Az olvasás szeretete (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Az olvasás szeretete
Napóleon férfi volt, az anekdoták szerint viszont simán írt levelet egy nyelven, míg másik nyelven diskurált valakivel, meg még mittudomén mit csinált egyszerre.
Én el tudom zárni a környezet zajait, ha valamire koncentrálok, de az is előfordul, hogy egyszerre olvasok, és figyelem is, mi megy a tévében, ha meg érdekel, felpillantok. Persze én is inkább zene mellett olvasok.
Ez érdekes, eddig úgy tudtam én is nő vagyok:))
Nem tudok tv mellett olvasni, zavar:((
És az olvasás - sok jó tulajdonsága mellett - a memóriát is remekül fejleszti :) Mondom is mindig kissé szitaagyú férjemnek :) Régebben rengeteg Moldovát olvasott, majd' minden könyve megvan neki. Ma már valamiért nem vesz a kezébe könyvet.
Más: édesanyámnak egész könyvtára van, egyszer megszámoltuk, nem túlzok, több mint 3000-ig jutottunk. Imád olvasni, és mivel van rá pénze, megvesz mindent, ami szeretne. Egy a bökkenő: elfelejtett a négy lányával foglalkozni emiatt. Viszont nekünk kötelező volt mindennap x oldalt vagy órát olvasni. Nem lehetett addig lemenni a játszótérre stb. Érthető, hogy a húgaim nem különösebben szeretnek olvasni. Velem viszont érdekes módon más a helyzet: akkor sem utáltam, hogy KÖTELEZŐ volt, gimiben suli után is (tanulás helyett) a könyvekbe temetkeztem. A kötelező olvasmány nekem nem volt kötelező. Szerettem mindegyiket, az más, hogy nem mindegyiknél értettem, miért ilyen fiatalon kell elolvasni - lásd pl. A kis herceg, amit a mai napig imádok, számtalanszor elolvastam.
Nekem sajnos nincs túl sok könyvem, főleg az anyagiak miatt :( Viszont járok könyvtárba. Van, hogy teljesen találomra veszek ki valamit. Így vált kedvenc írómmá José Saramago. És nagyon sok műfajban olvasok, hangulattól függően. Legyen az Tolsztoj vagy Dumas, Danielle Steel vagy Stephen King, A.J. Cronin vagy Verne. Pici fiam mellett most főleg könnyed (néha romantikus) és kisebb terjedelmű olvasmányokat. Párom még mindig inkább a tévét részesíti előnyben, és bevallom, túl sokat nézem (illetve hallgatom) én is. Ő meg nem érti, hogyan tudok egyszerre tévét "nézni" és olvasni :) A válasz egyszerű: NŐ vagyok :)
Imádok olvasni, de csak ha épp hangulatban vagyok. Ha épp olyan időszakon megyek keresztül.. egy hét alat 1-2 regény is simmán kiolvasok :)) Viszont van, hogy egyáltalán nincs kedvem a könyvekhez.
De ami azt illeti számomra is a legjobb ajándék a könyv..van is egy-kettő amit kiszemeltem már.. ha más nem majd megveszem én magamnak..idővel :))
Nekem tetszett,bár a tetszéshez hangulat is kell. Most volt.
Amúgy egy érzésvilágot jelenitett. meg.
Majd picit bővebben később,mert nem vagyok még otthon.
En is imadok olvasni.
De en nem mondhatom el, hogy azokhoz tartozom, akik gyermekkoruktol szeretik.
Az en szuleim sokat olvastam meg sem erdekelt. A konyvek nem kotottek le egeszen a gimi 3. eveig. En akkor kezdtem el olvasni. sokat kell "potolnom".
Abban a szerencses helyzetben vagyok, hogy mindenhonaplban tudok valamennyi konyvet venni :)
A parom is imad olvasni.
És, hogy tetszett a Zabhegyező?
Én már évekkel ezelőtt olvastam és azért, mert úgy oda vannak érte az amerikaiak.
Nem szoktam letenni könyvet bármennyire is nem tetszik, még ezt sem tettem le, de egyszerűen nem értem, hogy ez a könyv mitől húúúú de jó?
Általában irok,nem egy egy kommentre.
Valahol az elején olvastam,hogy valaki nem olvasta,csak mostan Szabó Magda : Abigéljét.
Ez nem oly nagy baj.
Jó 70 éve Szerb Antal irta Világirodalom történetében,hogy ha értékeset akar valaki olvasni,elég egy fél könyvespolcot elolvasni.
Lehet,hogy le van egyszerűsitve,de az tény,hogy manapság hatalmas a világ könyvkiadás,hogy szinte alig lehet végigolvasni,de még követni sem,milyen mű jelenik meg és abból mi az értékes.
Persze én nemcsak az irodalmat olvasom,az un.magas irodalmat. Én mindent olvasok. Nézetem szerint a könyv legyen értem,ne én a könyvért.
Ezért azt olvasom ami a kedvem.
Most életemben először a Zabhegyezőt. Látod,nekem is kimaradt nem egy mű.
Én úgy havonta jó 10 könyvet olvasok,pedig sok dolgom van. De mindig megpróbálok időt szakitani rá.
Van több mint 2000 könyvem. A lapomon van két kép,bár csak egy rész látható.
Utóbbi időben a netről is olvasok,mint a Zabhegyezőt is.
Megkönnyiti helyzetem,hogy netbookról,sőt telefonról is olvasok.
Persze a legszebb,ha egy szép könyvet lapozgatok. Az az igazi.!
Jó 15 éve amikor nagyon lebetegedtem,olvastam Krudy Vörös postakocsi ciklus regényeit. Ez 6 regény. A könyv zöld bőrkötéses,szinezett lapok,iniciálék aranyozva. Ez élmény volt. No nem a betegség. A hangulat.
Kint már hideg november,bennt meleg.
Azóta sem olvastam azt a két kötetet a 6 regénnyel.
Ezt a net miatt mondom.
Mert a mai árakon a Mek-ről nézek még olvasmányt,mert sajna egy könyv 3000-től kezdődik. Igy van amit a netről szedek le.
Végül igy netezek is meg olvasok is.
A hangoskönyvek nekem nem jöttek be.
Ha tevékenykedek nem igazából tudok elmerülni benne. Ez nem olyan mint a zene.
Az mehet háttérként.
Ha csak hallgatom,úgy behunyom szemem és alszom.
A könyvet csak olvasni tudom.
És bár sokat olvasok,sok mű még kimaradt...sajnos.
Tudnék még irni,de dolgom van...
De még beköszönök...
Nem tetszett a Balek? Én két éve kaptam meg szülinapomra, nekem nagyon tetszett. A hangoskönyvben Kulka olvassa fel, én is gondoltam, beszerzem. Azért szeretem a hangoskönyveket, mert akkor takarítás, mosogatás, főzés közben is szórakoztat valami. :-)
A Jane Austen naplóját nem hiszem, hogy megfilmesítették, elég új könyv, de kíváncsi lennék ré filmben.
Hááát én bevallom, hogy vannak könyvek amiknek nem fejezem be az olvasását, mert nem tetszenek!
Egész véletlenül nem Czeizlertől a Sors és Tehetséget olvastad? Azt szeretném most megszerezni, de még nem találkoztam olyannal aki olvasta volna!
Sziasztok, én is könyv imádó vagyok.
Engem nem szoktattak a szüleim az olvasásra, sose láttam őket könyvet olvasni.Ettől fűgetlenűl én szeretek, és ki nem hagyok egy estét,hogy két három órát ne olvassak. Néha éjszaka 2-óráig is képes vagyok olvasni.Ilyenkor elfelejtek mindent és csak a könyv cselekményére koncentrálok.Látom a tájat az embereket és átélem az olvasottakat.
Ezért nem szeretem megnézni a könyvekről készült filmeket,mert mindég csalódok bennük.A könyv mindég jobb nekem.
Különben 14éves korom óta könyvtárba járok és mindég találok új könyvet mit még nem olvastam.
De van olyan könyv amit többször kiolvastam.
Most megyek és bele kezdek egy új könyvbe mert az este befejeztem az elözőt.
Hozzászólásod második felére reagálva, igen volt több könyv is, amelyiket félbehagytam:((
Most éppen Hugh Laurie-tól: Balek
Pedig annyira meg akartam szerezni, kisfiamtól kaptam meg karácsonyra és még mindig a felénél járok, egyszerűen nem köt le. Lehet, hogy majd hangoskönyvben megpróbálkozom (nem tudom ki mondta fel, lehet, hogy a hangjába beleszeretek:)
Egyébként ismerős a könyv, amit ajánlottál, lehet, hogy filmen láttam? :o
Én meg az utóbbi 2 hónapban azt csináltam, hogy olvastam nagyon-nagyon könnyed, majdhogynem ponyva regényt (terhes, majd kisbabás nőci naplója), utána klasszikusra fájt a fogam, kiolvastam Louisa May Alcott Kisasszonyok regényét, aztán úgy éreztem, valami tudományosabb kéne, akkor jött Czeizel doktor könyve, aztán meg valami komolyabb irodalmira vágytam, Daniel Keyest olvastam, tegnap fejeztem be Kundera Búcsúkeringőjét. Na ez nagyon tetszett, komolyan elgondolkodtatott. Sajnos most fogytam ki az eddig még nem olvasott könyvekből...:-( Igaz, most meg már tanulnom kell vizsgákra, szóval jönnek a tankönyvek.
Egyszerre én ritkán olvasok könyveket, mert akkor az egyik mindig jobban érdekel, és abba húzok bele.
Voltatok már úgy vele, hogy nem olvastatok ki egy könyvet, mert annyira nem tetszett? Én szégyellem, de volt. Egy Jane Austen mű, melyet az írónő csak félig írt meg, mert meghalt, és befejezték helyette. Nem jelezték, meddig írta Austen, és mettől a mai író, de én éreztem, és olyan rémes volt a másik stílusa, annyira nem odaillő volt, hogy letettem.
Én is szeretek olvasni!!!Ugy osztom be a szabadidőmet,hogy a netezés mellett jusson időm minden nap a könyvemre is.Van hogy két különböző témát olvasok/pl.spirituális könyvek mellé regény jöhet/,így "hangulatomtól"függően választok.
Televizió adását TÖBB MINT EGV ÉVE! nem néztem/kivétel egy-egy éjszakai film,mert ekkor látni néhányszor jó filmet/-de legalább 1-2 hónapja még ekkor sem!
Marad a könyv,és nem cserélném el a televizió bármely értéktelen showmüsoráért.
Én is imádok olvasni, ezt a környezetemben szinte mindenki tudja is rólam:-) Az olvasás szeretetéről van egy aranyos történetem:
A nyáron moziba mentünk a barátnőmmel, az ő 8 és fél éves kislányával, én és a 6 és fél éves lányom. Az én kislányom most kezdte az első osztályt, és nagyon várta, várja már, hogy megtanuljon végre olvasni. A barátnőm és a lánya még jobban bátorítani akarták az olvasásra, mondták neki, hogy hűű, milyen klassz lesz majd, stb., és akkor egyszercsak a barátnőm kislánya azt mondja: Képzeljétek el, én még csókolózni is szoktam a könyvekkel!
Erre a barátnőm hátrafordult és azt válaszolta neki: A Reni is!!!
Erre az én lányom megkérdezte, hogyan kell a könyvekkel csókolózni:-) Remélem, megtudja:-D
De komolyan, mióta a betűket ismerem, ami a szemem elé került, mindent elolvastam. Nálunk ezt látják a gyerekek is, ha van 1 percem, olvasok. Az autóban útközben, evés közben (tudom, rossz szokás), nálunk mindig kinn van valahol egy könyv, amit éppen olvasok:-)
Viszont idősebb Baradlay valamiért legalább 3 hétig haldoklott:-)
Sziasztok ☺
Csatlakozom az olvasni szeretők táborához!
Az olvasás egy fantasztikus élmény és a könyv illata is segít a hangulat fokozásában ☺
Aki nem olvas az olyan kellemes élményekről és érzésekről mond le, melyek a látókörök bővítésén kívűl a léleknek is jót tesznek!
Sziasztok! Én is imádok olvasni. Emlékszem mikor felsős voltam hetente jártam a könyvtárba és sokszor annyi könyvet kivettem hogy alig bírtam el, volt hogy a könyvtáros nem is engedte hogy mind kivegyem mondván nem tudom úgysem elolvasni mindet addigra ameddigre vissza kell vinni.
Az a baj hogy sokan azért nem szeretnek olvasni, mert nem tanultak, tanították meg rendesen olvasni őket. Ismerek olyan embert aki egyszer olvasott fel és amikor megkérdeztem tudja-e miről olvasott azt mondta nem (én se tudtam, mert olyan gyatrán olvasott), az ilyen emberek magától értetődő hogy nem szeretnek olvasni.
Amikor gyerek voltam téli estéken anyu mindig olvastatott velünk a Minden napra egy mese c. könyvből egy mesét, vagy én olvastam fel és az öcsém mondta el hogy miről szólt vagy fordítva. Én ezt is élveztem nagyon.
Sziasztok!
Köszönöm szépen mindenkinek, hogy időt szakított rá, és elolvasta a cikkemet. Köszönöm a sok pozitív hozzászólást is. örülök, hogy ennyi könyvimádó és olvasni szerető ember van itt a Hoxán. Remélem még többen is vagyunk.
Én is csatlakoznék a könyvszerető és olvasók táborához:))
Kicsi korom óta olvasott nekem anyukám, viszont az iskolában a kötelező olvasmányok valamiért nem vonzottak. Mindig valami más olvasnivalót kerestem magamnak:)
Egy ideig fő program - főleg telente - a könyvtár volt, mivel diák lévén nem volt rá pénzem, de ha valami alkalom volt, én is mindig könyvet akartam kérni, de a szüleim lebeszéltek később. Arra hivatkoztak, hogy ott a könyvtár. Mondtam, hogy de az nem az enyém:)
Mindent meg/be akartam szerezni. Mióta dolgozom rengeteg könyvet vettem, már kiskönyvtár van itthon. A mostani férjem is olvasó, így nem veszünk össze, ha könyvet vásárol bármelyikőnk:)) Bár mi is mindig használtat veszünk, mert az újat nem engedhetjük meg magunknak.
Én úgy szeretem, hogy először elolvasom a könyvet, aztán megnézem a filmet és úgy hasonlítom össze a kettőt, sajnos volt olyan, hogy a film jobban tetszett. (pl. amit legutóbb olvastam Ui: Szeretlek; filmen jobban megcsinálták) Viszont, ha először a filmet nézem meg, akkor már van egy alak, akire "ráhúzom" a könyvet, s nem a fantáziám dolgozik.
Nem láttátok azt a filmet Jane Austen könyvklub?
Nekem az nagyon tetszett.
Tartalom:
A 21. század elején járunk, Californiában. Öt nő és egy férfi havonta egyszer találkoznak, hogy megbeszéljék Jane Austen regényeit. Ebben a csapat hétköznapi emberben az a közös, hogy se nem boldogok de nem is boldogtalanok, valami bántja őket és kicsit össze vannak zavarodva, ami a szerelmet illeti. Sylviát 32 év után elhagyta a férje, Daniel. Legjobb barátnője Jocelyn sose volt férjnél, imádja mások szerelmi életét igazgatni és kutyatenyésztéssel foglalkozik. Prudie a huszas évei végén járó franciatanárnő, aki szeret idézgetni, de még sose járt Párizsban, s bár kivételesen csodás férje van, rendszerint fantáziál arról, hogy milyen lenne más férfiakkal a szex. A hatvanas Bernadette úgy döntött, hogy már túl van élete delén, s elhagyhatja magát, s arra se kell odafigyelnie, mennyire untatja másokat a történeteivel. A szép, kockázatot kedvelő Allegra, mellesleg Sylvia leszbikus lánya éppen nem beszél a szerelmével és hazaköltözött az anyjához. Grigg pedig középkorú, sci-fi rajongó és számítógépzseni, mégis egyedülálló. Minden hónapban más regény kerül sorra, de nem mindig jutunk el addig, hogy a könyvklub megtárgyalja a regényt, viszont az életük, a történeteik valahogy hasonlítanak Jane Austen műveire, s úgy tűnik, hogy a nagy szerzőnek mindenre van egy aforizmája.
Egyik kedvenc írónőm nekem is Jane Austen, imádom a kosztümös filmeket, könyveket:D