Döntés... (beszélgetős fórum)

Akkor ez nagyon komoly érzelmi zsarolás, aminek nem szabad engedni. Ne hidd, hogy nem akarnának látni, ha elköltöznél otthonról, csak tudja anyukád, hogy ezzel a jelszóval vissza tud tartani - legalábbis egy darabig.

Amúgy ha komolyan gondolja, hogy nem akar látni, akkor pláne nem maradnék.

Lehet, hogy én idővel hazajöhetnék, de a páromat soha nem fogják már elfogadni. Eddig sem szerették, karácsony óta meg semmibe nem nézik...

Nem lehet úgy élni, hogy akiket szeretek, utálják egymást.

Megoldás van, csak sajnos anyukádnak köszönhetően te iszod meg a levét.

Nincs mese, dönteni kell.

A legjobb amit dr.no mondott: próbálj mindkét szülőddel egyszerre leülni, és megbeszélni őszintén. Ha elmondod, hogy mennyire szenvedsz, és még így is hajthatatlanok, akkor tényleg reménytelen a dolog.

Csak gondoljanak bele a srác oldaláról is a helyzetbe, annak a fiúnak is vannak szülei, őt is szereti valaki, hogy lehetnek már ilyenek, hogy csak az ő gyermekük kivételes... Honnan ez a felsőbbrendűség egy hívő embertől?

Őszintén szólva, nem tudom elhinni, hogy nem mehetsz haza többet, még ha most ezt mondják is.

A harag elszáll egy idő után. Olyan nem létezik, hogy kitagadjanak egy ilyen miatt. Pláne, ha apukád szeret. Hát neki nincsen szava otthon? Nem értem, miért nem áll melléd.

És így jobb anyukádnak? Hogy így maradsz otthon, muszájból? Neki mindegy, csak a szoknyája mellett tudjon? Hát én ezt tuti nem tudnám megtenni.

Félek, hogy nincs megoldás.

Ha a páromat választom, itthon soha nem fogják elfogadni. Nem jöhetek többet haza még látogatóba sem, a páromat utálni fogják mindig. Nem lesznek kíváncsiak a gyerekemre, aki az unokájuk? :(

Ha a családot választom, akkor ezentúl is bármit megtehetnek velem...

Ő ide nem jöhet, enyhülés nincs, pedig már eltelt egy hét. Ha ide is jönne senki sem látná szívesen, nem szólnának hozzá. Fogadkozások szerint ez a jövőben sem fog változni. Lehet, hogy gyerekes vagyok, lehet, hogy éretlen vagyok egy komoly kapcsolatra, de ebbe belehalok...

Képtelen vagyok azt elfogadni, hogy akiket szeretik, utálják és utálni is fogják egymást.

Egyszer ülj le az anyukáddal, és mondd el neki, hogy anya, én nagyon szeretlek, de ha nem kezelsz felnőttként, akkor nem tudok tovább ebben a közegben létezni.

Jelét kellene adnod, hogy felnőtt vagy. Nekem a lázadás konkrétan nem tartozik ezek közé a jelek közé. Lássa rajtad, hogy magabiztos vagy, tényleg komolyan gondolod ezzel a fiúval, és meg fog változni, hidd el. Ha mégsem, akkor komoly gondok vannak valamelyikőtöknél.

Én 16 éves korom óta saját magamat tartom el, lehetőséget sem adtam arra, hogy beleszóljanak a dolgaimba a felmenőim. De nem is vártam, hogy eltartsanak.

Iszonyatos dolog, ha választani kell a család és szerelem között... De azért mindig van választási lehetőség - bár nem értem, hogy ez esetben miért kell egyáltalán...

Annyiban megértelek, hogy félsz kockáztatni, mert ugye az esküvő még odébb van. És a család az csak család. De én amilyen dacos vagyok, nagyon megsértődnék, ha az anyámat ennyire nem érdekelné a boldogságom, csak az ő elképzelései. Úgyhogy tutira elmennék onnan, és elkezdeném élni az életem. De olyan elhatározással, hogy ha ezzel a fiúval nem jön össze, akkor sem mennék haza, hanem élnék önállóan tovább. Az tuti. Én nagyon lázadnék ilyen esetben, mert nem bírom felfogni.

Apukád veled van, gondolom a tesód is, anya meg úgyis megbékél, gondolom nem az a legfőbb tényező az életben, hogy a falu mit fog szólni hozzád, nem?

Egyébként talán annyira nem is egyedi. A közvetlen családomban már két felnőttnek ment rá erre az élete. Az egyik közel évesen egyedülálló, a másik meg hozzáment egy olyan férfihez akit nem szeret. Mert akit szeretett, "Túl szegény volt".

Az unokahúgom (az ő testvérei), most titokban folytat kapcsolatot már éve a párjával. Igen, talán ez is egy megoldás, de abból hogy lesz közös jövő? Na mindegy, elátkozott egy család vagyunk mi...

Köszönöm szépen a hozzászólásokat. Azt külön köszönöm, hogy a többség gyerekesnek tart. Lehet, hogy tényleg gyerekes vagyok, de tanácsért, és nem bántásért jöttem. Bántanak eleget, elegen...

Ha bárki hallaná, hogy hogy beszélnek rólam, rólunk, nem neveznétek gyerekesnek. Vagy azt hallanátok, hogy milyen választás elé vagyok állítva, nem tartanátok gyerekesnek.

Mehetek, de akkor vissza soha nem jöhetek, vagy maradok, de nélküle.

Nincs igazatok, amikor azt mondjátok, hogy nem szeretem, vagy nem vagyok elég szerelmes, vagy félek a surlódásoktól. Nem félek, hanem a választástól félek. Akármennyire szeretem képtelen vagyok arra, hogy válasszak a családom, és közte. De persze ezt nem muszáj megérteni. Talán a mai világban ezerből egy ilyen eset van, hát pont én vagyok az a szerencsés egy...

Mindegy, köszi még egyszer mindenkinek.

Ja :))

Hogy mennyire bízol meg a barátodban, és mennyire fontos neked.

Esetleg - dac nélkül - hogy a szüleidnek van-e igaza valamiben, mert az is lehet, hogy van.

Mindenesetre fölöttébb furcsa, hogy 25 évesen nem engednek sehova....

Na ez nekem magas! Hogy,hogy nem mehetsz sehová sem.

Bakker nem vagy 10 tíz éves! Vagy mégis?