Csak „akarni kell...”? (beszélgetős fórum)

De,egyértelműen anorexiás,és enyhén bulimiás is,sajnos.

De persze ezt gondolom jobban fel tudja mérni az,aki nem volt benne,vagy nem ilyen mértékig volt benne.

:)

Nem volt túl alapos a belgyógyász.

20on évesen én se voltam ilyen szorgalmas...sajnos.

Egyébként nekem meg alulműködik a pajzsmirigyem,és mikor szedtem rá gyógyszert,enyhültek a kényszereim.Csak most elfogyott,és vissza kell mennem a dokihoz receptért.

Egyetértek.

Pl vki azért nem megy,mert ha a munkahelyen kitudódik,akkor elvesztheti az állását.

Hát szörnyű, hogy így működik ez, pláne, hogy szerintem Te vagy a ritka kivétel, aki utánajár, sokan megnyugodnak az első véleményre, hogy oké, azt mondták, h nincs bajom.

Nekem is 1x közölte egy belgyógyász (!!) a folyamatos hőemelkedésemre, hányingeremre és levertségemre, hogy csak hiszti és túl sokat foglalkozok magammal, majd évek múlva derült ki tök véletlen, hogy Pajzsmirigygyulladásom volt. Pf..

Azt egyébként gondnak érzem nálunk, hogy az ember nem mer segítséget kérni a pszichológustól vagy a pszichiátertől, mert ezzel megbélyegzettnek érzi magát. Pedig nem. És ezt kellene elfogadni, nem szitokként megélni, ha valaki ilyet ajánl.

Ha valakinek fáj a foga, elmegy a fogorvoshoz és kéri a segítségét. Senki nem néz rá csúnyán emiatt. A lelünknek miért nem lehet ugyanazt nyújtani, mint a testünknek?

Így van!

A betegnek ha kidobják az ajtón,be kell másznia az ablakon!És ezt nemcsak viccből írom...én is sokat kilincseltem,mire kiderítettem mi bajom.

A pszichológus bölcsész, pszichiáter orvos. Ez a fő különbség a kettő között. Jó esetben együtt dolgoznak és érnek el eredményt.

Anorexiás és bulimiás nem csak az lehet aki kórosan sovány, vagy elhízott. Normál testalkattal is. De ezt már írta valaki. Nekem még nem volt ilyen személyes ismerősöm. De más betegség kapcsán már volt közeli rokonom a pszichiátriai intézetben kezelésen. Pszichoterápián. Amikor látogattam, akkor sok olyan dologgal szembesültem, amire nem is gondoltam volna a fogyásom alatt. Aztán ezekről beszélgettünk pszichológus és pszichoterapeuta barátaimmal. Az például, ha valakinek lelkiismerefurdalása van az evéstől, vagy egy-egy elfogyasztott étel után rögtön arra gondol, hogy mennyit kell sportolnia, hogy ezt leadja, az már nem a normális kategória. Arra oda kell figyelni, mert lehet belőle baj is.

Az ételt élvezettel kell fogyasztani. Persze jó, ha valaki odafigyel a minőségre és a mennyiségre, de nem szabad, hogy ez határozza meg a mindennapjai nagy részét. A sporot élvezettel kell művelni. Nem azért, hogy mennyi kalóriát égetek el közben, hanem mert jó érzés. Jó érzés, hogy tettem az egészségesmért, a közérzetemért, és közben valóban jól éreztem magam.

Amikor bármelyikkel kapcsolatban más gondolatok merülnek fel valakiben, ráadásul rendszeresen, akkor érdemes lehet segítséget kérni. Mert ha a segítségkérés időben történik, akkor mindenkinek sokkal könnyebb és nagyobb az esély a sikerre.

Ha Tesse életvezetését ez zavarja akkor az tényleg gond.A pszichiáter meg a pszichológus abban különbözik,hogy az első írhat csak föl gyógyszert.

Meg az áter drágább,de nekem jobban bejön.

Igen, én erre írtam, sztem itt halál lenézően írta a cikkíróra, h pszichiátriai eset, holott erről szó sincs szerintem. Lehet, hogy segítene neki egy pszichológus, de nem pszichiátriai eset.

De biztos jó szándékkal írta, csak kissé erősen fogalmazott, sztem túl van tárgyalva:)

Úgy érted,hogy Mórickának erre a hsz-re reagáltál?

"nem értem mi itt a probléma ????

Ha valaki pszichiátriai eset az oké????

de ha dagadt az lépjen a busz elé????

Én a híradásokból úgy tudom nem a kövérek a köz veszélyesek !!"

Én ezt értem, csak ezt a "pszichiátriai esetet" elég lenézően használta, egyébként meg étkezési zavarokkal, ha jól tudom pszichológushoz kerül az ember, de ebben nem vagyok biztos:D Szóval csak erre céloztam, ezek szerint nem volt túl egyértelmű, mert mki nekem ugrik:D

Tudom, h nem akarja felhizlalni, de, gondolom, mire valaki anorexiával orvoshoz kerül, pont azért kerül, mert túl sovány.:s

Nem csak a tömeggyilkos lehet pszichiátriai eset, hanem az is akinek önértékelési vagy étkezési problémái vannak. Van aki magától jön rá és kér segítsegéet, van akinél addig fajul a dolog, hogy kényszergyógykezelés kell. De ezt a cikk írójától függetlenül írtam, nem rá vonatkozik, csak általánosság.

És a pszichiáter vagy pszichológus nem feltétlenül akar felhizlalni. Csak akkor, ha egészségtelenül vékony valaki. Egyébként az a célja, hogy segítsen az életedet elfogadni és úgy élni, hogy élvezd. Egészségesen. Testileg és lelkileg is.

Ezzel nem vitatkozom, Te biztos jobban tudod, nekem nincs tapasztalatom, de azért érdekes, azt gondolnám, hogy ilyen tünetekkel teljesen gyógyult valaki.

Pedig érdekelt volna a történet:(

Tesse,nekem tetszik a cikk és az őszinteséged,jól érzékeltetted a problémádat,és amik benned dúlnak.Én hasonló paraméterekkel rendelkezem,az étkezéssel normális a viszonyom.Engem a hasam szokott idegesíteni,ahogy kidomborodik.

Gumicsirke!A pszichiátriai betegek nem tömeggyilkosok!Normális emberek vagyunk,és sokan itthon szenvedünk a 4 fal között a társadalom elutasítása miatt.Munkahelyre bekerülni szinte esélyem sincs...

Az odafigyelés roppant dicséretes, de itt az a baj, hogy végigszenvedi az életét ilyen gondolatokkal. Süt a cikkből az, hogy boldogtalan a sportoláskor, azt kínszenvedésnek éli meg, és minden falat lelkiismeret-furdalás a számára, pedig a paraméterei alapján semmi oka rá.

Egy szóval sem írta, hogy vékonynak vagy boldognak érezné magát, ez pedig baj.

Ez egy nagyon érdekes cikk volt.

Az "átlag" fogyókúrázótól messze álló szempontból közelítette meg a súlyhoz, az ételhez, és az emberi viszonyokhoz való hozzáállását Tesse.

Tesse egy fiatal, egészséges nő, aki majd szeretne gyereket, de tudja, hogy addig, amíg nem rendezi saját magával a viszonyát, addig nem vállalhat babát, hiszen lehet, hogy a még meg nem született gyermekét veszélyeztetné. Az egészségest - mint olyat - a fizikai állapotára értettem (és csak a cikke alapján). Az ételhez való viszonya nagyban tükrözi az élethez való hozzáállását is. Fél a következményektől, neki egy falat étel is lehet "végzetes". Nyilván semmi sem történne (semmi olyan, ami egy egészséges mentalitású embert megingatna), ha enne egy hamburgert mondjuk, de ő mégis fél, hogy elhízik. Ezért időnként koplal, hogy kompenzálja az előforduló falási rohamait.

Sok embernek van önértékelési zavara, kinek súlyos, kinek kevésbé súlyos, és itt is közbe jön a viszonylagosság fogalma, hiszen ami nekem "semmi", az neki "minden" lehet.

A hozzászólások (nagy többségét) jóindulatúnak érzem - Tesse felé. Egymással szemben is lehetnétek megértőbbek, csajok! Jossztok azt hiszem leragadt annál, hogy Tesse egészséges paraméterekkel rendelkezik, sportol, (kínosan) odafigyel, mikor-mit egyen, ezeket a témákat kiragadva valóban azt gondolhatná bárki, hogy egy egészséges ember mindennapi küzdelmét olvassa az áhított súlyért. De a sorok közül süt az elkeseredettség. És talán a magány is. (Társas kapcsolatban is lehet valaki magányos, szinte elmennek egymás mellett a szülők-gyerekek, élettársak, stb). Az önértékelési zavarok többsége egy hatásra adott reakció. Valamikor történhetett valami, ami Tesse-ben elindíthatta azt, hogy ő "kövér" (megjegyzem, minden viszonylagos, ami neki kövér, nekem ideális lenne).

Mindent összegezve remélem, Tesse, megtalálod a módját, hogy egy harcot vívj magaddal - magadért, végül győzz, és elégedetten nézhess egyszer a tükörbe, vagy legalábbis nem félve (hiszen mindannyian találunk magunkban valami hibát, ez természetes).

Tesse, drága, fiatal vagy ahhoz, hogy egy saját magad által kreált börtönben élj! Talán nem ártana elgondolkodni szakember segítségén is. Mindensetre az első lépést megtetted: írtál egy cikket, elindítva ezzel egy lavinát. :-)))

Jossztok! Mélyen gondolkodj el, mielőtt BÁRKIT is letehénezel! Hidd el, az élet bárki számára tartogat meglepetéseket. Aki 100 kilós, az lefogyhat, és fordítva...

Csak, hogy ne kelljen találgatni: 155 cm, 70 kg (körül), és majdnem 35 éves vagyok. Én 83 kilóról indultam, és még nincs vége az utamnak.

Az esetleges helyesírási hibákért, valamint bőbeszédűségemért elnézést kérek mindenkitől, a segíteni akarás vezérelt!