Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Egyéb témák » Banyák vagy bűbájos boszorkák? :-)) cikk

Banyák vagy bűbájos boszorkák? :-))


Hát megtörtént! Péntek 13. :-)

Sok hosszú, egymás nélkül telt év után ismét összejöttünk. végre nem kellett tovább leplezni mivoltunkat, kilétünket! :-))))


Hogy hogyan is kezdődött mindez?

Pontosan ezer évvel ezelőtt az Óperencián túl, de az Üveghegyen innen egymásba szeretett két 6 ujjú ember. A nőnek a jobb lábán, a férfinek pedig a bal lábán nőtt eme furcsaság. Senki azelőtt ilyet nem látott, ezért kitaszították őket az emberek maguk közül. Bánatukban elbujdokoltak egy lakatlannak hitt szigetre.

Akkor még senki nem tudhatta, hogy ők KIVÁLASZTOTTAK.

Banyák vagy bűbájos boszorkák? :-))

Kis gyerekek voltak...Először a fiú ért a szigetre, majd a lány is. Nem találkoztak jó darabig egymással, nem ismerték egymást.

Mindketten élték szomorúan életüket, és nem értették, miért történik mindez velük.

Az állatok megsajnálták, majd pártfogásukba vették őket. A bölcs bagoly -aki valóban nagyon bölcs volt- azt mondta egyszer az állatok tanácsának: ha 18 éves korukig megélnek egyedül, fenntartják magukat, nem bántják az állatokat, betartják a természet törvényeit-, megérdemlik a boldogságot, és segítenek nekik egymásra találni.

Telt, múlt az idő, minden rendben ment, lassan közeledett a felnőtté válás ideje. Az állatok észrevétlenül figyelemmel kísérték őket, és egyre inkább biztosak voltak benne, hogy jó döntést hoztak. Alig várták a találkozás pillanatát.

Aztán egy ragyogó péntek délután - pontosan 13.-án -a medvebocsok, mókusfik, rókaúrfik, nyusszancsok, farkas komák játékra hívták a - már - férfit és a nőt a sziget 2 végében. addig-addig hancúroztak, kergetőztek, űzték a bungó szarvasbogarat, míg egyszercsak a sziget közepén lévő tisztáson meglátták egymást.

Hirtelen megijedtek mindketten, a lány futni kezdett.

...de ekkor megszólalt a fiú:

- Ne félj, gyere! Mesélj nekem! Mióta élsz itt, hogy kerültél ide? Hogy-hogy nem láttalak, nem találkoztunk? ….– és záporoztak a kérdések és válaszok. Éjszakába, hajnalba, nappalba nyúlóan. ...és mindketten érezték, hogy mennyi közös van bennük, hogy valami összetartja őket, mintha mindig ismerték volna egymást…, hogy soha nem fogják egymást elereszteni…

Az állatok, fák, növények nagyon boldogok voltak, elégedetten néztek össze. …”Igen, ennek pontosan így kellett történnie…”


Hirtelen szerelem volt az övék, egy varázsütés, aztán mikor meglátták a másik különlegességét – végérvényesen eloszlott minden kételyük. Bár nem tudták miért, de boldogok voltak, hogy így alakult az életük.

..és egyszercsak – egy péntek, 13-án megérkezett szerelmük első gyümölcse. Ez a gyermek értett az állatok, a növények nyelvén, aztán jött a következő, és a következő. Mind péntek, 13.-án született, és csak lányok voltak. Cseperedtek, vígan hancúroztak a fövenyen, bolondoztak az állatokkal, fára másztak, mindannyian különlegesek voltak, bár a különlegességüknek külső jegyét ők nem viselték magukon, mint szüleik. A természettel való kapcsolatukban mutatkozott meg különleges képességük.

Teltek, múltak az évek örömben, szeretetben, valami azonban egy idő után hiányzott. A lányok cseperedtek, és egyre messzebb merészkedtek a szigeten szüleiktől, testvéreiktől… Az állatok mindig, mindenhol vigyáztak rájuk, de tudták, hogy hamarosan el fogják őket veszíteni. Tudták, hogy a lányokat kíváncsiságuk el fogja vezetni innen a szigetről.

Egy napon a legnagyobb lány odaállt szülei elé, testvérei, és a tanács elé, és azt mondta:

- Nagyon boldog vagyok itt veletek, de érzem, hogy valami űr van bennem. Érzem, hogy feladatom van a világban. Engedjetek el, hogy beteljesíthessem amiért a világra jöttem.

A szigetlakók szomorúan vették tudomásul ugyan, de tudták, hogy nincs mit tenni. Mindannyian érezték, hogy ez be fog következni.


Péntek, 13 volt. A testvérek megfogadták, hogy egyszer, a születésnapjukon összetalálkoznak valahol a világban, ha már mindannyian belekezdtek küldetésük teljesítésébe. Mivel minden lánynak volt egy delfin barátja- a legnagyobbat ő vitte el a szigetről.

A testvérek nem sírtak. Bár fájt a szívük, de tudták, hogy jó helyre megy testvérük, feladata van: a világban kell az embereket vigasztalni, a rosszat enyhíteni, a jót még jobbá tenni.

Lassan, évről évre mindannyian elhagyták a szigetet. Mindannyian pénteken, 13.-án a születésnapjukon indultak útnak.

Szüleik – hogy honnan, soha nem árulták el, de mindig kaptak hírt a – már felnőtté cseperedett – lányokról.

A lányok soha nem fedték fel titkukat- hétköznapi nőként élték életüket. Bár nagyon hiányoztak egymásnak, csak egy - egyikőjük által létrehozott csatornán keresztül beszélgettek egymással. Ide vonzották az emberek százait, majd ezreit, tízezreit. Ez is hozzátartozott a küldetésükhöz. Így tudták a férfiakat, nőket tanácsokkal ellátni, a fontos dolgokról informálni, a szomorúakat felvidítani, a vidámakkal együtt örülni, a mérgeseket lecsillapítani.


Nem találkoztak. Egészen eddig a napig. Bár mindenki nem tudott eljönni, de lélekben ott érezték őket is. Ugyanúgy fogadták egymást, mint mikor 1000 évvel ezelőtt elváltak. Viccelődtek, nevettek, ettek, ittak. Mivel most az egyszer nem leplezték mivoltukat - az emberek kissé furcsán néztek rájuk, ugyan maguk sem értették miért. Már hogyan is érthették volna, hiszen ők halandók voltak, és azt hitték jobb nekik a realitás talaján, mint hinni a mesékben …







Írta: bige, 2007. április 17. 11:14
Fórumozz a témáról: Banyák vagy bűbájos boszorkák? :-)) fórum (eddig 19 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2020, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook