Dalszöveg - lánc (fórumjáték)
(A) rátóti legények
Libát loptak szegények
Nem jól fogták a nyakát, a nyakát, se de a nyakát
Elgágintotta magát
..Ő ugyanúgy vár,
hol jár az eszem,
mindig csak nála jár...
Nincs semmi másom, a nagyvilágon,
Mi minket összetart, majd újra megtalálom....
Nem látlak én téged többé, többé soha sem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevemet hiába mondod, könnyedet hiába ontod,
Harcok mezején, valahol te tőled távol,
Ott ahol senki sem gyászol, ott halok meg én.
Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád
Lásd be, hogy néked is van számtalan kis hibád
A rózsa tövise is megszúrja a kezed
Az áldott napfénytől is könnyes lesz a szemed
Ne adj a szóra, mert holnap virradóra
Rájössz, hogy elrontottad már az életed
Hát jól vigyázz, hogy ne hibázz
Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én,
mégis elhagytál egy szép nap könnyedén...
Mókusszőrrel pucolom a bakancsom
Ettől lesz majd csuda fényes.
Nem műszőrmét visel az én galambom,
Mert a flancra csuda kényes.
Mert az ember nem minden nap suvikszol,
éjjel mindig boldogságban lubickol.
Így hát aztán vigyázok a kefére,
Szőrére meg a nyelére.
Nehéz a boldogságtól búcsút venni,
Ma mégis könnyen megteszem,
Ha majd a másik kevésbé jó lesz,
Legfeljebb rád emlékezem.
Nehéz a boldogságtól búcsút venni,
Én nem is magamtól teszem:
Te hoztál tűzbe, te hagytál vízben,
Éntőlem nem függ semmi sem.
Ref.:
Mostanában annyi mindent mondanak terád,
Vígasztal a sok kedves barát,
Nem tudják, hogy mi újság van nálam,
Nem tudják, hogy bármi történt, semmit meg nem bántam
Mint egykor Erdély meghajszolt határán
A fölriasztott utolsó bölény.
Úgy állsz most népem, oly riadtan, árván,
Búd vadonának reszkető ölén.
A régi mániám,
Végighajtani a Stefánián,
Egy fess fiákeren,
És a gomblyukamban virág terem.
Sárika egy kicsikét butácska,
Sárikának a szíve kitárva....
Az a jamaicai trombitás,
Egy jó fej, nem vitás.
Hogy fér egy trombitásba ennyi láz,
Úgy nem fúj senki más.
Úgy hívják: aranyszájú trombitás,
A foga úgy vakít, akár a hó…
Zenéje egzotikus csábítás,
Egyszerre andalít és lázító.
Előkelő, akár egy brit naszád,
De ő a lángolás,
Jamaicaiban is ritkaság
Egy ilyen pompás trombitás!
Kis lak áll a nagy Duna medrében
Ó, de drága e lakocska nékem
Könnyben úszik két szemem pillája
Valahányszor emlékszem reája
Nyisd ki babám az ajtót,
csendesen mert meghallják a szomszédok...
Mért hiszed azt, hogy szebb és jobb a közöny
Mért hazudnál, sosem szégyen a könny
Kár összeveszni velem,
kár eldobni a szivem..
..ragyogjatok,
a szegény legénynek utat mutassatok,
mutassatok utat a szegénylegénynek,
nem találja házát a szeretőjének...
Talán sok év után, majd rájövök,
hogy van még rajtad kívül más.
Talán sok év után,
az élet hoz majd gyógyulást.
De ma még csak azt mondhatom: szeretlek téged,
s ez a dal is hozzád száll.
Az én szerelmem nem fog tán soha elmúlni
és téged mindig visszavár.
Mindenkinek van egy álma
Az enyém te lettél
Van egy nagy nagy ideálja
Az enyém te lettél
Mindenkinek van egy tévedése
Jajj, nehogy te légy
Vigyázz, hogy szerelmes álmaim
Ne tépje semmi szét
Ma Önről álmodtam
megint,
bocsánat asszonyom...
Délibábos Hortobágyon , egy kis kurta kocsma van,s mert
a jó bort úgy imádom , hát ott érzem jól magam .
Kereshet engem a családom , sohasem ér véget a dínom-dánom ,
Délibábos Hortobágyon Péter - Pálig húzatom !
Rohan az idő, évek múlnak el
Megállítanám de nem lehet
Kell még egy szó mielőtt mennél,
Kell még egy ölelés, ami végig elkísér.
Az úton majd néha gondolj reám,
Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár!