Csak még egyszer megölelhetném... (beszélgetős fórum)

Őszinte részvétem... :(

Igazad van, közben nálam is beindult az idő gyógyító folyamata. Persze még mindig friss - a minap is jött a rendelésünkre egy idősebb nénike és annyira hasonlított a mamámra... még az öltözködése is, hogy hangtalanul sírni kezdtem... de ez most már gyógyító sírás is volt.

Csak egy valamit bánok, hogy sosem mondtam a mamának, hogy milyen szép volt idősen is. Mostanában, ha elmegyek a családi fényképek előtt, ezt látom az arcán. Kár, hogy nem mondtam ki neki.

Kedves Brigodás!

Kérlek ne haragudj, hogy nem válaszoltam, most olvasom, hogy kérdeztél.

Január 5-én mama is elment. 78 éves volt.

Most nagyon fáj, akárhogy is gondoltam nem lehet erre felkészülni. Az egyetlen ami valamelyest nyugtat, hogy az utolsó időkben már ő kérte a halált annyira szenvedett.

Már nem szenved tovább, akár csak a Te nagyid. Fentről néznek minket és angyalként kísérik tovább utunkat.

Köszönöm, hogy érdeklődtél, és még egyszer bocsi a késői válaszért.

Lehetséges.

Most azonban még úgy érzem, az ember nagyon halandó :(

Az idő gyógyítására most nagy szükségem van.

Semmi gond.

Minden szerettünk nyugodjon békében..

Ez a vers is elgondolkodtató.

Tegnap volt szegény mamám búcsúztatója. Iszonyatos volt, hogy délben volt a temetés, este meg beléptünk 2013-ba. Még mindig nehéz felfogni és elfogadni. Nehéz, hogy ott kellett hagynunk...

Köszönöm szépen! A versed szép, jó hogy így ki tudod az érzelmeidet fejezni, legyen az öröm vagy bánat.

Boldog új évet, jó egészséget (hisz ennél nincs semmi fontosabb) kívánok neked, és családodnak.

"Mit számít, hogy többé nem tündököl

az a fény, eltűnt a szemem elől

Az óra vissza sose jő,

mikor nyílt a virág.

Pompázott a mező:

nem szomorkodunk,

az ad erőt, ami megmarad

Az örök részvét, amely mindig

volt s nem múlik el.

.

.

.

Az enyhítő gondolat

mely kínjainkból fakad

a hit, mely haláltól sem fél

s az évek sora, mely bölcsességet ad"

William Wordsworth

Fogadd őszinte részvétem!

90 év szép kor, én látatlanban kiegyeznék annyiban a kaszással. :)

Szerettemre emlékezem,

A múltam jövőm elé teszem!

Meghajlok az elmúlt percnek,

Hogy a jövőmbe beletelnek.

Álmodom, hogy itt vagy újra,

Elkísérlek túlontúlra...

Itt vagyok és Te is itt vagy!

Egyszer megtér az ki elhagy.

Láttalak s most újra látlak,

Szavakat adnék a szájnak!

Szavakat, de csak hallgatok,

Dobogó szívvel ballagok,

S ballagsz velem kéz a kézben,

Furcsa dallam két lidércben...

Ahogy itt ezt dúdolgatom,

Újra egymagam maradok...

Búcsúzóul mosolykönnyek,

Áldásoddal így lesz könnyebb!

Köszönöm. Nem azért írtam a fórumot egyébként, hogy sajnáltassam magam. Ezt csak az értheti meg, aki vesztette már el közeli hozzátartozóját. EMLÉKEZŐ FÓRUMNAK INDÍTOTTAM. Miért ne emlékezhetnénk szeretteinkre? A sok másik vitatkozós fórum helyett ez legalább egy békés hely lesz.

Persze, az élet megy tovább, de csak az újévben, mert az én nagymamám csak holnap lesz eltemetve.

Köszönöm és részvétem. Ne vádold magad, biztosan tudta, hogy szereted.

Én sem tudtam egyébként a mamám mellett lenni, mert külföldön élt... de amíg tudtunk, telefonon beszéltünk. Sajnos hirtelen ment el. Hirtelen? Végülis 90 éves volt, csak hamar leromlott. Hálisten otthon, szerető emberek közt aludt el, a nagynéném, aki az egyik lánya és a fia ott voltak, amikor a szíve megszűnt dobogni.

S én hálás vagyok azért, mert előtte pár nappal még el tudtam mondani neki a telefonba, hogy nagyon szeretjük!

