Azt gondolom, erről beszélni kell a mai világban (beszélgetés)
Tényleg erős az óvodások biológiai kíváncsiságát párhuzamba vonni bármilyen nemi erőszakkal.
Az én óvodásom a macska végbélnyílásához akarta dugni az ujját. Akkor most aggódjak, hogy az állatok felé fog fordulni szexuálisan? Ebben az életkorban teljesen természetes, hogy ismerkednek a testi működésekkel. Ebben nekik nincsen nemi vágy.
"Nem hiszem, hogy a szülőket büntették volna, óvoda."
Az óvodát, a gyermekek korára értettem.
" De akkor azt mondod hogyha történt volna más is akkor anyámat veszik elő vagy mást aki a csoportba volt?"
Igen, amíg a szülő dolgozik, az óvodában a személyzet a felelős a gyermekekért, nincs ebben semmi nem érthető. Ezt a hivatást választotta, tudja mindenki mivel jár, ha nem tudja valaki kezelni az óvodában történteket, nemcsak erre gondoltam, hiszti, betegség, kaki-pisi baleset, viselkedési zavarok akkor pályát kell módosítani. Ébren szinte többet tölt egy gyermek a nevelőkkel, mint a dolgozó szülőkkel.
Nem hiszem, hogy a szülőket büntették volna, óvoda.
Nem tudom semmimásnak elképzelni, mint kíváncsiságnak, akár a hüvelyébe, akár a végbelébe nyúlt, (próbált nyúlni) nem gondolnám, hogy ennek szexuális indíttatása volt.
Ha sikeresen belenyúlt volna, az baromi fájdalmas, orvos lett volna a vége, nem elbeszélgetés.
De az ujjukat tudják használni. Értsed jól amit írok. Az ujját használta arra amire azt a szervüket szokták ami még nem érett akkor. Nem akarok egyértelműbben fogalmazni mert ezen az oldalon lehet hogy nem megengedett. És ő csinálta a másik gyereknek elöl vagy hátul lévő
testnyílása kapcsán azt már nem tudom. Valóban ez nem erőszak volt, de lehetett volna az is. Ha verekedni hajlandó egy óvodás, erre miért ne? Anyám nem szégyenítette meg őket hanem mindkét szülővel, illetve mind a néggyel négyszemközt beszélt. Ha ennél több is történt volna szerintem a szülőt bűntetik. Egy kisgyereket nem lehet. Nem akartam senkit felzaklatni a témával.
Egy példa akad, de ez nem erőszak.
Egyik legfiatalabb brit anyuka – 12 éves lány, 13 éves fiú (2014). Londoniak.
Már írtam itt a Hoxán, hogy amikor férjhez mentem, akkor vettem a bátorságot, hogy megkeresem, és erőből állcsúcson vágom, nem jött össze, nem élt már. Most is összeszorítottam a gondolattól is fogaim.
A gyerekeimet el is láttam minden tanáccsal, mire kell figyeljenek, és ne fogadják el, hogy normális, ha valami furcsát, zavarót tesz velük felnőtt, idősebb bárki is.
Kell erről tényleg beszélni. Csak ne keverjük a kíváncsiságot, a zaklatással!
"Viszont ha egy gyerek zaklat egy másik gyereket, anyám óvónő és volt ott egy eset, ott erőszak nem történt, de valakinek a felelősége."
És édesanyád mit tett? Remélem nem szégyenítette meg örök nyomot hagyva a gyerekekben.
Fontos különbséget tenni gyermeki kíváncsiság és bántalmazás között. Az óvodáskorú gyerekek természetes módon érdeklődnek a testük és mások teste iránt, ez önmagában nem zaklatás, nem perverzió, és semmiképpen nem nemi erőszak. Sok múlik azon, hogyan reagálnak a felnőttek. Ha megszégyenítik vagy ijesztgetik őket, az valóban maradandó lelki sebeket okozhat. A szülők és nevelők felelőssége, hogy ezeket a helyzeteket türelemmel, érzékenyen kezeljék.
Egyébként meg fontos, hogy ne csak a leggyakrabban előforduló nemi erőszak esetekről beszéljünk, hanem a ritkább, de létező formákról is, pl. időseket, férfiakat vagy gyerekeket érintő esetekről is. Az áldozat mindig áldozat marad, nemtől, kortól, helyzettől függetlenül.
"Teljesen érthető volt amit kiírtál, akinek nem 60 az IQ-ja,"
Több lányt és engem is az általános iskolában pont egy gyermekvédelmis molesztált.
a szülők felelőssége, hogy a gyermek tudjon őszinte lenni.
Nem volt kár, pont ezért nem beszélnek ilyesmiről többet, mert olyan emberek vannak, mint "Cukiboszi". Aki erre úgy reagál, hogy még te vagy a perverz.
Teljesen érthető volt amit kiírtál, akinek nem 60 az IQ-ja, az érti, szerintem is teljesen sztereotipikus látásmód az az alap erőszakolós elképzelés.
Ha valaki nem tud azonosulni ezzel a témakörrel, mint pl "Cukiboszi" lapozzon és olvasgasson más témákról.
Persze nekem "könnyű", mert gyermekvédelemben dolgozom.
Szerintem akkor a szélesebb médiához kéne fordulni. Itt lesz 8-10 hozzászóló, akik kivülállóként teszik majd meg a bejegyzéseiket.
Az a véleményem, hogy az érintettek körében kell erről beszélni, mert kivülállóknak ez a téma csak rácsodálkozás.
További ajánlott fórumok:
- Megkésett beszéd - ha későn kezd beszélni a gyerek
- Én úgy gondolom, hogy ebben a mai világban az iskolákban a...
- Mit tennél ha ugy éreznéd, h. a párod nem teljesen őszinte veled, viszont ha próbálsz erről beszélni akkor nem érti mi a bajd?
- Hogy lehet erről a kellemetlenségről őszintén beszélni...?
- Miért nem vagyok képes erről beszélni?
- Mit tegyek ha párom nem akar erről beszélni?