Búcsú nagyapámtól (beszélgetős fórum)

"Azt mondják, az idő gyógyít,

Hogy feledni is lehet -

A mosolyok s könnyek mégis, most is

Kínozzák a szívemet."

Fogadd őszinte részvétem.

Nagyon fáj tudom.

Szeretteimnek!

"Ha meghalok, engedj, hadd menjek el,

Vár reám mit látnom s tennem kell.

Könnyeiddel magadhoz ne köss,

örülj, hogy sok évünk volt közös.

Szerettelek.Hogy mily jó volt veled,

Te meg nem tudhatod, csak sejtheted.

Hogy szerettél, köszönöm neked,

De útra mosmár egyedül kelek.

Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj,

De túl sokáig magadba ne szállj!

Csak rövid időre leszek tőled távol,

S emlékem szivedben addig is világol.

Sosem leszek messze, megy tovább az élet.

Látni s érinteni nem tudsz engemet,

Szívedből érezd szerelmemet!

Veled lesz mindenkor, lágyan átölel,

Míg végül te is egyedül indulsz az úton el.

Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal,

Hazaérsz hozzám minden bizonnyal."

Én pont 1 hónapja, május 14-én láttam utoljára a nagymamámat. Nemtudom elfogadni, hogy már nincs itt!!!!

Annyira hirtelen történt. Nem búcsúztam tőle el, sőt senki a családból, mert úgy gondoltuk, meggyógyul. Hihetetlen, mert 1 hét alatt végzett vele az akut leukémia, pedig egy nagyon fitt, fiatalos 66 éves nő volt, még 2 hónappal ezelőtt is.

És most tessék! nincs többé. Ha valaki ezt mondja, hogy ilyen gyorsan leépül egy ember elsem hiszem, de ő sem hitte volna el magáról.

rossz, nagyon rossz, folyamatosan átélem, látom, mit mondott pont 1 hónappal ezelőtt....

és annyira jött volna, a testvérem mai ballagására.

hát nem volt vidám ballagás, csak nagyon szűken, 5-en voltunk, így nincs kedvünk nélküle, vidámkodni, nevetgélni, mert ez még neekünk annyira friss dolog.

és nagyon szomorú vagyok, hogy 24 évesen nincs egyetlen nagyszülőm sem.

pedig a mama, olyan mama volt, aki mindig várt minket, nekünk sütött-főzött, varrt, szépítette a kertet, vigyázott a kiskutyámra........

Kedves Mirmil! Olvasom, hogy szeretettel váltatok el, mintha másnap találkoznátok. A két puszi - bár egyikőtök sem tudta előre - zárta le örökre a kapcsolatotokat. De lezárta. Békében, szeretetben. Nálunk nem volt lezárás, mert engem mentő vitt a kórházba, őt szintén, csak két különböző városba, azt sem tudtuk igazán, a másikkal mi van. Mi csak így tudtunk elköszönni. Máig hálás vagyok neki, hogy fontosnak tartotta.

Csak egy ötlet, de a versek megszülettek valamiért, ok nélkül az életben nem történik semmi. Annak is oka van, hogy mi itt beszélgetünk. Vannak nagyon színvonalas pályázatok, ahol ha nyersz, a vers(ek) kiadásra kerülnek. Talán az lenne a nagypapád felé az igazi gesztus, ha ez valóra válna. Örökké élne egy könyv lapjain az unokája szeretete által. És te megkönnyebbülnél végre, nem kellene egyedül hordanod a terhet...

A verseket még senki sem olvasta rajtam kívül! Nem mutattam meg senkinek sem, és ezen még nem is gondolkodtam, hogy nyilvánosságra hozzam, mert ezeket csak ketten olvastuk, a papám és én. Olyan mintha a kettőnk titka lenne.

Lehet valami ebben amit leírtál! CSak azért annyira rossz, mert imádott a papám, én náluk nőttem fel! Na, nem azért mert aza nyukámnak nem kellettem, hanem én akartam náluk lenni. Egy utcában laktunk anyáékkal, anya vitt az iskolába, és hozott onnan, anyáéknál tanultam, de a papáméknál aludtam.... Nagyon jó volt nekem, mert két otthonom volt!!!

Tudod, szerdai nap volt, hogy otthon voltam nem beszélgettünk sokat, mert ő betonozott valamit, amikor elmentem, adtam neki két puszit, és kész. Pénteken meg meghalt! Szörnyűűűűűűű!!!!!:-(

Kedves Mirmil! Először is nagyon sajnálom, hogy elvesztetted azt, akit ennyire szerettél. Azt viszont tudnod kell, hogy az ilyen úgymond búcsúk nagyon ritkák. Ehhez mindkét félnek szenzitívebbnek kell lennie az átlagnál, nem elég, ha csak az egyik az. És ez nem túl gyakran fordul elő. Nem tudom biztosan én sem, de úgy képzelem, azok között működik ez, akik több életen át kapcsolatban vannak egymással - ezt a halál sem tudja széttépni. Nyugati gondolkodásmódunk és neveltetésünk ennek a gondolkodásmódnak nem használ, a gyerekek még képesek erre a típusú gondolkodásra, azután a környezet hatására lassan elfelejtik. Álmokat fejteni sajnos nem tudok, ebben nem tudok segíteni, de bízom benne, hogy valaki tud majd.

A verseket miért nem publikálod valahol?

Elolvastam a cikket és a hozzászólásokat, és én is sírok!!!!