Ha hiszed, ha nem, én is keresem már a képeit, a vele készült videókat és nézem, hallgatom... és nagyon jó érzés. Mintha még itt lenne velünk. Na ezért jó az a sok-sok kép, amit a családunkról készítünk.

Ó, te jó ég... nagyon sajnálom :(

Kívánhatok jobbulást, van még remény?

Az én mamám már 90 éves volt, ő már nem akart élni, mert már mindene fájt, az utolsó másfél hétben annyira legyengült, hogy már nem tudott WC-re sem kimenni, etetni kellett, mert ülni sem tudott, azt mondta, ez már nem élet így.. hiába, a 90 év az 90 év.

Részvétem. Azt hiszem, egy gyermek elvesztése a legnehezebb, ha lehet rangsorolni. Nincs rá szó...

Az idős szomszéd házaspárunk is hirtelen vesztették el a hasonló korú fiúkat. Azóta csak árnyékuk önmaguknak. Nagyon sajnálom.

Én is részvétem küldöm!

Pont most osztottunk meg saját verseket egy másik fórumon,és szeretném neked ajánlani egyik versemet,amit nagyapám elvesztésekor írtam a spanyol tengerparton,ugyanis a munkám miatt nem jöhettem haza a temetésére:(

IGAZ EMLÉK,IGAZ EMBEREKRŐL

(nagyszülőkhöz)

Mint kis hajót az óceánon,hullámok verdesnek,megérintik s lehűtik testemet,

ha úszok,utamon elkísérnek engemet.Elkísérnek,mint szellemek az éjben,

kiket elfeledtünk,de szerettünk régen.Csendes már a tenger,csendes már az

éj,csak a hold fénye ragyog az ég alatt a tenger vizén.

Szép szavakat suttog,emlékeket idéz,könnyessé téve szememet e sötét,de

holdfénytől ragyogó éjnek éjjelén.Felidézem mindazt,mi fontos volt nekem,

fontos,hisz óvtak s féltettek engem.De hisz nem mentek el,mert itt élnek velem,

a szívemben számukra mindig lesz hely.

Hozzájuk szólok,mert segítenek a bajban,Ők nem hagynak cserben,jóban

se rosszban.Itt ülök a parton s rájuk gondolok,itt,hol egyedül csak az én szívem

dobog.De az én szívemben megannyi szív dobban,mert bennem élnek Ők,kiket

szerettem s megsirattam.

Szeretni s nem feledni azt amit tettek,mert nekik köszönhetem azt,hogy én

ma élek.Köszönöm hát nektek,mindazt mit adtatok,s nem feledem nevetek,

nem feledem,míg az én szívem dobog.De együtt leszünk majd,ha könnyes

szemek búcsúztatnak,együtt,ha felvirrad a holnap.

Olyan morbid az a fórum :/

Persze "részvétem".

Sírd ki magad gyorsan! Egy ép ember sem szeretné/szerette volna, hogy sokáig sirasd. Éld az életed!

Fogadd részvétem gyászodban!

Talán később,-nem most segíteni fog amit leírok.

Nekem 2011.06.06-n ment el az anyukám. Nővér vagyok, de nem lehettem vele abban a percben, mert szolgálatban voltam másutt. Amikor az ágyához léptem reggel, már csak a teste volt ott, a lelke nem. Valószínűleg soha sem fogom tudni ezt feldolgozni.

Mégis tettem tovább a dolgom, és teszem a mai napig is. Nem tudom elengedni, de nem sírok -csak nagyon ritkán.

De a napnak nincs olyan órája, hogy ne gondolnék anyámra.

Ami neked a későbbiekben talán segíthet: Én nem a gyászra gondolok elsősorban vele kapcsolatban,nem szomorkodom - hanem arra, hogy mit mondott, hogy nevetett,-ilyenkor nekem is mosolyognom kell-hiszen szeretem őt.Milyen tanácsokat adott amíg itt volt bölcs volt és okos.Itt van velem, és ez segít át engem paradox módon a saját gyászomon.

Tehát ha megengeded nekem azt tanácsolom, hogy a későbbiekben a szép dolgokra gondolj. Könnyebb lesz neked, és Neki is. (hiszek a lélekben)

Bocsáss meg ha esetleg bántó lenne amit írtam-én így élem át, és túl a gyászt.

Fogadd őszinte részvétem.

Az én mamám most haldoklik. Bármely percben elmehet... Hisszük mindanyian, hogy elbúcsuztunk, hogy el tudjuk engedni... de azt is tudjuk mindanyian, hogy mi is belehalunk majd kicsit, ha végleg elalszik.

Nyugodjon békében a nagyid!