Bánnád, ha kihalna a magázódás a magyar nyelvből? (beszélgetés)

Én is tegezem a 86 éves keresztanyámat.

Keresztapu fiatalabb volt nála, őt valamiért mégsem.

Igen.

Én szeretem amikor kezit csókolom-ot köszönnek :)

42 évvel vagyok idősebb a gyerekemnél. Azt hiszem évtizedekig kómában voltam, mert most az utóbbi években szakadt rám, hogy az oviban tegezzük az óvónőt, a suliban a tanítókat, a másik osztályét is, de nem csak mi szülők, hanem a gyerekek is. 9 éves lesz a fiam és nem került még olyan helyzetbe, hogy magázódnia kelljen.

50 elmúltam, nem vagyok igazán fiatalos, divatos, mégis mindenhol letegeznek az idegen 20 évesek is.

Engem ez még mindig meglep.

Azt látom, hogy a magázódás tartott némi távolságot az emberek között így egy fokkal nehezebb volt átlépni a tiszteletlenség határát. Tegeződve könnyebben pofátlanodnak el a gyerekek is és nyilván bárki. Az én gyerekem is többet enged meg, mint amit én mertem ugyanennyi idősen.

Viszont közvetlenebb a kommunikáció, a gyerek is bátran szól másokhoz, felnőttekhez is, ha szükséges, kevésbé szorong ilyen helyzetben. Pl. üzletben, étteremben, orvosnál…

Előnye-hátránya van, még nem tudom, hová billen a mérleg.

Mennyire lehet frusztrált az, aki ennyire kikel magából, mert valaki letegezi? Holott azt is mondhatta volna, hogy uram, maradjunk a magázódásnál.

Szerintem sokkal inkább a kolléganőd viselkedett bunkón, mint a pasi.

Az utolsó mondatodra reflektálva:

Elhiszem.

Rendben?

Csakhogy az ügyintéző munkája – ahogy sok más, emberekkel foglalkozó munkáé – éppen arról szól, hogy a saját magánéleti problémáinkat és pillanatnyi indulatainkat lehetőleg ne az ügyfélen vezessük le.

Hajnalban egyszer csörgött a telefonom, azt közölték, hogy meghalt a testvérem. Aznap még 12 órát lehúztam az SBO-n.

Nem azért mondom ezt, mert ettől én különb lennék másoknál, hanem azért, mert megtapasztaltam, vannak helyzetek, amikor az ember belül összetörik, mégis fel kell állnia és el kell végeznie a dolgát.

A színésznek is színpadra kell lépnie, ha éppen aznap veszítette el az édesanyját, mert a "műsornak mennie kell".

Megérteni tehát lehet, hogy miért viselkedik úgy valaki, ahogy. Elfogadni azonban ettől még nem feltétlenül kell.

És hidd el, nem várom el egyetértsenek velem, csak a saját véleményem írom le.

...S ha két ideges ember összetalálkozik...

:-)

...Akkor az egyik, rendszerint az okosabb, elkezd magában számolni: egy-kettő-három-...-tíz! Akkor vesz egy mély lélegzetet, és - megoldja a "helyzetet"!

Asszertíven!

Most voltam egy ügyfélnél, aki meglehetősen agresszívan állt a dolgokhoz. Természetesen udvariasan intéztem a dolgokat, de amikor a nyolcadik próbálkozásomra sem akarta a normál párbeszédet követni, kicsit rámásztam a képére, ami ilyenkor általában használ. Itt is ez volt. Meglehetős respekttel búcsúztam el végül.

Szóval mi vagyunk az ügyfélért, de nem vagyunk az ügyfél kapca rongya!

Aláírom: a felvetődött példában az ügyintéző nem állt a helyet magaslatán, amikor tiszteletlenül viselkedett a tiszteletlen ügyféllel.

(Meg vagy velem elégedve, Kedvesenfanyar Tagtárs?)

...El tudom képzelni azonban, hogy az ügyintéző nem "alapból" volt "bunkó", hanem azért, mert valami előzőleg felbosszantotta, mert esetleg bal lábbal kelt fel, talán éppen beteg gyereket hagyott otthon, vagy mert összekülönbözött a szerelmével...

Néha el tudunk feledkezni arról, hogy tévedni emberi dolog.

Igen bánnám....

Inkább a neveletlenség és a tiszteletlenség halna ki... Látod azt nem bánnám...

Igaz mindez nem a tegeződésen múlik, ám a helyes megszólítás az semmiképp nem hanyagolandó...

Van akitől el is várjuk hogy magázzon...

Van akivel nincs közvetlenkedés...

Én konkrétan nem ügyfelekkel foglalkozó alkalmazott voltam, de volt egy eset, körülbelül öt éve történt, és azóta is az egyik legnagyobb pozitív élményem.

A kollégáim rájöttek, hogy az értetlenkedő, agresszív ügyfeleket valahogy le tudom nyugtatni, ezért néha hozzám kapcsolták őket.

Egyszer megcsörrent a telefon. A köszönést is belém fojtotta, az ügyfél azonnal leordította a hajam, elküldött "vissza anyámba". Én csak hallgattam. Amikor elfogyott a szusz belőle, nyugodtan megkérdeztem: "Kezdhetjük most a beszélgetést? Mi a problémája?"

Szinte láttam a döbbenetet az arcán a hangja alapján. Ezután már nyugodtan elmondta, mi történt. Végighallgattam, visszakérdeztem, hogy ezt vagy azt az információt megkapta-e. Nem kapta meg. Megadtam neki egy telefonszámot, és azt mondtam, tíz perc múlva hívja fel, én addig beszélek a kolléganőmmel.

Másnap megláttam ugyanazt a telefonszámot. Az első gondolatom az volt: "Szűzmária, hát már megint?" Hezitáltam, felvegyem-e, aztán arra gondoltam, egy életem, egy halálom, legyek túl rajta.

Felvettem. Az ügyfél volt.

Azt mondta: "Tudja, hogy tegnap megmentette az életemet?"

Elmondta, hogy annyira elkeseredett, kilátástalan volt, hogy elhatározta: elküld engem a bánatba, aztán öngyilkos lesz. Már elő is készült hozzá. A hozzáállásom azonban megváltoztatta a reménytelenségét, és ezt szerette volna megköszönni.

Azóta még inkább hiszem, hogy soha nem tudhatjuk, ki van a telefon másik végén, ki áll előttünk a pultnál és milyen állapotban van valójában az ember, akivel beszélünk.

Egyszerűen letehettem volna a telefont. De volt bennem valami furcsa érzés, hogy ne tegyem.

Nem tudom, mi volt az. Csak azt tudom, hogy akkor egy ember életében talán éppen az számított, hogy valaki nem tette le rá a telefont.

És ez azóta is örömmel tölt el.

És az is biztos, a hasonló esetek miatt engedem ki itt a gőzt időnként :)

Jaj amúgy ügyintéző vagy nem, de ezek a nem őriztünk együtt libát, nem cseresznyéztünk egy tálból, meg hasonló passzív agresszív tapló beszólások kiborítanak. :D Miért nem lehet rendesen szólni, hogy ne tegeződjünk, aztán kész? Egy ügyintézőtől, de egy átlag embertől is ezerszer szimpatikusabb, hogyha tud világosan, asszertíven kommunikálni. (Nem beszélve arról, hogy neki is jobb, mert nem szül ellenséges hangulatot az ügyfelekkel...)

Egyébként abszolút távol áll tőlem, hogy a nyelv átalakulása/fejlődése miatt ríjak, de eszembe nem jutna egy akármilyen ügyintézőt letegezni, legfeljebb a 20 éves telekomos ügyfélszolgálatost, vagy valami. Szóval szerintem nekik sem kell nyelni, meg tök oké szólni, de ez a disznó őrizés meg a pattogás ez a halálom :D

Ha egy ügyintéző ennyire nem tudja kezelni a saját érzelmeit, akkor inkább vonuljon be egy irodába, ahol nem kell emberekkel foglalkoznia. Egy ügyintézőnek sajnos "nyelni" is tudni kell.

Megfordulhat nála beteg, tudatlan, modortalan ember, de akár nála sokkal okosabb és műveltebb ügyfél is. Nem az ügyintéző dolga eldönteni, hogy ki milyen ember, hanem az, hogy mindenkit kulturáltan kezeljen.

A tegeződés nem tetszik neki? Teljesen rendben van.

De azt mondani, hogy "nem őriztünk együtt disznót", szerintem nem azt jelenti, hogy az ügyintéző "a sarkára állt". A sarkára állás határozottság. Ez inkább bunkóság volt.

Ráadásul ezzel az ügyintéző maga is mélyebbre süllyedt, mint az ügyfele, akit éppen rendre akart utasítani.

Ez természetesen az én véleményem.