Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Mi a véleményetek arról, hogy a munkahelyeken kötelezővé tehetik az oltást? fórum

Mi a véleményetek arról, hogy a munkahelyeken kötelezővé tehetik az oltást? (beszélgetős fórum)


2021. nov. 17. 21:56
Én már döntöttem. Nem kell az oltás. Benne vagyok facebookon egy csomó olyan csoportba, ami az oltással kapcsolatos, hogy beoltatták magukat az emberek és mi történt utána. Olyanokat olvastam, hogy egészen döbbenetes. Volt, aki azt írta, hogy 22 éves és 2 oltás után tüdőembóliát kapott. Más azt írta, hogy az apja a vakcina után meghalt. Olyat is írtak, hogy a hajuk kezdett hullani. Volt, aki lebénult tőle. Olyat is olvastam, hogy egy nő tehebre esett az oltás után és azt tanácsolták, hogy vetesse el a babát, mert fejlődési rendellenséget állapítottak meg. Az orvos azt mondta, hogy nem biztos, hogy az oltás miatt történt. Nem lehet ráfogni. Olyan is van, akinek semmi baja nem lett. De nem szeretném megkockáztatni, hogy valami bajom legyen belőle. Lehet, hogy elkapom a kovidot, de nem biztos, hogy nagyon durva lefolyása lesz. És az sem biztos, hogy elkapom. Volt, aki azt írta, hogy amióta van ez a korona mizéria egyszer sem kapta el a vírust. Miért lenne előírás, hogy elfogja kapni az ember? Lehet, hogy megúszom. Sőt olyat is olvastam, hogy valaki elkapta a vírusmutánst, a deltát és tünetmentes volt. Ezekben a csoportokban több ezer átlagos ember van, akik nincsenek lefizetve azért, hogy mit mondjanak a képernyőn keresztül. Mindegyik hazudna? Én úgy vagyok vele, hogy ha beteg leszek, akkor már a vírustól, ami véletlen betalált és ne a vakcinától, amit szándékosan magamba nyomatok. Plusz lehet, hogy a vírus meg se talál ebben a hullámban, hiszen az első 2 hullámban elkaptam a harmadikban viszont nem. Miért ne úszhatnám meg a 4. hullámot is? Miért kell mindig negatívan gondolkodni és beszarni. Direkt belerakják az emberekbe a félelmet meg az idegességet. Az egészséges emberek is rettegnek és szaladnak az oltásért meg a fiatalok is. És szerintem pont ezt akarták elérni. Egészséges emberek, akik max néha nyelnek be egy kis náthát télen azok is bevannak tojva. Nem is betegedett meg, de már előre retteg, hogy mi van ha megtalálja a vírus. Nekem ez a véleményem. Egyre több rosszat hallok ezekről a vakcinákról.
22. c9155193c4 (válaszként erre: 21. - Moimeme)
2021. nov. 16. 20:44
Egyetértek, pontosan ezt akartam írni én is. Ment a like.
2021. nov. 16. 17:30

A kötelezővé tétel felháborít.

Párom iskolájában négyen fognak felmondani emiatt.

Nálunk a múlt héten nem volt tanítás, annyi tanár volt covidos, hogy nem lehetett már helyettesíteni. Mindegyik oltott volt...

2021. nov. 11. 21:31
Felháborít !
2021. nov. 11. 16:26
Háromszor oltva vagyok. Semmi bajom nem lett, holott az elsőt 7 hónapja kaptam meg. Körülöttem is jól vannak az oltottak. Aki hezitál biztatom, hogy oltasson, ne hallgasson a butaságokra. Jól vagyok és sokkal nyugodtabb is mióta oltva vagyok. Én megtettem mindent.
18. NomNom (válaszként erre: 12. - Papája)
2021. nov. 11. 15:59
Anyunak egy jó ismerőse is most halt bele. Nem kert oltást mert az anyukája pár napig rosszul volt tőle. Gondolom azért jobban járt volna pár nap fekvéssel…://
17. Fisica
2021. nov. 11. 15:55

Van 2 oltásom, jövő héten lesz a 3.


A kötelezővé tételét bizonyos helyeken indokoltnak tartanám, de már annak is örülnék ha a munkahelyemen a maszk használata újra kötelező lenne.


Sajnos mivel baromira terjed, így nem csak a magunk egészsége a tét. Nem szeretném ha valaki miattam halna meg.

16. papája (válaszként erre: 15. - Simple)
2021. nov. 11. 15:20
Ő nem volt oltva. 56 éves volt, "csak" a vérnyomása volt magasabb. 2 fia gyászolja, egyik mentálisan sérült, így gondozásra szorul.
15. simple (válaszként erre: 12. - Papája)
2021. nov. 11. 15:14
Nem arról van szó, hogy nem hiszi el a létezését. Én is elhiszem a létezését, de szerintem is rettenetesen túl van fújva az egész. (be vagyok oltva, de nem félelemből)
2021. nov. 11. 14:56

[link]


Ha ezt a témát látogatnátok, többek hozzázólását láthatnátok.


[link]

2021. nov. 11. 14:53

Csak mosolygok egyik-másik sületlenségen. 😀



Végül is, mindenki a maga bőrét viszi a vásárra.



[link]

12. papája (válaszként erre: 8. - Dominós)
2021. nov. 11. 14:37

Pontosan ezt vallotta a szomszédasszonyom is, aztán elkapta a Covidot. Tegnap temették.

...hát megérte. Inkább beledöglött, minthogy elhiggye a vírus létezését és kérje a védőoltást.

2021. nov. 11. 13:58
10. a4e7cf9021 (válaszként erre: 9. - A4e7cf9021)
2021. nov. 11. 13:53

Én jobban félek a vírustól, mint az oltás esetleges mellékhatásaitól. Szakemberek, szakképzett tudósok dolgoztak rajta, természetesen a Pfizert preferálom, viszont számomra nem volt kérdés, hogy beadatom az oltást.


Egyrészt a saját egészségemért, másrészt hogy másokat ne fertőzzek meg, harmadrészt hogy minél hamarabb vége legyen ennek a Covid-mizériának.

2021. nov. 11. 13:41
Igen, mert felelősségtudatos emberként érdekel a saját magam és mások egészsége is. 3-szor is. Számomra az egészségnél nincs fontosabb.
2021. nov. 11. 13:39

Nem, nem is tervezem. Kovidosokal is kapcsolatba kerültem, el sem kaptam. Maszkot nem hordok, kezet sem mosok mániákusan, egyáltalán nem ferőtlenítek. Próbálok úgy élni, mint annak előtte. Túl sok a hazugság, a ferdítés. Senkinek, semminek nem hiszek, csak annak, amit látok.

Most kezdenek megbetegedni az oltottak a környezetemben. Nyitott szemmel járok, figyelek.

2021. nov. 11. 13:12
Törölni kéne ezt a témát, van már egy ilyen. Sőt csoport is van.
6. vigyefene (válaszként erre: 1. - Minimanó22)
2021. nov. 11. 12:24
Nem oltattam be magam, nem is fogom, nem leszek kisérleti nyúl.
2021. nov. 11. 12:24
Igen és a harmadikat is be fogom adatni. A második oltás után nálam szinte minden reakció megmutatkozott, borzalmas volt. Gondoltam is, ha a Covid ennél még rosszabb, akkor nagyon, de nagyon nem akarom elkapni.
2021. nov. 11. 12:20

Igen,felvettem mind a kettő oltást.A harmadikat most jelenleg nem tudom felvenni,mert covidos lettem.


Hogy megbántam-e? Mivel nem tudom,hogy ha nem oltatom be magamat mi lett volna ,igy erre nem tudok mit mondani. És ha elkapom az alatt mennyire estem volna le a lábamról?Ki tudja.Tény,hogy most harmadik hete vagyok itthol és nem igazán volt nagy "élmény"eddig,mert belázasodtam,+ a mandulám is begyulladt és bár már nem vagyok lázas,még időnként elővesz a köhögési roham.


Nekem ami a legrosszabb élményem volt ezidáig az az,hogy felháboritó az egészségügyi alapellátás állapota,hozzáállása stb.még sorolhatnám.Ezt nem csak most tapasztaltam,hanem az elmúlt évben is,amikor a kisebbik fiam volt beteg,kinszenvedés volt mire egy orvos elvállalta,mondanom sem kell magánklinikán.


Mindenkinek jó egészséget kivánok és persze szerintem igenis hordani kell a maszkot és sűrűn kezet mosni,fertőtleniteni.Én is valószinüleg egy közösségi közlekedési eszközön kaptam el.

3. tulipán*** (válaszként erre: 1. - Minimanó22)
2021. nov. 11. 11:36
NEM! (oltattam be magam)
2021. nov. 11. 11:04

[link]


Itt tedd fel a kérdésedet !

2021. nov. 11. 10:59

Sziasztok!


Az érdekelni, hogy beoltattátok-e magatokat a koronavírus elleni védőoltással? Ha igen, akkor mik a tapasztalataitok? Megbántatok vagy inkább csak előnyét érzitek?


Ha nem, akkor miért nem?


Illetve mi a véleményetek arról, hogy a munkahelyeken kötelezővé teszik az oltást? Ti felveszitek vagy inkább 1 évre fizetés nélküli szabadságra mentek vagy felmondtok?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook