Bezártság, kapcsolatok - epilepszia

A megkülönböztetés már az oviban elkezdődik, aztán az iskolában folytatódik, a pályaválasztás behatárolt, a munkavállalás szinte lehetetlen.

Ezek után csoda, ha magába fordul az epilepsziás? A válasz egyszerű nem!

Sok társunk depressziós, mert nem tudja betegségét elfogadni, vagy megbékélni vele, illetve a társadalom felől érkező negatív jelzések és szánalmak befelé fordítják az epilepsziásokat. Ezért van, hogy sokan csak a hasonló betegséggel küzdő emberekkel tudnak igazi kapcsolatot kialakítani!

Ha a kapcsolatteremtés sikeres, akkor sokan keverik a kapcsolat milyenségét: barátság - szerelem, ismeretség – barátság.

Ha ez a kapcsolat kicsit szorosabb, az epilepsziás ember hajlamos a kapcsolat másik tagját kisajátítani önmaga számára és ezt akár hisztivel, dühkitöréssel is képes jelezni, vagy mások tudtára adni.

Ez a kisajátítás legtöbbször csalódással végződik a másik fél kihátrálása miatt, mert barátságával, esetleg szerelmével „megfojtja”, elszívja a levegőt előle.

A kapcsolatba való túlzott belehajszolás a vágyálmok beleképzelése sokszor jár megszaporodott rohamokkal a stressz felfokozott mértéke miatt.

A „szerzett” epilepsziák, a felnőttkorban kialakult, illetve az idős kori epilepsziák esetében a kapcsolatteremtés az egyén természetétől függően megmarad, csak az eltitkolás dilemmájával kell megküzdenie.

Gyermekek esetében már összetettebb a kép, a párok, az egyén, és a csoport viszonyában a kialakuló erőviszonyok a központi szerep és sok minden más határozza meg azt, hogy az adott közösségben milyen helyet tölt be az epilepsziás gyermek.

Ha a csoportvezető óvónő, illetve pedagógus rosszul térképezi fel a viszonyokat, sok mindenből kirekeszti a bevonás helyett a sérült gyermeket, akkor megindul a bezárkózás folyamata, melynek következménye a szocializálódásban való elmaradás is lehet.

A csecsemők esetében, mikor még a beszédreakciók nem jelennek meg, és a mozgások sem összerendezettek, akkor a csecsemő létéhez mások közvetítésére van szükség. Önmagán nem tud segíteni, önszabályozó viselkedése kialakulatlan. Nem maga cselekszik, nem alanya hanem tárgya a létfenntartó cselekvésnek. Az egyénekre adott reakciók sorozata majd a differenciált reakciók megjelenése jelenik meg az utánzásos megértés igényében.

A külső minta tükör. Az én, mint a másiknak a párja, mint a társ kiegészítője jön létre. Ezt az egészséges folyamatot már eleve felülírhatja az epilepszia megjelenése.

Szíves figyelmébe ajánlom a gyermekes szülőknek Mérei Ferenc: Közösségek rejtett kapcsolata című munkáját.