Császár kontra természetes szülés

A császárt napjainkban nagyon ellenzik, holott vannak mellette szóló érvek is, pl. vannak esetek, amikor a császár életmentő beavatkozás lehet, illetve a császárral született csecsemőknél jóval ritkábban lép fel oxigénhiány.

De kezdjük az elején: én hagyományos szülésre készültem (kismama jógáztam, gátmasszázst alkalmaztam, málnateát ittam), rettegtem a császártól a gerincérzéstelenítés meg egyáltalán a műtét miatt.

Az orvosom meg a szülésznőm sajnos nem említették a császárt, mint esetleges lehetőséget, pedig a 39. hétre sem ereszkedett le a hasam, azaz a baba feje nem illeszkedett be a szülőcsatornába. A 39. héten, délután 5-kor ment el a magzatvíz (pontosabban ömlött), fájásaim egyáltalán nem voltak. A kórházban ugyan aláíratták a császáros papírt is, de még mindig azt mondta a szülésznő, hogy majd vajúdás folyamán beilleszkedik a baba. Éjszaka lettek fájásaim, reggel oxitocinra kötöttek, délben pedig az orvosom váratlanul közölte, hogy császározni kell.

A főorvos még egy adag oxitocint adatott be, a méhszájam teljesen eltűnt, de többszöri próbálkozás után sem tudta a főorvos kinyomni a gyereket, így este 6-kor (azaz 25 órával a magzatvíz elfolyása után) sürgősségi császárt végeztek altatásban. Mit ne mondjak az ébredés elég szörnyű volt, a seb sokáig fájt, a babát sem tudtam eleinte segítség nélkül felvenni.

A második szülésnél ismét természetes szülésre készültem, de a baba feje a 40. hétre sem illeszkedett be, a mostani orvosom egyből mondta, hogy császár, felesleges az előző tapasztalatok alapján oxitocinnal próbálkozni (sebaj, megkaptam ugyanazt az adagot több injekcióban utólag, hogy a méhösszehúzódásokat elősegítsék). Programozott császár, spinális érzéstelenítésben. Egy előnye van, hogy rögtön megmutatják a babát, de utána 12 óráig feküdnöm kellett, a felkelés sokkal rosszabb volt, mint előzőleg. Alig bírtam járni, a méhösszehúzódásaim is jóval fájdalmasabbak voltak kb. 5-6 napig, 3 napig pedig a fejem is pokolian fájt. A babát sem tudtam felvenni 2 napig egyedül.

A második gyermekemnél egyébként utánanéztem a fájásgyengeség nevű problémának (ezt írták a zárójelentésbe), aminek oka a téraránytalanság is lehet (azaz a medencém túl szűk, a baba feje nem tud beilleszkedni), lehet egyedi eset, de lehet alkati dolog is (azaz minden szülésnél előfordul). Nekem egyáltalán nem voltak jósló fájásaim, illetve az NST-n méhtevékenységet sem mértek (az oxitocin hatására aztán lettek összehúzódások percenként, de az sem volt elég ahhoz, hogy a baba beilleszkedjen), fájások nélkül pedig a baba nem születik meg. Belegondolni is rossz, hogy császár nélkül 150 éve sem a baba, sem én nem éltem volna túl a dolgot, esetleg a babát kivágják valahogy, de én aligha épültem volna fel.

Egyébként mindkét gyermek egészséges, nem vettem észre rajtuk semmi jelét annak, hogy császáros babák. Persze az első baba a 24 órás vajúdás után kb. 2 napot egyfolytában aludt, a második baba pedig már születése után 10-12 órával felébredt és másnap már szopizott is.

Körülöttem sok kismama megszült 2-3 óra alatt, majd a szülés után pár órával simán felkeltek és nem okozott nekik gondot a baba ellátása.

Szóval hallani, hogy sokan kérik a császárt: szerintem sok szempontból rosszabb, mint a természetes szülés: utólag (bár talán kevésbé, mint a szülési fájdalom) tovább fáj. Aki mégis ezt választja, mert pl. fél a szüléstől, annál lehet, hogy a baba szempontjából is jobb, hogy a mama császárral szülhet, így a baba nem éli át a mamája szorongását.