Durva kamasz gyerek (beszélgetős fórum)
Nagyon szeretnék járni valamilyen terápiára, de egyedülálló szülőként nem engedhetem meg magamnak.
A gyerek járt is többször de csak rövid ideig(szerinte a pszichológusok a kapitalista rendszer termékei, akik pénzért úgy tesznek mintha érdektlné őket a problémád, de semmi okosat nem tudnak tanácsolni).
Ha én adhatnék diagnózis, simán rámondanám az aspergert. Rengeteg jellemzője egyezik. De vannak akik szerint ezt csak kifogásnak használom, hogy felmentsem magam meg a gyereket.
Nehezen barátkozik, magányos tipus, túlagyal túlbonyolít mindent mert nagyon mélyen belemászik a dolgokba. Nemigen tud kapcsolatot kialakítani és nagyon önbizalomhiányos, amit megjátszott magabiztossággal leplez. Egyébként nagyon intelligens de ami nem érdekli abból alig van 2ese a suliban.
Kiskamasz kora óta azt hallgatom tőle, hogy szaranya vagyok.
És emellett eleve hiányában vagyok az önbizalomnak. Plusz nem vádolhatom csak a gyereket hogy ilyen lett. Én neveltem.
Nyugodj meg, nem veled van a baj. A másik gyereked is feltehetően ugyanazt a nevelést kapta, mégis normális.
Milyen volt a fiad kicsinek ? Éreztél-e változást a viselkedésében első osztályba kerülve ? Volt-e panasz rá, verekedés, agresszió.
Meglehet, hogy ez egy gyermekkorban kialakuló neurológiai fejlődési zavar, ami fejlesztés híján és a körülmények hatására ide vezetett.
Hogy viselkedik az iskolában, a barátaival ?
Változik-e a viselkedése, amikor fáradt ?
Tud kedves is lenni ?
Nagyon cuki, hogy belátod, hogy hibáztál, már ettől is több vagy, mint az itt magukat "szuperanyuként" feltüntetett nők.
Szerintem amit igazán tenni tudsz, az már nem a nevelés, hanem saját részedről a kitartás, és megpróbálni kikapcsolni, amikor bicskanyitogatóan beszél veled, és nem venni róla tudomást.
Mondjuk én nem vagyok az az elkényeztetős anyuka, és az én fiam már 23 és magától is elment, de ha így beszélt volna velem, tuti kitettem volna utcáról, főleg úgy, hogy a kénye-kedvét lesem...
Nem tudhatod, hogy mi lesz ha keményebb leszel vele, lehet elmegy bosszúból párnapra valahova.
De az biztos, ha így folytatod, akkor annak nem lesz jó vége .
Ahogy írtam, hogy beszélgess el vele. Éreznie kell, hogy ez így nem mehet tovább... ha ezek után attól félsz, hogy kárt tesz magában, akkor viszont a mentális, idegi egészségével van baj, de ez esetben orvosi vizsgálatra van szükség.
De szerintem csak elkényeztetted. Talán a másik fiaddal együtt, közösen kellene vele elbeszélgetni. Nem igaz, hogy nem érti meg.
Köszönöm a biztató szavakat mindenkinek!
Szerintetek ekkora gyereket/felnőttet még lehet így "nevelni"?
És honnan tudjam nem tesz e tényleg valamit magával csak hogy bántson?
Nagyon nehéz a helyzeted, hiszen jó anya aartál lenni, és belátod, hogy elszúrtad.
A múlton rágódni, hogy mit kellett volna felesleges, ki sem tudnám dobni a gyerekem, félteném, hogy drogos, alkolista elkallódott ember lesz belőle.
Tanulj a múltból. Jó vagy neki, hogy te maximálisan megteremtettél neki amit lehetett? Elmondásod szerint nem.
Én bekeményítenék. Megmondanám neki, ha car anyának tartasz, akkor most lásd milyen is a car anya.
Nem mosnék, főznék, takarítanék utána. Nem vennék neki ruhát, cipőt, kütyüt. De ebben maradj következetes!!! Ha most nem leszel kemény, akkor olyanba hajszolhatod, amit nem tudsz visszafordítani már. Akár még a tetlegességig is fajulhat. Nem attól leszel jó, hogy a feneke alá tólsz bármit is, hanem, attól, hogy megtanítod arra, hogy az életben mindenért harcolni kell.
Most neked a fiadért, hogy normális, a földön 2 lábbal álló EMBER legyen belőle.
Azt írod, hogy 18 éves, azaz nagykorú. Így viselkedik, pedig te nemcsak a napi megélhetését, lakást, rezsit, utazási bérletet, telót, akármit fizetsz neki, és te dolgozol mindezért... ez természetes addig, amíg ő is úgy viselkedik, úgy áll hozzá a napi dolgokhoz... de nem vagy köteles egy nagykorú, felnőtt embert eltartani. Elmehet dolgozni is, tartsa el magát, mosson-főzzön-takarítson, fizesse a lakbért, rezsit... és mindezek mellett estin, levelezőn tanulhat, ha akar.
