Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Délegyházi strand

Délegyházi strand


Délegyháza sokaknak a naturalizmussal egyenlő, kevesen tudják, hogy itt található Pest megye egyik legnagyobb ingyenes, fürdőruhás strandja is. Még a 80-as években jártak ide a szüleim, és a hely azóta számomra is feledésbe merült, míg végül múlt évben gondoltam egyet, és elnéztünk a nomád parti szabadstrandra.
Délegyházi strand

A Délegyházi tavak Budapesttől kb. 30 kilométerre terülnek el. Az 51-es útról a délegyházi leágazáson át mentünk, és rögtön el is tévedtünk egy kicsit, mivel a vasútállomásnál nem fordultunk jobbra. Ezt a kis keveredést leszámítva a strandot könnyen megtaláltuk, végig a főutat kellett követni. Az úton parkoló gépkocsikból látszott, hogy megérkeztünk. A biztonság kedvéért az ingyenes útszél helyett egy kempingben parkoltunk le 500 Ft-ért, és azon keresztül jutottunk le a partra.


A szabadstrand végighúzódik a tó egész innenső partján. Bár hétvége lévén viszonylag sokan voltak, nem léptünk egymás szájába, és sikerült kellemes árnyékos helyet is találni. Valószínűleg a helyi szálláshelyeknek köszönhető, hogy a szabadstrand jellege ellenére a part tiszta, füves, látszik hogy karban van tartva. Két nagyobb étterem és két büfé van rajta (köztük az Üvegtigrisből ismert "Fapuma"), ebédelni nem voltunk, de a parti büfében normálisak az árak.


A parttal szemben több kisebb-nagyobb lakatlan sziget van, a parton pedig strandröplabda-pálya és (fizetős) ugrótorony. Ez utóbbiakkal mi nem foglalkoztunk, úgyhogy nem is tudok róluk többet mondani, a szigeteket viszont hamarosan megrohamoztuk egy viziUFO-val. A viziUFO egy kis kör alakú elektromos csónak, 1000 Ft-ért lehet egy órára kibérelni. Viszonylag lassan megy, de sziget-megkerülés azért belefért az időbe. Én a szigeten maradtam, amíg a párom visszavitte az UFO-t, majd ő is átúszott a szigetre. Ez a sziget néhány kisebb-nagyobb, meredek dombból áll, s minthogy lakatlan, nincs karbantartva, és csak kissé dzsungeles körülmények között lehet felmászni a tetejére, ahonnan viszont az egész tó belátható, sőt, még a tórendszer többi részére is rálátni. A túloldalon lemászva kiderült, hogy a sziget mégsem annyira lakatlan, valaki legalábbis táborozhatott rajta, mert maga mögött hagyott egy kis sátor-szerűséget.


A nap gyorsan eltelt, és a helyben igazán kellemesen csalódtunk. A Pesttől alig fél órányi útra lévő kis strand igazi kincs, tisztább és olcsóbb mint a Balaton, és nem utolsó sorban még közelebb is van! Minket megfogott, úgyhogy idén már nem csak egy napra látogatjuk meg.




Írta: Lollai, 2008. április 3. 11:03
Fórumozz a témáról: Délegyházi strand fórum (eddig 2 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook