(CSAK) Idézetek - Szerelem, becsület, barátság, érzelem, csalódás, stb. (beszélgetős fórum)

"Tévedéseink felét azért követjük el, mert érzünk, amikor gondolkoznunk kellene;

másik felét pedig azért, mert gondolkozunk, amikor éreznünk kellene." (John Churton Collins)

"Az évekkel az ember változik, s változik a dolga a világban. Ideje van a társaslétnek és ideje az egyedüllétnek. A magány ajándék. Elmélyülni való alkalom. Akit nem ér el, vagy aki nem tudja, mit kezdjen vele, mindenképpen veszít. Akkor is, ha nem tud róla."

Shäffer Erzsébet

"Letagadni szerelmünk, önmagunk legszörnyűbb becsapása: örök veszteség, amelyért nincs felmentés sem az időben, sem az örökkévalóságban."

(Sören Kierkegaard)

"Emlékezz a múltra, és ne félj a jövőtől, mert nem létezik, és soha nem is fog. Mert mindig csak jelen van."

(Christopher Paolini)

"A szellemi fejlődés - ha túl komolyan veszed - ugyanolyan tévút lehet, mint a birtoklás és felhalmozás látszatbiztonságot nyújtó, csalogató árnyképe."

(Lucien del Mar)

"Az ellenség csak részben tudja tönkretenni az embert, egy jóindulatú és meggondolatlan barátra van szükség, hogy az illető tökéletesen és végérvényesen tönkremenjen."

(Mark Twain)

"Mohón lenyeljük a nekünk hízelgő hazugságokat, de csak kis kortyonként a keserű igazságot."

(Denis Diderot)

(CSAK) Idézetek - Szerelem, becsület, barátság, érzelem, csalódás, stb.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

gyönyörüek ezek a versikék de idézetek ,ok????????????

A barát

Azt kérded ki az igazi,

ki a valódi barát?

Az,

akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát.

Kinek szemébe nézve meglátod minden apró baját.

Kit csendesen megvigasztalsz ha könny borítja arcát.

Ha ok nélkül bezárkózik,

te átlátod hallgatása falát.

Kinek nem hagyod,

hogy egyedül vívja kilátástalan harcát.

Kinek villanásnyi mosolya,

apró kis öröme elűzi minden bánatod,

s köztetek nincs olyan,

hogy alulmúlod őt,

vagy túlszárnyalod.

Kinek látványa szívedet és lelkedet melengeti,

kivel jó a csend szavát hallgatni s együtt merengeni.

Kinek nem számít mit vétesz,

kis vagy nagy hibát,

kivel ha beszélhetsz könyebbé válik ez a nehéz világ.

Az az igazi barát,

kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz,

s ha választásra kerül sor,

te szó nélkül mellé állsz.

Az a barát,

kinek egy kedves szava többet ér,

a világ összes,

minden kincsénél.

Az a barát,

kinek öröme az örömöd,

bánata a bánatod,

kinek barátságát minden körülmény közt vállalod.

Féltelek! Ha tehetném, vigyáznám minden léptedet.

Vigyáznék rád, mint egy angyal,

hiszen te vagy, aki akkor is hiányzik,

mikor ébred a hajnal.

Mi vagy nekem

Elgondolkodtam mi is vagy nekem...

A napom,az éjem,az álmom,

A rebbenés a szempillámon.

A dobbanás a szívemben,

az ujjongás a lelkemben,

A szellő ami megsimít,

Az őröm ami felderít.

A napsugár mely melegít

Csillagvarázs mely felhevít.

Az izgalom,mikor várlak,

A boldogság,mikor meglátlak.

Hát mindez vagy Te énnekem,

Mert Te vagy nekem a Szerelmem

Te vagy az Életem...

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad

Őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint fémbe a savak

Ösztöneimmel belemartalak,

Te kedves, szép alak..."

Ha elhagynál engemet, - jobban

mi fájna?

hiányod, vagy a szív megdobbant

magánya?

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?

És ha szerelem ez, minő, miféle?

Ha jó, miért van oly halálos éle?

Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Fél lelkünk maradt, úgy összeforrtunk.

Félhomály csak delelő napunk.

De akárhogy kínoz is a sorsunk,

már mi nem változhatunk.

Van pár pillanat, amiért megéri élni,

Látszólag semmiség, az ember mégis érzi.

Jó pár pillanat, van belőle bőven:

Kettesben kézen fogva, mezítláb a fűben,

Mikor meg szűnik minden, nem számít semmi,

Pont így, pont most veled szeretnék lenni.

The Grenma

két karodban gyermek vagyok,

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te,

halgatlak.

Két karoddal átölelsz te

ha félek.

Két karommal átölellek

s nem félek.

Radnóti Miklós

Üres a sátor, a cirkusz bezár

De a porond közepén egy bohóc megáll.

Most nem nevet, nem bohóckodik, Kifestett arcán egy könnycsepp folyik.

Rájött, hogy nincs élete

Bohócarca egyé vált vele.

Felhúzta a sátorlapot, kilépett a napra,

S egy pillanatra felvillant az igazi arca.

Aki számít, azt Te sosem látod, aki valamit is akar, az a jóbarátod, aki megesküszik, hogy jó barát vagy, pedig többnek tart, mint egy jóbarátnak.

Az a sumák fajta, az sosem mondja, csak nevetgél, hogy neki nincsen gondja, pedig elevenen eszi meg a penész érted. Sokra képes, aki szeret Téged!

Az utolsó angyal

Egy angyal repül fent az égen,

Ott repül magányosan már nagyon-nagyon régen.

De már alig repül, alig van ereje,

A végső búcsújának talán épp itt az ideje.

Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,

Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.

S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:

Hiszen megalázták, eldobták, s elfeledték.

Most ez az angyal összetörten száll,

Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.

Inkább a pokol tüzében kárhozna el,

Hiszen a szív melyért élt már nem felel.

Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,

Azért a valakiért aki érte már nem zokog.

Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,

S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.

A kislány imádta a fiút, érte élt,

Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.

Vakon bízott benne, hitt neki,

Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.

Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,

Melyből lett e keserű tragédia.

Nem lehet tudni milyen nap is volt,

Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.

Besütött egy rideg sziklaszirtbe,

A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.

Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,

Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.

Halott lett a lány, hisz belehalt abba,

Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.

Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:

Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.

Elküldte a fiú egy szomorú délután,

Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.

A telefonban áradtak a fiúból a szavak,

Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.

Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,

Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:

"Eldobott engem, nem kellek már neki,

De mondd Istenem, mit ártottam én neki?

Én mindig hűen szerettem,

Akármerre is járt soha sem feledtem.

Életemet adtam volna akármikor érte,

Hogy végre örökre az eszébe vésse,

Hogy mindenkinél többet jelent nekem,

S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.

Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,

A teste minden zegzugát, s arca mesés báját