Bolondok hajóján (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Bolondok hajóján
Hogy mit érzek ilyenkor?
Semmit.
leírom a tényeket, és aminek az adott helyzetben nem vagyok tudatában, azt nyilván nem írom le.
egyébként írok blogot, ezzel úgymond kiírom agamból a dolgokat.
Olvastam, és velem is ugyan ez... jó persze, 18 vok, nem volt még élettársam. De nem is szeretném részletezni.
Ahogy olvastam esőre a mániás depresszió jutott eszembe. Nem border.
Szia,
azt kérdezném, hogy ha leírod a problémádat és visszaolvasod, mit érzel? Teljesen tudatában vagy a dolgoknak? Ilyenkor sem bírod kontrollálni a kitöréseket? Próbálkoztál már azzal, hogy kiírd magadból ami felgyülemlett?
Éjszakánként alszol, tudsz pihenni?
Kiben tudsz teljes mértékben megbízni?
Még sok kérdés merült fel bennem,persze tuti segítséget nem tudok nyújtani, de nagy bátorságnak tartom, hogy mindezt ki tudtad adni magadból. Kitartást kívánok az élethez! De nem szabadna vezetned, az igaz.
Hát, ezt jól látod.
Soha senkinek nem kellettem, nincsenek, nem voltak, és soha nem lesznek barátaim.
Illetve hazudok.
A neten megismertem egy csomó beteg embert, nem csak pszicho betegeket, akik között igaz jó barátokra találtam.
Segítjük egymást, amennyire tudjuk így a neten keresztül, osztozunk örömünkben, bánatunkban.
Nagyon szeretem őket, ragaszkodom hozzájuk, csak kár, hogy mindannyian messze laknak.
Igen, az gáz, hogy furikáztam.
Az a baj, hogy olyankor nem tudom, mit mondok, vagy teszek.
Igen, vannak.
Illetve most nincsenek, amióta a Ketileptből 450 mg-ot szedek.
Ezek voltak, bemásolom a blogomból:
MAJDNEM 3-SZOR TÖRTEM ÖSSZE HAZAFELÉ A KOCSIT, ÉS VELE EGYÜTT AZT A HÜLYE FEJEMET IS.
AZ ÚT HOL ÖSSZEMEGY, HOL KISZÉLESEDIK, MINDEN AUTÓ HATALMAS ÉS TÚL KÖZEL VAN.
AMI ÁLL, AZT ÚGY LÁTOM, HOGY MEGY.
TOTÁLKÁR VAN A HÜLYE FEJEMBEN :(
JA, ÉS A SZAGOK IS ISTENI FINCSIK MEGINT :(
UTÁLOM A BÜDÖS SZAGOKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
UTÁLOM, HOGY SEMMI SEM AZ, AMINEK LÁTSZIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
UTÁLOM, UTÁLOM, UTÁLOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jöttem hazafelé, és egy tehén volt az út közepén.
Ami természetesen nem volt ott.
Szedtem össze a trágyát a karámban, és valaki elkezdett dumálni a hátam mögött.
Naná hogy nem volt ott senki.
Árnyékok rohangálnak a lakásban.Lassan már azt sem tudom, mi a valóságos, és mi nem :(((((((((
Tegnap este hullámzott az asztal közepe.
Azt hittem, leesik róla a laptop.
Szorítottam is ezerrel.
Na meg az asztal két sarkát, hátha abbahagyja.
Naná, hogy nem hagyta abba.
Rendesen tengeribeteg lettem, el is húztam rövid úton aludni.
Tudomásom szerint a felnőttek annak idején semmit nem tettek.
Akkoriban még nem is volt "divat" foglalkozni a viselkedés zavaros gyerekekkel.
Rossz gyereknek tituláltak, és mindenütt utáltak.
Gúnyoltak, utáltak, kiközösítettek, ezek a gyerekkori emlékeim.
Ezt a cikket én is olvastam. (Dr.Moskovitz)
Nem tudom, írtam-e, de a bordi mellett bipol is vagyok, ez a kettő hoz magával még két diagnózist.
Kódolt diagnózis:
1.Bipoláris affektív zavar
2.Borderline személyiségzavar
3.Egyéb meghatározott szorongásos zavar
4.Rekurrens (visszatérő) depresszió
Középkorra elmúlik?
Hát én most 41 éves vagyok.
És csak rosszabb.
Onnan tudom megkülönböztetni, hogy senki más nem látja, nem hallja, és nem érzi azokat a szagokat.
És ezek olyan szagok, amiket nem tudok semmihez sem hasonlítani, mert ilyenek nem is léteznek.
nagyon hátborzongató a cikk,nálam az verte ki a biztosítékot,hogy beültél a kocsiba és csak furikáztál...:S,szerencsére nem lett baja senkinek,de akár máshogy is lehetett volna!
jobbulást kívánok!
vajon hányan élhetnek tényleg így?
Bocsi, hogy beleugatok Border, de mikor már kiskorodban olyan szélsőségesen "furcsa" gyerek voltál, akkor mit tettek a felnőttek a környezetedben? Gondolok itt a szülőkre, pedagógusokra. Vajon jelezték-e a pedagógusok a szüleidnek, hogy valami nagyon nincs rendben? Lehetett volna egyáltalán valamit tenni még a korai gyermekkorban, hogy ne fajuljon idáig a helyzet? Szóval lehet-e időben elcsípni, és visszafordítani ezt a betegséget?
Mert van a környezetemben is hasonlóan problémás felnőtt, aki mai fejjel visszagondolva nagyon furcsa kisgyermek volt (még ha nem is ennyire visszahúzódó, mint Te), de ott a szülők annyira elfogultak voltak (máig azok), hogy nem látták, hogy az ő gyerekük kiordít a többi közül. Ma is azt állítják "kicsit" más, mint a többi felnőtt, holott erősen pszichiátriai eset. Több évnek kellett eltelnie, hogy egyáltalán valamiféle kezelést elfogadjon, azóta jobb a helyzet. Betegségtudata NULLA.
".....A BPD borzalmas szenvedést ró azokra, akikre lesújt. A legtöbb beteg állandó érzelmi káoszt él meg: ingadozást a depresszió, a düh és a szorongás szélsőségei között. A borderline betegeknek szinte szükségük van az öngyilkossági késztetésre, annak érdekében, hogy tudják, van menekvés érzéseik elől. Minden kezelési mód közös célja a kínok enyhítése és egy jobb minőségű élet lehetőségének megteremtése kell, hogy legyen. A felépülés útja legtöbbször hosszú és nehéz, de egyáltalán nem lehetetlen....."
Egy percig nem akarnék okoskodni, de eléggé "otthon vagyok" e témában is, illetve inkább azt mondanám, sokat olvastam róla...:(
Még azt is írják erről a betegségről, hogy - nem tudni miért - a kor előrehaladtával enyhülnek a tünetek, majd a középkorúság környékén szinte minden esetben MAGÁTÓL ELMÚLIK!!!
Kedves Topicindító, gondolj erre, és nyilván sok helyen el is olvashatod ugyanezt a gondolatot!!
(Középkorúság: hát, talán 35-40 éves kortól kezdődik?)
neki ez szerintem egy "kicsit" már kevés....
ennél jóval több kell, nem simán rosszkedvű állapotban van, ezt önmaga nem tudja eképpen befolyásolni!
Igen, így marad.
megmondták az orvosok, hogy ebből kigyógyulni nem lehet, max.szinten tartani.
Ezért is minden nap meg kell küzdeni kőkeményen.
És ezt nem azért írom, hogy bárki is sajnáljon, csak puszta tényként közlöm.
Ezt a gyerekeimmel kapcsolatban írom azoknak, akik sajnálják őket.
Úgy érzem (de javítsatok ki, ha tévedek), hogy valami közveszélyes őrültnek tartotok,akinek semmi sem szent.
Nos, egyvalami igenis szent: a gyerekeim.
Sosem tudnám bántani őket, és nagyon szeretem őket.
Ők tartanak életben.
Egyedül miattuk csinálom ezt az egész őrületet, amit életnek csúfolnak.
Miattuk vállalom a gyógyszerek mellékhatását, mert 4 féle gyogyit szedek, ami mind a központi idegrendszerre hat.
Ma például bukdácsolok, de nem ez a lényeg.
Dolgozok rendesen, napi 8 órában, főzök mindennap, mosok, takarítok, ahogy a normális emberek.
Természetesen nem vagyok egy szuper anya, de ami tőlem telik, azt megteszem.
Időnként sajnos jönnek a szétcsúszászok, olyankor bezárkózok a szobámba.
A gyerekek tudják, hogy ilyenkor rosszul vagyok, és elfogadják ezt, mert már nagyok ahhoz, hogy mindenféle átlátszó trükkel megetessem őket.
Ők megtanultak ezzel együtt élni.
Azért van, amit el tudtam titkolni előlük. A hallucinálást.
baromi nehéz volt, mert úgy kellett tennem, mintha nem látnám, vagy hallanám azt, amit hallucináltam.
Hát, nagyjából így néznek ki a mindennapjaink.
Nem, nem adom fel.
A gyerekeim miatt csinálom nap mint nap.
Csakis őértük, mert őket nem hagyhatom cserben.
Hogy mit akartam mondani?
Most őszinte legyek?
Fogalmam sincs.
Talán csak azt, hogy vajon hány ilyen (mint én) járkál szabadlábon, mióta megszűnt az OPNI.
Talán azt akartam mondani, hogy baromi sokan vagyunk, és lehet, hogy a közvetlen közeledben is él ilyen ember.
Mert ez kívülről nem látszik.
Csak fel akartam hívni a figyelmet, erre a betegségre, hogy bizony ez is létezik.
És a kirekesztettségre az egészségesek világából.
Titkolnunk kell.
Álarcot viselni.