Bajban derült ki, hogy nincsenek igazi barátaim (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Bajban derült ki, hogy nincsenek igazi barátaim
Tetszik.
Igaz.
:-))))))))))))))))))
Adelina!!!
Az élet folyamatosan változik az időben. Múlt-jelen-jövő. Lineárisan. Ez a természetes.
Minden a saját útját járja. Nézz meg egy virágot, nézz meg állatot, nézz meg egy hópelyhet, nézz meg egy embert.
Mindenki a saját útját járja.
Hozzá kell szokni hogy az élet nem önzetlen. Nagyon is önző!!! Mindig is a saját útját járta.
A kapcsolatok nem tartanak mindig örökké, hiszen azért kerültök össze mert érdeketek hogy egymástól tanuljatok.
De ez is csak időleges.
Mindenhol szabadság van. Minden szabad akaratból történik. Mindenkinek a vágya a szabadság.
Vedd észre hogy így van ez.
Egy valaki marad mindenkinek az életében: SAJÁT MAGA
Magaddal kell kiépíteni a legjobb kapcsolatot, hisz ha el is hagynak, Te mindig ott maradsz.
És ennek a mérhetetlen szabadságnak a tudatában lenni annyit jelent hogy Tőled függ minden változás.
Keress új barátokat, kezdj bele valami újba.
Amikor valami meghal, akkor valami új is születik.
Emlékeszem amikor egyedül maradtam, mindig találtam új embereket. Az élet kárpótolt.
Minden és mindenki egy út!!! És az utak szabadok.
Oda kapcsolódnak a változásban ahová csak akarnak.
Egyéniségek vagyunk. Egy-Éniségek.
Olvasgattam itt a hozzászólásokat és gyakran volt olyan érzésem, hogy a legtöbben a haverságot nevezik, hiszik barátságnak.
Igazi, életre szóló barátságot többnyire férfiak közt tapasztaltam. Pl. apukám legjobb barátja, még halálában is segített apunak: a sírjánál megfogadta, hogy soha többet nem gyújt rá, mert a barátja is nagy dohányos volt, s 40 évesen szívinfarktust kapott. Ami nem sikerült apámnak hosszú-hosszú éveken keresztül, a barátja elvesztésekor megvalósult; tényleg soha többé nem gyújtott rá.
Érdekes, hogy apám barátjának a fia lett a bátyám legjobb barátja. Ez is igazi barátság. A srác sajnos az ivás miatt teljesen lezüllött, elvált, de a bátyám sokat van mellette, látogatja, törődik vele, nem fordult el tőle.
A nagyfiam legjobb barátjának az öccse meg a kisebbik fiam legjobb barátja. Ezeken a kapcsolatokon tényleg látszik, hogy igazi barátságok, mert nem csak akkor vannak együtt, ha bulizni, játszani kell, hanem építkezés, költözés, betegség is összehozza őket.
Régi, nagy igazság, hogy a bajban ismerszik meg, hogy ki a barátod. Csak persze, akkor már késő.
Szerintem csak én hittem őket igaz barátnőknek.
Tudod, én mindig fontosnak tartottam, hogy legyenek mellettem barátok, akikkel szeretek együtt lenni. Ezért eshettem abba a hibába, hogy már igazi barátságnak gondoltam azt, ami nem volt az valójában.
Ahogy egy korábbi hozzászóló egy nagyon szép hasonlattal fejezte ki: az életünk egy út és ezek a lányok, akiket leírtam, az út részesei, de csak egy ideig utaznak velem. aZTÁN KISZÁLLNAK ÉS JÖN EGY MÁSIK TÁRSASáG AHOL ÚJ ISMERŐSÖK KERÜLNEK BIZALMASABB VISZONYBA VELEM.
sZÓVAL VALÓSZÍNŰKEG TÉNYLEG CSAK ÉN HITTEM AZT HOGY ŐK IGAZ BARÁTNŐK, MERT ÉLETEM EGY ADOTT KORSZAKÁBAN MINDEN FONTOS DOLGOMAT MEGOSZTOTTAM VELÜK. dE TÉNYLEG MINDANYIUKRA AZ JELLEMZŐ HOGY CSAK ÉLETEM EGY BIZONYOS PERIÓDUSÁBAN VOLtunk napi kapcsolatban. És én akkor azt hittem, ők barátnők. Pedig csak az "utazásom" egy-egy kis "utasai" voltak.
Ha lenne köztük valaki, aki még akkor is velem utazna, amikor már nem tölthetjük együtt minden napunkat, az lenne az igazi barátnő.
Nem csak hajtogattad a magad g
véleményét hanem meg is magyaráztad és ezzel azt hiszem segítettél választ találni a kérdésemre.
Szia!
Dehogy tehetsz róla, hogy meghalt az anyukád. Én nagyon sajnállak emiatt. És komolyan őszinte részvétem. Nem úgy értettem azt a mondatot. A saját problémáidért, életedért felelsz. És hidd el, tehetsz róla, hogy a barátnőid így viselkednek. Vagy azért, mert nem is igazi barátnők (de akkor vajon miért is hitted azt), vagy pedig azért mert mert drasztikusan megváltoztál (ez érthető, hiszen nagyon nagy lelki kútba estél). De ha ez utóbbi, ne ródd fel nekik, mert nagyon fiatalok még. És Te is csak onnan tudod, milyen pokoli érzés anyukád elvesztése, mert átélted.
Egyébként az ember életében igaz barát nem sok akad. Abból amit leírtál, szerintem ők nem azok. Nekem két igaz barátom van és 33 éves leszek. Úgy vélem nagyon össze vagy zavarodva, sértett vagy nagyon. Haragszol rájuk. Amíg haragszol nem fogsz tisztán látni.
Most csak a saját érzéseid, a saját fájdalmad érdekel és nagyon megvisel, hogy azt látod, hogy ők nem törődnek veled, pedig neked most igen is nagyon fáj. (És tényleg nagyon fáj). De az emberek nem fognak úgy viselkedni, ahogyan azt te szeretnéd, illetve elvárnád. (vagy is nem mindig).
Ez nagyon bonyolult és biztosan nem érted meg. Az érzelmeiden át most nem látsz (nem láthatsz) tisztán. Várjál picit, míg múlik a fájdalom.
Szia Eszti!
Hát Te is? Még egyszer együtt érzek Veled!!!!!!!
Pokoli érzés :(((((
Puszillak!
Kedves Adelinda!
Őszinte részvétem, az Édesapám 2004-ben halt meg váratlanul. Sok haver volt, de csak 1 barátnőmet kedveltem igazán. Sokat buliztunk, talizgattunk.
Amikor Apám élt, én is rendeztem bulikat sok embernek egyszerre. Olyan terülj asztalkám és jó hangulat volt...
Apám halála után el-elmaradoztak az ún. barátaim.
A kedvelt barátnőm Apám halála előtt 4 évvel talált barátot, felvillanyozta őt. Háttérbe szorultam. A temetésre késve jött el, a halotti torra is elhívtuk, de rövid idő után elrohant barátjához levonatozni nagyvárosba. Marha rosszul esett. A fiúja unszimpatikus, mert nagy az egója, parancsoló természete van. Nagyon pénzéhes.
kirándulni vvoltunk többször barátja kocsijával, persze nem ő hívott el, hanem a "barátnőm". És sokszor elkértek tőlem pénzt, jó sokat. Nekik így jó, m ők kevesebbet fizetnek magukra. Megharagudtam és beszóltam a nőnek. Sírt.
Rájöttem: ha nem a sofőr szól, fizetni kell.
Attól fogva nem autókáztunk együtt.
Szóval, visszatérve Apám halála utáni történtekre, egyedül maradtam.
Ma már csak ismerősöm, de ő nem lép sosem, csak ha én kezdeményezem.
Mélyen együtt érzek Veled, ismerem ezt az érzést.
Valóban: Bajban ismerszik meg a barát.
Tényleg nem értem.
Ha a barátnőimmel találkoznék és panaszkodnék, akkor az a baj, mert én csak a gyászomról tudok beszélgetni, ha meg nem panaszkodom mert próbálom jól érezni magam, akkor meg az a baj? Ha én nem beszélek valamiről, akkor nem vagyok őszinte?
Kimutatom én nekik az érzéseimet, ŐSZINTE VAGYOK, látják rajtam ha fáj valami csak nem biztos hogy beszélek is róla. Ez baj?
Ha igazán jó barátnők lennének, nem nekem kellene felhívnom hogy nahát hej, szükségem van ám rád. Nem kéne ezt nekik MAGUKTÓL TUDNIUK???
Gondolkodom, hidd el, hogy mit szúrtam el... soroljak még példát, hogy milyen esetek voltak, amikor segítettem? Nem volt még elég? Nem ez a lényeg, nem érdekel ha te nem tudod, én igenis tudom hogy amit kaptam tőlük, visszaadtam és most itt van ez a helyzet amikor újra én vagyok bajban és nekik kellene mellettem állniuk és nem teszik, nincs meg az oda-vissza kapcsolat.
Ha velük történne ez, én úgy szeretnék mellettük lenni, átölelni őket!
"Pedig szinte minden rosszért, ami velünk történik valahol mi vagyunk a felelősek"
Már lassan azt érzem hogy szerinted azt is magamnak köszönhetem hogy anyukám meghalt.
Igen!!! A barát együtt érez veled és vígasztal.....
DE NEM HAGY EL A LEGNAGYOBB BAJBAN!!!!!!!!!!!!!Neeem????? Szerintetek???
Mert az én legjobb barátnőm akkor hagyott el amikor én elvesztettem a fiamat......És az ő testvére volt az én fiam barátja aki ott volt a fiammal amikor történt a baleset,és Ő megúszta és az én fiam nem.Viszont ez náluk családi hagyomány mert mindenki ilyen aljas szemét és csak kihasználják a barátokat.........
Igen. Én is egyet értek a véleményeddel.
Amire egy igazi barátság épülhet, az az őszinteség elsősorban.
Ha nem mondja meg a barátainak, hogy szüksége van rájuk, akkor miért várja ezt el? Nem szabad titkolnunk az érzéseinket. Persze rá se lehet telepedni a barátra a mi bajainkkal.
Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a közép utat. Ha őszintén beszélünk a problémánkról, akkor megértésre, támogatásra számíthatunk. De ez a mi problémánk. Nem a másiké. Ő maximum együtt érez velünk, s vigasztal. De a mi problémánk a barát életét nem keserítheti meg.
Vagyis legyünk őszinték, de ne telepedjünk rá a barátra. A gondjainkkal nekünk kell szembe néznünk.
Szia!
Sajnos szemüvegen keresztül látod a világot. Az, hogy te mindent, meg mi mindent tettél, te milyen voltál, bezzeg ők?
Még sajnos nem tudsz eljutni odáig, hogy rájöjj, ennek a legfőbb oka te vagy. Én kérlek, a saját érdekedben, beszélj egy pszichológussal. Csak kérd ki a véleményét. Lehet, rá sem fogsz hallgatni, de talán meghallod amit mond.
Egyébként pedig részben válaszoltál saját kérdésedre: "Soha senkinek nem panaszkodom!!!! Ha este van, kijön belőlem minden és csak akkor sírok de akkor nagyon! Erről ők nem tudnak! Még a saját édesapám sem tud róla, hogy sokszor éjjeleken kereszül sírok!!
A barátaimnak sem mutatnám ki a fájdalmamat soha!"
Ez kéd dolog. Először is panaszkodsz, mert itt éppen azt teszed, másodszor hogyan akarsz valakivel szoros kapcsolatba kerülni (barátság), ha nem mutatod neki ki az érzéseidet? Álarcot viselsz előtte.
Úgy érzem nagyon össze vagy zavarodva, haragszol a világra, és mindenről más tehet, nem pedig Te.
Pedig szinte minden rosszért, ami velünk történik valahol mi vagyunk a felelősek. És aki el jut idáig az tud fejlődni tovább, de, ha folyton másokat okolsz, akkor egy helyben topogva fogsz élni és nem érted majd, hogy "miért szívod meg" mindig.
Gondolom nem érted miről írok, de talán...
Kedves Laura!
Ne haragudj, hogy ilyet mondok, de én is elmenekültem volna. A barátság nem arról szól, füttyentek és jönnek segíteni, nincs panasz rájuk, jó szolgák.
A barátság egy kölcsönös kapcsolat. Adok-kapok, mint minden kapcsolat, kicsit leegyszerűsítve. Kölcsönös, ha valaki csak ad és nem kap, az a kapcsolat egy idő után terhes lesz.
Neked hiányozni fog és vajon Nekik miért nem??? Mert nem kaptak semmit. Nekik is fontos lett volna, hogy megkérdezd mi van Velük, hogy vannak, meghallgatni ŐKet, nem csak elvárni, hogy rohanjanak, ha kell. Azért mert minek egy olyan kapcsolat, ahol én nem vagyok fontos???
A másik, a problémáinkat elsősorban magunknak kell megoldani, soha nem telefonálnék oda a barátnőmhöz éjjel, csak vészhelyzet esetén. Ilyen pedig az életben nagyon ritkán fordul elő, velem pl. még sohasem, pedig nem vagyok már mai csirke.
Azért írom ezt, mert több kapcsolatom pontosan így építettem le. Jancsibohócnak néztek, akit ugráltatni lehet. Egy ideig elment 1-2 év, utána megvilágosodtam. Van, amelyik 20 éve próbál újra közeledni - hiányzik a jancsibohóc - ellentétben velem, nekem ilyen emberekre nincs szükségem.
Mindenkinek vannak problémái, nemcsak Neked, és soha nem tudhatod lehet, hogy egy kisebb problémát valaki sokkal nehezebben él meg lelkileg.
Gondolkozz el ezen!!
Sokat tanultam abból, amit írtatok. Megintcsak köszönöm ka kedves szavakat!
Ezek a barátnők, akiket leírtam, nem sorolhatók egy kategóriába, volt köztük aki közelebb állt hozzám, de lehet, hogy nem tudtam olyan dolokat megbeszélni vele, amit a másikkal sokkal inkább.
Gondolkodtam és egyetértek abban veletek, hogy igaz barát csak egy van. Nekem tehát nincs igaz barátom.
De leonito, veled is egyet kell hogy értsek bizonyos dolgokban, például abban, hogy fiatal vagyok még ahoz, hogy egy igaz barátra leljek, megtalálhatom még.
De hiába is mondod, nem tudom, hogy én miben hibáztam. Egy korábbi hozzászólásra reagálva már elmondtam, hogy én mit tettem meg értük és az csak pár példa volt a sok közül. Miért nem kapom vissza? Miért az én hibám??
Talán épp az a hiba hogy én megváltoztam (sokkal érzékenyebb lettem, szeretethiányom van) ők viszont ugyanazok maradtak. Nem kerültek hozzám közelebb amiatt ami történt velem. És lehet, nem is várhatom el tőlük. Némelyikükkel nem voltam igazán szoros, napi kapcsolatban.
"Viszont te a viselkedéseddel eltaszítod őket magadtól. Valószínűleg már nem azok a témák foglalkoztatnak, mint édesanyád halála előtt" -ezt írtad.
Igen, talán azt hiszik, hogy teher lennék nekik, mert őket más érdekli. De ha meg sem keresnek, honnét tudják, hogy én csak siránkoznék???
Soha senkinek nem panaszkodom!!!! Ha este van, kijön belőlem minden és csak akkor sírok de akkor nagyon! Erről ők nem tudnak! Még a saját édesapám sem tud róla, hogy sokszor éjjeleken kereszül sírok!!
A barátaimnak sem mutatnám ki a fájdalmamat soha!
Nagyon fura dolog a barátság. De még furább az emberi gondolkodás.
Elmesélek egy történet, nem tudom mire juttok vele.
A középiskolában 3-an lettünk barátnők.M. és I. no meg én. Talán, mert egyikünk sem volt valami csini baba, viszont meg volt a magunkhoz való eszünk. Az élet úgy hozta, hogy én kimaradtam 3.-ban, s férjhez mentem. De a barátságunk megmaradt. Még a szülői tiltások ellenére is sűrűn találkoztunk, közös programokat szerveztünk.
Az élet ment tovább. Rövidesen mindenkinek lett saját családja. Mintha mindenben utánoztuk volna egymást. Ha én szültem, sorba szültek a barátnőim is. Amikor valamelyikünk költözött, rövidesen költözött mindenki. De még ez sem volt akadály. Elég sűrűn találkoztunk, beszélgettünk, s most már a családok közösen szerveztek programot. Aztán földrajzilag I. kicsit messzebb költözött, így vele már ritkábban tudtunk találkozni. Viszont mi még mindig itt maradtunk a másik M. barátnőmmel. Nagyon jó volt a kapcsolatunk. Hetente többször is találkoztunk. Aztán I. barátnőnk megszülte a negyedik babáját is. S kiderült, hogy én is terhes vagyok a 4. gyerkőccel. Persze rögtön kezdtünk viccelődni, hogy a M. lesz a következő, hisz neki még csak három fia volt. Legnagyobb meglepődésemre, egyáltalán nem tolerálta a viccet. Sőt egyre inkább bezárkózott, s kezdett ellenségessé válni. Ez egészen odáig fajult, hogy még a szokásos baba látogatóba sem jött el. Egyikünkhöz se. Mintha nem is akarta volna látni a babákat.
Aztán megtörtént az is, hogy mikor mentem hozzá, egyszerűen nem engedett be, azt mondta az ajtóban, hogy dolga van. Ez többször is előfordult. Mi persze nem tudtuk mire vélni a dolgot.
Mivel nagyon rosszul esett hogy így bánt velem, hát többé nem kerestem.
Kb 1 év múlva összefutottunk az utcán. Láttam, hogy örül nekem, még bocsánatot is kért a viselkedéséért, de amikor arra céloztam, hogy újból találkozhatnánk, elzárkózott előle. Én meg nem erőltettem.
Fél év múlva kaptam I.-től egy telefont. Nagyon sírt. Közölte, hogy M. meghalt. 36 éves volt. Mit mondjak? Földbe gyökeredzett a lábam. Teljesen ki voltam készülve a hírtől. Természetesen ott voltunk a temetésen.
Aztán kicsit később alkalmam nyílt beszélgetni M. férjével. Megtudtam, hogy M. abban az időben tudta meg, hogy mell rákja van, amikor mi a 4. babát vártuk. Mivel nem akart minket terhelni a betegségével, inkább bezárkózott, és elutasította a közeledésünket, mert nem tudott volna őszintén osztozni az örömünkben. A Mellrákból kigyógyult. De később újra megtámadta szervezetét a kór, és nagyon rövid időn belül végzett vele.
Nagyon fájt, hogy nem lehettem mellette, de megértem őt. Titkolta mindenki elől, a férjén kívül még a saját családja sem tudott a betegségéről .
Most úgy érzem, igazi barátnő volt. Nem akart minket terhelni a bajával, meghagyta nekünk a mi kis boldogságunkat.
sziasztok!
Baratnö...eleg nehez dolog....volt egy igaz Baratnöm 8evesen ismertem meg,ez mar nagyon reg volt. De Ö sajnos meghalt csak kb 4 evet tölthetünk együtt.Ö volt az igazi.....aztan kesöbb mikor felnötttem azt hittem van meg kettö igaz baratnöm.de mikor mind a kettö elvette a baratomat rajöttem nincs...probalkozom,uj igaz baratnöt talalni de meg nem bukkantam ra..lehet ez az en hibam is..
"A hamis barátok olyanok, mint az árnyékunk:miközben sétálunk a napsütésben,szorosan velünk tartanak,de azonnal elhagyna,amikor árnyékba kerülünk."
Christian Nestell Bovee
Szia!!!
Elolvastam a cikkedet és azt vettem észre Te magad adtad meg a válszt mindenre.Minden kétségre ami benned rejlik.Igaz barátokra csak úgy találhatsz ha magadat elfogadod és szereted addig ezt senkitől nem várhatod el.Mindenkitől van szebb,okosabb,csinosabb,belevalóbb, de ezek egyike sem lehet a barátság fokmérője.Javaslom légy először önmagad legjobb barátja.A régi barátságok emlékét őrízd meg szívedben és ne árnyékold be az elvárásaiddal és sérelmeiddel.A felhők fölött mindíg süt a nap!!!:)
Legyen szép napod:)!!!
Kedves cikkíró!
Őszinte részvétem az Édesanyád halála miatt. Nem csodálom, hogy így megviselt, hiszem még csak 22 éves vagy.
Írtál a barátnőidről. Én 33 éves leszek nemsokára, két igaz barátom van, jól tudom mit jelent a barátság. Úgy érzem, Neked sajnos fogalmad sincsen róla. Talán majd sok év elteltével rájössz. Ahogyan írtad, tulajdonképpen minden barátod hátat fordított neked. Erről elsősorban Te tehetsz gondolom, mert az ilyesmi soha nem véletlen.
Vagy nem volt szó semmi barátságról, és te képzelted annak, vagy olyannyira megváltoztál édesanyád halála óta, hogy ők (lévén ők is fiatalok nagyon) ezt nem tolerálják. A cikkből, amit írtál nem lehet megállapítani, de én úgy sejtem, hogy édesanyád halála után menekültél az egyedüllét elől és a barátnőidbe kapaszkodtál...volna, ha ők ezt hagyják. Nagyon nehéz feldogozni egy ilyen tragédiát. Sokszor egyedül nem megy. De sajnos segítséget, támaszt nem várhatsz a barátnőidtől, mert még fiatalok és valószínű nem éltek még át ilyen szörnyű veszteséget, amit Te. Így nem tudnak segíteni, esetleg eszükbe jut az a néhány sablon mondat. Viszont te a viselkedéseddel eltaszítod őket magadtól. Valószínűleg már nem azok a témák foglalkoztatnak, mint édesanyád halála előtt. És ezt ők nem értik meg és óriási teher leszel nekik, így jobbnak látják, ha elkerülnek. Őkes sokkal jobban fogja érdekelni a buli, a pasizás, az álláskeresés, az egzisztencia megteremtése. És ahelyett, hogy segítő támaszt nyújtanának magadra hagynak.
Szerintem keress fel egy pszichológust, van az interneten is és beszélj vele, meséld el a gondjaidat, mesélj el neki mindent. Ő fog tudni támaszt adni és kiutat mutatni ebből a szörynű állapotból.
Úgy vélem erre van most a legnagyobb szükséged.
Minden jót kívánok Neked!
Sziasztok,most találtam meg ezt a fórumot és mit mondjak olyan dolgok jöttek elő bennem amit már régen el ástam a lelkem legmélyebbik bugyrába.
Én mellettem senki nem állt mikor az én szeretett nagyim elment,sőt akkor rugdosott az élet olyanná amilyenné most vagyok.
Nem hiszek senkinek.
Vagyis de mert van a szerető párom,és 1IGAZ barátnőm akit ezek után ismertem meg.Hirdetés útján,ő kereset barátnőt adtam egy esélyt hátha mégis és nem csalódtam.
De volt egy barátnő(én azt hittem az)aki össze feküdt a főnőkőmmel,és kirúgatott.
Mindezt úgy hogy ő semmi rosszat nem akart csak a merő rosszindulat hajtotta mert nekem mindaz meg volt ami neki nem(gyerek,család)
Fájt mert pont karácsony előtt 2 nappal tudtam meg és azóta is mindig eszembe jut.:(karácsony előtt.
De ő volt az a lány is aki azt mondta a nagyim elvesztésénél ne sírj,hisz a másik mamád még él.Micsoda szimpátia,úristen.
Nekem is pont ez jutott az eszembe! Jó fejek, bulisok, dumcsisok, stb. Egyik sem a barátság jelzője.
Az embereknek nincs sok barátja általában, de az igazi barát elkisér egy életen át bennünket.
A sok felsorolt emberből én egy barátra utaló dolgot nem találtam, de minden amit írtál igaz egy jó kollégára, osztálytársa, évfolyamtársra.
Megkérdezhetem mit vártál ezektől az ismerősöktől? mit kellett volna tenniük, illetve mit kellene most tenniük?
Ne hidd azt, hogy érzéketlen vagyok, meg nem tudom milyen érzés, ha elveszítünk valakit, nekem is meghaltak a szüleim, és a barátaim közül is a legtöbbnek....