Nem azt mondom, hogy tedd ki!! Csak azt, hogy mindezt mondd el neki, lássa be, hogy megtehetnéd!! ha akarnád, hát vegye vissza magát!
Ebbe a váltásba kezdtem most bele, de magamat ismerve nemigen tudok kitartani sokáig :(
Iszonyat durván reagált ma is, mert nem tettem meg valamit amit ő elfelejtett. Szitkozódot fenyegetőzött, hogy jobb lenne ha felakasztaná magát. Ilyen kijelentések miatt voltunk pszichiáternél, aki megállapitotta-vagyis akinek bevallotta hogy ezt nem tudná megtenni. De azért egy szülőben mindig ott a félsz.
Tudom: rászoktattam hogy én mindig kéznél vagyok és ugrok.
Ez a mondat kicsúszott már a számon, bántott is a lelkifurka utána.
Az apjuk 4 éve lelépett, semmit sem tudunk róla azóta(nem akkor váltunk el, annak már tizenéve). Azt hiszem ezt nem tudja feldolgozni a nagyfiam, mert vádolja magát amiért így alakult: nagyon összevesztek az apjával, az megpofozta, a fiam meg mondta hogy soha többé nem akarja látni. Az meg szó szerint vette éa többé nem kereste őket(persze tartásdíjat se fizet).
Vagyis kvázi csak én vagyok nekik. Az érzés megvan a gyereknek hogy elhagyták. Most ha én is elfordulok tőle?
Nem hiszem, hogy elrontottál bármit is, hacsak azt nem, hogy mindent megadtál neki/nekik... és még most is inkább magadban keresed a hibát. Pedig ha a másik gyermeked nem ilyen, akkor inkább ebben a másikban van egy "uralkodó,zsarnoki hajlam".
A helyedben váltanék: nem csinálnék meg helyette ezek után semmit, szedje elő amire szüksége van, pakoljon el maga után... és amikor cirkuszol, akkor közölni vele keményen, hogy ezek után ő csinálja azt, amit te mondasz neki, vagy csomagolhat!!! De szedd is elő neki a nagy bőröndöt, viheti a ruháit, de semmi mást!
Hátára adni a hátizsákot, és vonuljon el, keressen magának szuperebb családot!
Én nem voltam xar anya (azt hiszem), de mindkét gyerekem 18 évesen elindult hazulról, és nem voltak többé elvárásaik. Mondjuk nálunk szerintem hagyomány, mert én is 18 évesen magam mögött hagytam a szülői házat. Nem örökre, csak amíg megtanultam az életet.
Szeretnék olyan tapasztalatokat, javaslatokat, ötleteket, mivel lehetne "helyrerakni" egy 18 éves fiút (jó, már nem is annyira kamnasz...), aki durván beszél az anyjával, kiabál, szid, amint nem úgy teljesül valami, ahogy elképzelte, vagy nem ugrunk arra amit kér.
Oké, tisztában vagyok vele, hogy elcsesztem a nevelését, és nem most kellene variálni, hanem 10 évvel ezelőtt kellett volna. A válás után elkényeztettem őket, mert mindent meg akartam adni, hogy ne érezzék magukat hátrányban a kétszülős családok gyerekeihez képest.
De a másiknál semmi hiba nincs, rendes lázadó kamasz, amikor őt megkérdeztem, tényleg ennyire borzalmas anya vagyok e, és szerinte mit kéne megváltoztatnom magamban szülőként...erre ő azt válaszolta, ezen ő még sosem gondolkodott el, éli a saját életét nem ilyesmivel foglalkozik. A nagyobbik meg kizárólag vádaskodik, engem hibáztat mindenért, durván, sértően. Nagyon fáj, mert ténylég úgy érzem, mindent megadtam ami tőlem tellett. Hogy vannak hibáim, azt is elismerem, sok mulasztásom is volt, és tudom hogy a Hoxán vannak "tökéletes" szülők...hát én nem tartozom közéjük. De amire képes voltam/vagyok, azt törekedtem megadni. Mégis úgy állít be, mintha a világ legrosszabb szülője lennék.
Próbáltam szépen, próbáltam visszakiabálni (ez nagyon nem szokásom), semmi nem változtatott rajta. Próbáltam még többet teljesíteni, belebetegedésig, úgy sem voltam jó. Ha meg megálljt parancsoltam, hogy nekem is vannak határaim, akkor jött a mocskolódás, hogy milyen anya vagyok én, semmirevaló, sose lehetett rám számítani...stb. Pszichológiai manipuláció. Most épp egy ilyen időszakban vagyunk.
Lehet ki kellene tartani, nem engedni a zsarolásának, hátha áthalad rajta? És ha eldurvul a dolog?
Támadjatok, kritizáljatok nyugodtan, hátha kibogarászok belőle valami okosat!