Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Édes kisfiam, Botond születése cikk

Édes kisfiam, Botond születése


2009. február 24. életem legcsodálatosabb napja és még most is tisztán emlékszem minden pillanatára. Habár a várandósságom 9 hónapja alatt nem így képzeltem és terveztem el kisfiam érkezésének napját, mégsem kívánhattam volna szebb élményt soha! Nem a körülmények és események tették széppé, hanem ő maga azzal, hogy megérkezett hozzánk és így végre egy igazán boldog család lehetünk.
Édes kisfiam, Botond születése

Aznap szinte alvás nélkül telt az éjszakám és korán ki is keltem az ágyból, mivel reggel 8-ra mentünk CTG-re. Érdekes érzések kavarogtak bennem, mivel az orvosom egy héttel azelőtt viccből ezt a napot tűzte ki a szülésre. Azt mondta neki, pont jó lenne, szóval így időzítsek és 24-én már szülni menjek. Természetesen jót mosolyogtunk rajta mindannyian, engem mégsem hagyott nyugodni a dolog. Előző este szépen rendbe szedtem magam, reggel pedig még a sminkelésre is szántam időt, pedig meg voltam győződve róla, hogy még hazajövök. A kórházi csomagomat sem vittük...


A kórházba érve az orvosom már mosolyogva várt és kérdezte, hogy szülünk-e!? Még a CTG előtt megvizsgált és közölte, hogy lehet belőle még ma valami, mert tágultam, de a pici fiam buksija nem biztos, hogy kifér majd. Ultrahangon is megnézett és mondta, hogy megpróbáljuk és majd meglátjuk. Ez után következett 1 óra CTG amit kaján mosollyal az arcán nézett a szülésznőm mert ő már tudta mi készülődik. Apucival fogadást kötöttek, hogy lesz-e ebből még aznap baba. Mi persze arra szavaztunk, hogy nem, mert semmit nem éreztem azokból a pici fájásokból és régen nem éreztem magam annyira jól, mint akkor. Kaptunk egy óra kimenőt a következő vizsgálatig úgyhogy még a McDonald's-ba is elugrottunk egy gyors BigMac-re. Visszaérve az orvosom utasítására elfoglaltam a szülőszobát és Apát hazaküldtem a bőröndért, mert elkezdtem érezni tényleg a fájásokat. Aztán vártunk... Délután fél 2-kor az újabb vizsgálat alatt a dokim meglepetésszerűen burkot repesztett. Innen már nem volt visszaút a fogadást a szülésznőm nyerte! Annyira furcsa érzés volt és nagyon sajnáltam a fiamat, mert tudtam, hogy annál jobb helye mint a pocakom, soha többet nem lesz és most rá is kemény munka vár mint rám. Kaptam infúziót is hátha gyorsulnak az események mert sajnos nem tágultam rendesen. 4 óráig minden fél órában a vizsgálat eredménye ugyanaz, bő kétujjnyi. Akkor már két órája nagyon fájt és őszintén szólva be is pánikoltam, hogy nem úgy haladnak a dolgok, ahogy kellene és ha mégis akkor sem biztos, hogy ki tud bújni a kicsim. Kértem az EDA-t. Az orvosom készséggel beleegyezett remélve, hogy hangcsillapítóként is használ majd a "csodaszer"..

Ötödik próbálkozásra sem sikerült bekötni a gerincembe rendesen és két adag "félrefolyt" aminek a hatása csak annyi volt hogy Botinak leesett a szívhangja. Újabb pánikroham természetesen és akkor jött a döntés. Császár!

A műtőben egy másik orvos ismét próbálkozott tűt döfni a hátamba, de neki sem sikerült úgyhogy a fogadott dokim egy altató injekció formájában megkegyelmezett.

Így látta meg a napvilágot Botond 16 óra 52 perckor császármetszéssel. Az apukája hallotta először sírni és ő lehetett vele az első percekben. Velem még volt egy kis dolga az orvosnak a műtőben, mert a vérzést nagyon nehezen tudta elállítani. Aztán végül ébresztgetés után csak annyit tudtam kérdezni folyton folyvást mindenkitől, hogy hol a kisbabám!?

Egy teljes óra telt el a születésétől, amíg végül először láthattam és tarthattam a karomban. Közben az apukája állt az ágyam mellett. Az a pillanat örök, felejthetetlen és nekem egy csoda! El se engedtem 5 órán keresztül várva várt kisfiamat, csak fogtam, beszéltem hozzá és puszilgattam. Nem tudtam betelni vele és szerintem ez nem is lehetséges! Éjszakára elvitték tőlem és próbáltak mindenféle altatóval pihenésre kényszeríteni de én képtelen voltam aludni és a telefonomban nézegettem a képeit annyira hiányzott! Ez a mai napig így van ha sokat alszik nap közben. Egyszerűen hiányzik és nem bírom megállni, hogy ne menjek be a kiságya mellé őt nézni.


Ez az én boldogságom története, amit szavakkal nem lehet kifejezni, ezt igazán csak én érzem... És örökre hálás leszek azoknak, akik segítettek, részt vettek a csodánk születésében. És természetesen egy nagy baráti kör, egy fórum tagjainak hogy végig mellettünk voltak, bátorítottak, gondoltak ránk.

Egy pici darab a szívemből azért jut nekik is a kisfiam mellett!




Írta: Heni86, 2009. augusztus 27. 10:03
Fórumozz a témáról: Édes kisfiam, Botond születése fórum (eddig 12 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook