem ezt mondom, de néha hagyni kell, hogy maga oldja meg az életét.. Ezt is meg kell tanulnia. Te meg csináld a dolgodat, főzzél, üljél le egy szótárhoz, 15-20 percet tornáztasd az agyad, olvass el egy napilapot.
Az a nagyon megmutatós korszak sokkal inkább a 3-4 évesek miért korszakának sajátja.
Kerekítő elnevezésű játékos -éneklős foglalkozás nagyon jó
Ringató elnevezésű is van hasonló
minden kerületben, vidéken is, járjatok el ilyesmire
na meg úszás, babatorna, hasonlók
Mi jártunk akkoriban egy csomó helyre... zenebölcsi, babatorna, úszás. Jó móka volt, sok ismerősünk lett és nem érezte egyikünk sem bezárva magát.
Másrészt attól hogy esik, még ki lehet menni...