van egy barátnőm...igazából az egyetlen de egyébként őt sem érzem annyira közel magamhoz csak ugyanaz a problémánk..ő svájcban él és elment orvoshoz...jár hozzá antidepresszánst kap lassan 1 éve szedi...most decemberben hazajött egy hétre tök le volt lassulva tőle...aztán most mondja hogy le akar állni mert meghízott tőle es olyan szinten vannak elvonási tünetei hogy rosszabb mint volt..egyébként ő már szorgongós pánikos rohamokkal kűzdött...de most kb. ugyanott tart..akkor mi értelme az orvosnak?? pánikbeteg egyébként én is voltam kb. 20 évesen egy rövid időre... kb. 3 hónapon át kellett frontint szednem aztán el is múlt..de kb ennyi volt...senki nem beszélgetett igazán el velem bár akkor még közel sem voltak ilyen gondjaim sőt abszolút nem éreztem magam boldogtalannak sem..most egyelőre nincsenek pánikrohamaim (bár néha icipici jelét érzem) viszont sosem voltam még ilyen mélyponton érzelmileg..szóval a barátnőm esetéből ítélve én most így ebben sem látom a kiutat..
Tumbonak igaza van, bár lehet előbb érdemes pszichológussal kezdeni és ha ő úgy látja, tovább küld pszichiáterhez.
Lehet, egy adag teher lekerülne rólad, ha el tudnál beszélgetni egy szakemberrel, aki ezután nyilván nevén tudná nevezni a problémát és segítene a felgöngyölésében.
egyébként 31 éves vagyok csak hogy teljes legyen a kép és egyébként mostmár kezdem azt is érezni hogy öreg vagyok és még se családom se gyerekem de még egy olyan párom sincs aki tényleg szeretne engem..és ha ez így halad vénlány leszek baba nélkül..
Szia. Hát majdnem minden nap rossz kedvem van,szinte azonnal elsírom magam bármitől, de igazából teljesen hullámzó a hangulatom. Azt is érzem hogy képtelem vagyok az egyedüllétre szóval nem szeretnék egyedül lenni viszont nem bírok elviselni senkit magam körül és nem akarok beszélgetni senkivel...legalábbis személyesen..a családomat amikor csak lehet kerülöm már gyerekkorom óta ami nehéz mert 3 generációs családi házban élünk de ők folyamatosan lehúznak lelkileg..folyamatosan panaszkodnak minden téren..szinte ebben nőttem fel..a párom szintén a saját problémáit is próbálja rám kenni szóval engem felelőssé tenni érte...szerinte én vagyok a rossz ember és azért nincsenek barátaim mert nem bír engem elviselni senki illetve mindenkit elmarok magamtól...és mostmár magam sem tudom eldönteni mi van...tényleg nem lehet engem szeretni vagy ennyire mellé fogok mindig a párkapcsolatomban is ha már a családján ugye az ember változtatni nem tud...vagy éppen ezért vonzom be az ilyen tragikus kapcsolatokat? vagy tényleg minden az én hibám és nekem kéne változtatnom viszont fogalmam nincs hogyan...próbáltam más szemszögből nézni dolgokat de egyszerűen nem tudok a reakciómon változtatni illetve annyit tudok hogy elfojtom se attól még rosszabbul érzem magam.. röviden ennyi