Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Csilingelő csillagok cikk

Csilingelő csillagok


Élete során szinte minden emberrel megtörténik, hogy kicsúszik a lába alól a talaj.
Csilingelő csillagok

Sötét van! Érzem, hogy zuhanok. Nincs semmi a talpam alatt... Miért vagyok itt? Minek jöttem ide? Dühös és tehetetlen vagyok! Hol tudnék csak egy pillanatra is biztonságot lelni... Semmi nincs... Sima minden... Sima mint az ablaküveg. S egyre lejjebb csúszok... Kiabálnék, sikítanék. Egyedül vagyok. Ébresztő! Ébredj! Kapaszkodj, erősen kapaszkodj! Mint egy fonott kötél... Úgy leng körbe ez a pár mondat. Némán hallgatok. Megköszönném. De kinek? Egyedül vagyok. Tudom, hogy egyedül vagyok! Selymes hangon szól hozzám... akár egy hófehér tollpihe, puhán, lágyan hull lelkemre. Szeretem ezt a hangot... Akár a csilingelő csillagok. Van kiút? S akkor hirtelen megállok. Kinyitom a szemem. Látok! Csilingelő csillagok, Ti is halljátok? Igen ez én vagyok! Hallom magam. Most már biztonságban vagyok.


Élete során, szinte minden emberrel megtörténik, hogy kicsúszik a lába alól a talaj.

Hirtelen azt veszed észre, nincs mibe, nincs kibe kapaszkodni. Csúszol lefelé, megállíthatatlanul... abba a bizonyos "gödörbe". Aki járt már ott, tudja, hogy nagyon nehéz onnan kijutni. Ragacsos, az alja, a sok negatív erő, mint a mágnes húz vissza, próbál lent tartani. Várod a segítséget. Jönnek is a tanácsok a környezetedben lévő emberektől. Ki mit tenne, mit lépne... Nem is hallod, ki mit mond, elbújsz, bezárod az összes kis ablakot. Magányra vágysz, legalábbis ezt mutatod.

A félelemmel és önsajnálattal táplált negatív erők mint óriási katonák vigyáznak a kijáratra. Félsz, rettegsz, hogy nem tudsz megbirkózni velük. Még kisebbre összehúzod magad.


Ide kerültem én is... a "gödörbe". Mindenkinél más váltja ki, hogy zuhanni kezd. Van, hogy több súly érkezik az életünkbe, mint amennyit hirtelen elbírunk. Nálam is így érkezett. A bajokat gondosan válogatták össze. A negatív erők összefogtak ellenem. Biztosak akartak lenni benne, egy ideig ott maradok és elvehetnek egy darabot az időmből. Addig amíg félelem és önsajnálat van, addig szabadon rabolhatnak belőle. A "gödörben" elvesztegetett időt nem lehet visszahozni, visszapörgetni. Minden egyes nap, amikor megengeded, hogy bezárkózz, az elvesztett idő. A patak vizét sem tudod a másik irányba terelni. A mi időnk is ilyen.


Kerestem az okokat, kerestem a felelősöket. Miért kerültem oda? Miért nem segít senki? Egyetlen egy dolgot nem kerestem... A megoldást! Egy örökkévalóságnak tűnt, mire ráébredtem, csak Én vagyok, aki változtathat, csak Én vagyok, aki elzavarhatja azt a képzeletbeli hadsereget. Összeszedtem minden bátorságom, kinyitottam a lelkemen az ablakokat. Éreztem, van kiút! Napról napra erősebb lettem, felfelé kapaszkodtam. Kapaszkodtam erősen, mentem előre, nem adtam többet az időmből, nem vehettek el egy percet sem. Volt, hogy újra és újra megnyílt a föld... De már edzett voltam. Tudtam, hogy minden csak rajtam múlik. Engedek és akkor ismét belemarkolnak az időmbe, vagy nem veszek róluk tudomást és átlépek rajtuk. Én ezt választottam! Kimásztam! Tudtam, sok mindent el kell engednem az életemből. Ami tőlem függetlenül történik, ami miatt napi szinten törtem le a lelkemből egy darabot, ezeket az érzéseket kitéptem, mint a gyomnövényt. Helyébe önmagamat tisztelve és szeretve apró, színesebbnél színesebb boldogságokat kezdtem ültetni, a "gödröt" eltemetve.


Szeresd önmagad! :)




Írta: pillangó28, 2021. május 13. 12:32
Fórumozz a témáról: Csilingelő csillagok fórum (eddig 3 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook