Azt hiszem, szakítottam (beszélgetős fórum)

Sajnos vannak ilyen sérült emberek.

Senki nem tudja megváltoztatni őket, csak ők maguk, kemény munkával tehetik rendbe a lelküket, hogy újra képesek legyenek szeretetet adni és elfogadni. Persze ehhez az kell, hogy rájöjjenek végre, hogy valójában az esetek többségében nem a másikkal van bajuk, hanem magukkal, és aztán akarjanak ezen változtatni.

Hagyni soha nem szabad, hogy egy ilyen ember "terrorizáljon".

Holnap találkozunk...

Kaptam tőle egy smst,nagyon hiányzom,jól esett olvasni...

Aztán ami utána következett...egy cinikus nevetés most jól jellemezné a dolgot:)Még ma akart találkozni velem,én kértem,inkább holnap.Dühös lett,hogy nem úgy mennek a dolgok,ahogy ő szeretné,vagdalkozni kezdett.Higgadt maradtam,leszereltem.Mégis jó a holnap,de szedjem össze minden nálam maradt holmiját,úgy menjek a találkozóra.

Remélem holnap személyesen is higgadt tudok maradni...Tulajdonképpen,ha feldühíti mindez,rövid találkozóra számíthatok,bár a mai közjátékból inkább úgy gondolom,szeretne ezt azt a fejemhez vágni még előtte.Ki bírom,ki fogom bírni...ez a mantrám.

(csak zárójelben,borzasztó,hogy így kell készülni egy találkozóra azzal,akivel egykor még úgy gondoltam,hogy igenis lesz szép holnap:( )

Köszönöm...

Ez az amit én is érzek...hogy 2 sérült...és hogy vannak dolgok,amikben igenis gyenge vagyok,és pont ezt a pontot találja el...ahogy valószínűleg én is nála...Ki tudja,képesek vagyunk e bármiben is fejlődni?Egy valamelyest kerek egész társsal ez könnyebb,de így...Nem tudom.Csak azt látom,hogy megtorpantam.Nagy a hegy,ami előttem van...és nem biztos,hogy meg akarom mászni.Hogy képes vagyok rá...

Jó volt ezt így olvasni,köszönöm!

Remekül eljátszottátok vagy inkább lejátszottátok egymással a "két sérült gyerek találkozik" játékot.

Az biztos, hogy nem könnyű ilyen emberrel együtt lenni, és aki maga nem tudja megőrizni az önuralmát, nem tudja objektíven megtalálni azt a pontot, amikor a helyzetből ki kell szállnia és a másikat magára kell hagynia a sértődöttségével vagy a hisztijével - hogy oldja meg maga, mert úgysem az aktuális helyzetnek szól, hanem valami más van mögötte - az valóban jobb is, ha kilép egy ilyen a kapcsolatból.

Mindenkinek vannak régi fájdalmai, sérülései, ezért bizonyos helyzetekre "ugrik", azaz nem megfelelően reagál. Ha jobbára az egyik ember ilyen, a másik pedig meg tudja őrizni a hidegvérét, akkor működőképes lehet a kapcsolat és a sérült fél jó eséllyel felismeri, hogy magával vannak problémái és elkezd dolgozni a traumáin.

Gond akkor van, ha kölcsönösen "ugráltatják" egymást. Vagyis ha erre a viselkedésre a másik fél szenzorai is bekapcsolnak és teszem azt mondjuk hisztizni kezd, mint te.

Na, ebből sok jó nem sül ki, csak annyi, hogy folyton egymást bántják. Ilyenből lesz a tipikus se vele-se nélküle kapcsolat. Bárhogy szerethetik egymást amúgy, de mindig mindenféle sértettségükben, egykori fájdalmaik miatt egymást bántják. Ebből se jó kapcsolat, se fejlődés nem lesz senkinek, csak egymás kölcsönös kikészítése.

Ha nem tudsz kiszállni abból a kényszerből, hogy reagálj, amikor ő rád akarja terhelni a felelősséget a negatív érzéseiért, akkor tényleg jobb, ha különválnak útjaitok.

Kaptál egy szeretetéhes, ragaszkodó és vészesen önbizalomhiányos férfit, akinek valószínűleg nincs túl sok önismerete sem.

Ha valaki képes kiverni a hisztit egy elmaradt puszi miatt, annak nagyon alacsonyan van az önértékelése, és nagyon bizonytalan saját magában. Valami olyasmi zajlik le benne (szerintem), hogy el akarja hinni, hogy szereted, de valami miatt (régebbi sérülések?) mégsem képes teljesen elhinni. Amikor te elfelejtetted a reggeli puszit, ő ebben annak a bizonyítékát látta, hogy lám, nem szeret mégse! Már csak meg sem puszil! Ezért megbüntet: hiszti, durca, nem beszélek veled, menj innen. "Vissza"bánt, mert úgy érzi (nem úgy tudja, úgy érzi!), hogy neki is meg kell vonnia a tőled a szeretetét. Aztán elvonul a vörös köd az agyáról, és bizonyos távolságból képes szemlélni azt, amit művelt, és belátja, hogy éretlen a viselkedése.

Sajnos ő már nem gyerek, te pedig nem az anyukája vagy. Ezzel a problémával nem neked, neki kell megbirkóznia, egy jó pszichológus sokat segíthet. Nem megoldás, ha mindenben hozzá alkalmazkodsz, és igyekszel megfelelni, mert a probléma gyökere az, hogy ő nem tudja értékelni saját magát. Ezen te nem segíthetsz, maximum csapdába kerülhetsz. Úgyhogy a félig-meddig kimondott szakítás egyáltalán nem volt rossz ötlet!

Talán a hosszú egyedüllét is kiváltja az emberekből ezt, hogy még nehezen tolerálják a másik dilijeit.

Sajnos manapság egyre nagyobb különbség van emberek, viselkedési kultúrák között, ami sok összezördüléshez vezet. Nálam is így volt ez, elég különböző környezetből valók vagyunk a párommal, és sajnos azt veszem észre magamon, hogy kezdem felvenni annak a környezetnek a szokásait.

Hát igen, egy kapcsolat a toleranciáról, meg a kompromisszumokról(is) szól.

Tudom,hogy igazatok van...

és olyan utálatos ilyenkor szembenézni azzal,hogy az a buta kis belső hang,hogy "nem,nem az enyém nem ilyen,velem majd megtörténik a csoda" a bennünk elő naiv kis szerelmes remény hangja...hiába szól.Felnőtt vagyok,tudom mi a jó nekem,és tudom mi nem.Pont ezért léptem...De azért nehéz.

Hát minden vagyok,csak szolgalelkű nem...Azt hiszem,hogy mindamellett hogy csodálta is-mert ezt folyton elmondta,hogy milyen lenyűgöző,hogy milyen önálló vagyok-borzasztóan irritálhatta is...

Sajnálom piszokul az egész sztorit,mert beleszerettem,és ha...De a ha-kból még sosem lett holnap.És akárhonnan nézem a történetet...mindig ugyanaz jön ki.Meg kell gyászolnom,és túl kell lépnem...ezek az érzelmek helyébe is jön majd más.Egyszer.Holnapra biztos jobb lesz egy kicsit.

Ne hidd, egy alapvetően akarnok, sértődékeny pasit nem lehet megváltoztatni. Most gondolj bele ez már most a kapcsolat elején ennyiszer ekkora problémát okozott. És te kértél mindig bocsánatot a semmiért, mert eljátszotta a mártírt, akit te vérig sértettél a semmivel. És a színházasdi, mármint a sértődés, nagyhalál, kegyes megbocsátás, esetleges megbánás; nagyon megy ennek a típusnak. És ugye ahogy te is írtad a "megvilágosodás" után minden ugyanúgy ismétlődött újra.

Alkalmasak ők tartós kapcsolatra, csak ehhez egy szolgalelkű nő kell :S

Nekem telhesen hihető,hiteles ez a viselkedés,vagyis nem lep meg.

gyakran előfordul,hogy az ember csinál valamit,és akár már közben is tudja,hogy ezt nem kellene,mégis csinálja..hajtja valami.

Én is elképzelhetőnek tartom a változást,ha ő akarja,de nagyon kell akarnia,mert közben ez a viselkedés neki valamiért jól esik,és erről az "élményről" kellene lemondania..

Pontosan ez volt a leggyakrabb hiba amit elkövettem,hogy bocsánatot kértem,...de nem volt nehéz,mivel ahogy írtam is,sokszor én is hisztivel reagáltam ezekre a kezelhetetlen helyzetekre,így evidens volt,hogy bocsánatot kérek a viselkedésemért.Azt persze nem vettem eleinte figyelembe,hogy mi váltotta ki az én behisztizésemet,később amikor tudatosult próbáltam meg más módszerekhez folyamodni,de nagyon nehéz volt megőrizni az önuralmam.

Az az elképesztő,hogy akárhányszor beszéltünk ezekről a dolgokról utána,mindig felismert valamit a viselkedéséből,és belátta mit csinált rosszul.Nem buta,a "tiszta" pillanataiban érzelmileg felnőtt...tudom,ez elég nagy paradox:/

Hülyén hangzik,de hiszek abban,hogy tud változtatni,de nincs erőm ehhez asszisztálni:(Ez egy nagyon hosszú folyamat lehet...

Ha egy ember egyébként figyelmes,kedves ,szórakoztató,akkor nehéz tőle elszakadni.Meg sokan belecsúsznak abba,hogy a végén még ők kérnek bocsánatot,és érzik magukat szar embernek,mikor egy ilyen ember elkezdi velük játszani ezt a megsértődőst.

Szóval igencsak benne lehet ragadni a kapcsolatban egy ilyen emberrel,felteszem,ezért voltak hosszabb kapcsolataI.

Egyáltalán nem férfias, ahogy viselkedik!!

Egy normális kapcsolatban a nő a "gyengébbik nem", az érzékenyebb, a lelkisebb, nem a pasi.

Szerintem is jól döntöttél, idővel minden csak rosszabb lenne/ lett volna!

Nem feltétlen energiaráfordítás kell csak egy ilyen típusú emberhez, hanem sokszor úgy lehet fenntartani vele a kapcsolatot, hogy magadhoz leszel hűtlen :S

Anyukám egy ilyen idióta besértődős fäsznak a kénye-kedve szerint ugrál, pitizik lassan 20 éve :( A fiatal, életvidám nőből egy önbizalomhiányos, lestrapált rabszolga lett :(

Jól döntöttél és főleg még időben, az elején kiismerted.

Ne aggódj elmúlik a hiányérzet, hamarabb mint gondolnád

Az idő begyógyitja.

Ekkora hisztit csapni egy elmaradt puszitól.

Nem érdemli meg hogy sírjál utána!