Nekem az fáj nagyon, hogy én miért nem éreztem meg a papám halálát? Amikor meghalt, én aznap dolgoztam első nap a munkahelyemen,reggeltől-estig, a telefonom egésznap ki volt kapcsolva.(Nem otthon laktam) Augusztus 20.-a volt. Este tüzijáték, aztán buli. Másnap reggel jöttek anyáék a munkahelyemre, meg is lepődtem! Aztán anya komoran kihívott, és elmondta, hogy mi történt. Azt hittem ott rögtön belehalok!!!!! Főleg, amikor megtudtam, hogy öngyilkos lett. Ezt lehetetlenség feldolgozni!!!!

A temetése után szinte minden nap róla álmodtam. Szerettem este lefeküdni, mert tudtam, velem lesz éjszaka. Álmomban, ha beszélt, akkor nem mozgott, ha mozgott akkor nem beszélt, és tudtam, hogy azért nem tudja a kettőt egyszerre, mert ő már halott. Nagyon sok verset írtam hozzá, mert nem tudtam tőle elköszönni és megköszönni neki mindent, amit kaptam tőle.

Ez kilenc éve történt. Mindent megadnék, hogy visszajöhessen!!!!!!!

Sajnos régóta nem álmodtam róla, nem tudom miért, pedig a mai napig, minden nap eszembe jut, gondolok rá.

Imádlak papika!!!!!:'(

Szeretteimnek!

"Ha meghalok, engedj, hadd menjek el,

Vár reám mit látnom s tennem kell.

Könnyeiddel magadhoz ne köss,

örülj, hogy sok évünk volt közös.

Szerettelek.Hogy mily jó volt veled,

Te meg nem tudhatod, csak sejtheted.

Hogy szerettél, köszönöm neked,

De útra mosmár egyedül kelek.

Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj,

De túl sokáig magadba ne szállj!

Csak rövid időre leszek tőled távol,

S emlékem szivedben addig is világol.

Sosem leszek messze, megy tovább az élet.

Látni s érinteni nem tudsz engemet,

Szívedből érezd szerelmemet!

Veled lesz mindenkor, lágyan átölel,

Míg végül te is egyedül indulsz az úton el.

Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal,

Hazaérsz hozzám minden bizonnyal."

Ezt a verset akkor kaptam a nagymamámtól, amikor a nagypapám elhunyt.Nagyon sokat sírtam azt hittem nem élem túl.

azóta nem álmodtam vele.

viszont az is érdekes hogy mivel hosszú évek óta beteg volt, tudta hogy meg fog halni,és szinte fel volt rá készülve.

viszont én mikor álmodtam vele halálakor, az jött le hogy lehet igy akarta tudtunkra adni hogy itt a vég.mivel tudta hogy nem találkoztunk. nem tudom de ez érdekes dolog

szóval valamiképp üzent nekünk.mint ha tudtunkra akarta volna adno hogy neki nem jó.

sosem hittem ilyenekben.

azóta viszont igen.

sziasztok!

most mondok egy történetet.

anyám tavaj augusztusban halt meg. méghozzá 23.-án

kb hajnali 4-kor.hozzáteszem az utóbbi időben nem volt túl jó a viszonyunk.

sőt nem is nagyon beszéltünk de ez hosszú történet....

szóval aludtam aznap este elég felszínesen, ami nem szokványos, mert ált. elég mélyen szoktam aludni.

egyszer csak anyám jelent meg álmomban.

és kiabált elhaló hangon. segíts...,segíts....

ezt kiabálta.segíts rajtam ...

álmomba ujra megjelentek a régi emlékek.

aztán másnap reggel telefonáltak. anyám meghalt.

döbbenten néztem körbe. ez lehetetlen. este még vele álmodtam.

hazajött délután a párom. mondom neki is hogy mi lett anyámmal.

egyszer csak megszólalt. és olyat mondott hogy magam is meglepődtem.

azt mondta hogy hajnali 4-kor vele álmodott. mármint anyámmal.

kiabált neki hogy segíts ,segíts.

egyszer csak leesett,

hogy anyám pont akkor volt halálán. és a párom soha de soha nem álmodott anyámmal. csak pont halálakor, mikor segitségért kiabált....

Könnyek közt olvastam a cikket, rögtön eszembe juttak a fájó emlékek, két drága nagyszülő távozása, a nagypapám már tiz éve hogy elment, a draga nagymamám 4 éve, talán még ma sem nyugodtam bele hiányukba, rettenetes ürességet érzek mikor eszembe jutnak, nagyon hiánoznak, hog az örömemet, bánatomat nincs ivel megosszam, azért mesélek nekük és remélem hallják is és figyelnek rám.Tudnék irni sokat de hullnak a könnyeim.

Isten nyugtassa Békében!

Nagyapám halálát átéltem.

Parasztházakban van egy tisztaszoba.A berendezés a következő:két ágy, asztal, lóca,komód,tükör és a kemence.Egyik ágy az ablak mellett volt ott aludt a nagyapám én a másikban.Köztünk az asztal és a lóca.Hallom hajnalban,hogy szólongat:-pisilni kell.Kimentem a konyhába a mamámhoz mondtam tessék bejönni mert nagy baj van.Bejött a mama nagyapám pedig elindult a tükör felé.A lóca és az ágy közt megrekedt.Ránk nézett kicsordult a szeméből a könny és meghalt.Hajnali fél három volt.

Még ennyi év után is sokszor felébredek és látom a ráncai közt lepergő könnyeket.