Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Balatonfenyves fórum

Balatonfenyves (beszélgetős fórum)


11. Vivvv
2014. ápr. 1. 19:05

Mi is voltunk itt nyaralni pár éve. :) Nem volt rossz, de voltam már jobb helyen is. A szállásunk egy bérelt ház volt. Nem tudom hogy kiadó - e még, ezért nem írom le hogy konkrétan melyikről van szó, de nem ajánlom senkinek. (Ha valakit érdekel a jövőben a fórumot olvasva, priviben szívesen megírom. :))


Az elején mindent megbeszéltünk. 8 fős társaságról van szó. A tulaj szülei adták át a házat, mert neki épp valami dolga volt. Elmondták, hogy a kifizetett összegben benne van a takarítási díj is. Már az adataink felírásánál nem tetszett, hogy nagyon szidták az előző bérlőket. Tudjátok milyen az, amikor valakin érzitek hogy "Na, ennek semmi sem jó. Csak addig vigyorog, amíg hátat nem fordítok." - Ezt éreztem én is. No de minden rendben ment, el is töltöttünk ott majdnem egy hetet. Az indulás napján mindent szépen összepakoltunk. A tulaj szülei meg is érkeztek, immáron a tulajjal együtt átvenni a házat. Egyáltalán nem hagytunk rendetlenséget, mindenki összepakolta maga után az utolsó papírfecnit is. Tekintve, hogy nem nekünk kellett a nagytakarítást elvégezni, - ahogy azt az elején tisztán és érthetően megbeszéltük - nem mostuk fel a teraszt. Na, a szülők úgy beszéltek a társasággal, mint a kutyával... Hogy képzeljük, hogy így hagyjuk itt? Otthon is így néz ki? Stb, stb. Valami elképesztő stílusban. Senki nem mondott semmit, de megfogadtuk hogy ide többet nem jövünk. Sok helyen nyaraltunk már ugyanazzal a társasággal, de nem volt ránk panasz egyszer sem, ráadásul kulturált emberekről beszélek. A tulaj egy rossz szót sem szólt, de ettől függetlenül nem volt korrekt a dolog. Az ember nem ezt várná, miután kifizet egy komoly összeget és előre letisztáz mindent.


Talán ezért került Balatonfenyves a kevésbé szimpatikus nyaralóhelyeim közé. Ezt a házat viszont kerülném mindenképp.

10. Msolya
2012. nov. 7. 11:17

Sziasztok!

Fenyvesen volt valaki a vízparti rönkházba?Nem sok infóm van róla, most foglaltunk ott szállást. Szívesen venném, ha tudnátok mondani róla valamit, a Kaposvár utcában van. Előre is köszi!

2012. júl. 27. 21:48

sziasztok mi rendszeres bfenyvesiek vagyunk akik ha tehetik és anyagilag meg időben meg engedett ott nyaralunk!

szép csodás és nyugodt fenti és lenti rész!!

Mi egy házat szoktunk ki bérelni 1szintes kulcsra kész beépítette medencés házikót ami a parttól gyalog 10percre van....és nagyon jó környék!

megkérik az árét de egyedül és kulacsra kész ház felszerelve csodás nyugtot közelben CBA INTERSAR és bfenyvesi kivonat (igaz eddig nem sikerült kipróbálni de ami késik nem mullik!!!)

idén nem de jövőre megyünk!!!!!!!!!! :) decemberben le foglalom időpontot 100% és GOOO bfenyves!!!!!! :)hát ennyike.... :)

2012. ápr. 7. 14:18
Várom a további tippeket is!! Szállás, strand, kaja?!
2012. ápr. 5. 17:08
Szálláshelyekről semmit nem tudok, sajnos
6. cintiababa (válaszként erre: 5. - Nikk_1982)
2012. ápr. 5. 16:03

Köszi a tippet, mindenképp kipróbálom majd.

Esetleg a City Hotelről tudsz valamit, most azzal szemezek, lehet oda kellene menni. Csak a neten nem sok minden van róla.

5. Nikk_1982 (válaszként erre: 3. - Cintiababa)
2012. ápr. 5. 14:53
Kaja tekintetében a lángos-palacsinta-gofri vonalon legjobb a Lángosda nevű hely Fenyvesen! A szabad strandon van, a sétálóutca végénél
2012. ápr. 5. 11:26
Akkor jó választás Fenyves, szép hely.
2012. ápr. 5. 11:15
Amit szeretnénk a Balcsin az 1 hét édes semmittevés és láblógatás. Napozás, fürdés azt hiszem ennyi. Tavaly Lellén voltunk az is nagyon szép de nagy a nyüzsi pihenni szeretnék, néha sétálni, talán átmenni Keszthelybe és Keresztúrba.
2012. ápr. 5. 09:37
Én voltam Fenyvesen 2x üdülni (2 éve volt az utolsó). Én egy központi céges üdülőbe voltam, a szállásnál lehetett választani hogy kisebb házba, kőházba vagy emeletes szállodába akarsz lenni (én az utóbbit választottam, nagyon csodás volt, mert a 3. vagy 4. emeleten voltam, Balatonra néző, tehát a naplemente mesébe illően szép volt) :) Viszont túl sok mindent nem tudsz csinálni, csak mint általában a Balcsin, fürdés, napozás, evés. Szórakozóhely nincs a közelben ha este mozogni szeretnél valamerre. Nagy családoknak vagy időseknek ajánlom inkább, aki tényleg a nap nagy részét pihenéssel akarja tölteni. Én a 3. nap "meguntam", így átmentünk Keszthelyre megnézni a Festetics kastélyt, ne hagyd ki ha arra jársz szerintem. Meg maga a város, Keszthelyen sok sok látni való van, egy egész napos program. Én Budapesti vagyok, tehát nekem messze van, a Balcsi túlvége (nem tudom te hol laksz) de én inkább közelebbi helyeket választok, mint Siófok, Zamárdi és környéke.
2012. ápr. 5. 09:26
Balatonfenyvesről még senki sem írt ezért indítom a topicot. Várom mindenki véleményét, szállás, strandok, éttermek, bármi ami fenyvesről szól.

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook