Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Barátok ma már nem léteznek? cikk

Barátok ma már nem léteznek?


Egy keserű csalódásokkal teli újabb élmény, ami miatt írásra adom a fejem.

Hogyan kell lekezelni másokat, ezt még meg kellene tanulnom, akkor talán nem érnének folyamatos kudarcok az emberi kapcsolatokban sem.

Valamikor gyerekkoromban sokan voltak körülöttem. Azt hittem barátok. A későbbiekben kiderült, osztálytársak csupán.

Mivel én voltam általában a társaság motorja és mozgatója, sokáig észre sem vettem, hogyan cserélődik körülöttem a banda.

Aztán egyszer csak felnőttem. Főiskolán és később az egyetemen is, életre szóló nagy barátságok köttettek. Mindig együtt voltunk, együtt buliztunk, tanultunk, sőt néhányan együtt is laktunk. Ez is az én társaságfüggőségem miatt alakult ki, vidéki csajoknak kapóra jött egy pesti, akinek már van saját lakása. Nem törődtem vele, hogy ki mire "használ", élveztem a barátaimat és boldogan megosztottam velük mindenemet.

A suli mellett dolgoztam is, igaz keveset, de kerestem. És természetesen fizettem is. Oké a számlákat feleztük, a vásárlásokat nagy általánosságban, de megszámolni sem tudom, hány alkalommal segítettem én egy hazaútban, egy pár forintos valamiben.

Nem érdekelt, ha van pénz a zsebemben soha nem zavart az ilyen szívesség. Elvégre barátok vagyunk.

Aztán a sulinak is vége lett egyszer, mindannyian férjet is találtunk, és itt megszakadt a kapcsolat.

Egy darabig próbálkoztam, ilyen-olyan fórumokon leveleket küldtem, telefonáltam és soha nem ért rá senki. Egy véletlen hozta tudtomra, hogy soha nem is számítottam senkinek.

Egy tragikus balesetben meghalt az egyik barátnőm. Nagyon fiatalon, egy 7 hónapos kisfiút hagyva maga után. Mikor megtudtam, összeomlott bennem is minden. Mégis az ő halála kellett ahhoz, hogy megtudjam amit tudnom kellett volna réges-régen. Vagy legalábbis észrevenni.

Bánatunkban beültünk valahova a temetés után iszogatni. Túl jól sikerült, leittuk magunkat rendesen. És ekkor az én hozzám legközelebb álló barátnőből előtört a vallomás.

"Meghalt a barátnőm, nincs már nekem senkim akivel megbeszélhetnék mindent!" - akkor bennem is meghalt valami.

Felálltam és nem találkoztunk többet.

Egy ideje itthon vagyok, két kicsi gyerekkel, sok az időm, bőven marad a gondolkodásra is.

Így jutottam el arra a gondolatra, hogy talán a netes közönségből lesz valaki, akit megkedvelek és beszélgethetek vele.

Találtam is egy fiatal lányt, aki dolgozik, gyereket szeretne és hajlandó volt szóbaállni velem.

Sokat beszélgettünk, leveleztünk, tartottuk egymásban a lelket, ha szükség volt rá.

Már-már barátként tekintettem rá, amikor ismét csalódnom kellett.

Egy virtuális véletlen okozta a traumát, megtaláltam egy beszélgetést, amiben rólam van szó.

Igyekeztem nem túlságosan kiadni magam, személyes problémákról csak vele beszélgettem, erre gátlástalanul kiadott egy harmadiknak. Ráadásul becsmérlő hangnemben, a "mi már régen itt vagyunk, minek tolakszik ide idegen" stílusban.

A többi beszélgetőtárs természetesen kontrázott, mi már régi csapat vagyunk, nem kell ide idegen, főleg ha dicsekedni, panaszkodni vagy csak egyszerűen létezni akar.

Hm. Vagy én vagyok túl érzékeny vagy a világ változott ekkorát nem tudom.

Mindenesetre én inkább magam maradok, ha szükségét érzem a társaságnak a családomhoz fordulok.

Ők legalább szemtől-szembe kérdezik meg:

Valami baj van? Hogy-hogy eljöttél?

De örülök neked kislányom! Persze beszélgessünk!




Írta: 3b1674fe1a, 2010. november 7. 10:08
Fórumozz a témáról: Barátok ma már nem léteznek? fórum (eddig 55 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook