Az illúziók vagy az illúziók nélkűli életet vállasztod? (beszélgetős fórum)
"- Tényleg az a tökéletes ember, aki teljesen konfliktus- és problémamentes?
- Nem, az a lobotómiás. (...) Ne sterilizáld az érzelmeidet. De tudjad, mikor nem szabad kimutatni ezt-azt."
....vagy épp kimondani.
:))
Hát annak biztosan nem mondok ilyent,sem senki haldoklónak ,az ő dolga ,kinek,hogyan osztja el az örökségét.:)))
Mondtam én egy szóval is ,hogy mindig fegyelmezett vagyok?:))
Amikor az A Course in Miracles tanulmányozása kapcsán elhatároztam, hogy végleg fel akarok hagyni az ítélkezéssel, volt egy olyan időszakom, amikor az egyetlen megoldásnak azt találtam, ha az utcán sétálva nem nézek senkire. Ugyanis észrevettem, hogy amint rápillantok valakire, azonnal megszületik bennem egy ítélet (egy vélemény), és senkit nem tudok csak úgy, az adott pillanat valóságában szemlélni. De miért fontos ez egyáltalán? Azért, mert életem egy pontján úgy döntöttem, hogy az illúziók világa helyett a valóságban szeretnék élni, és rádöbbentem, hogy épp az ítéleteimet hordozó gondolataim és szavaim tartanak az illúziók világában. Valóság ugyanis minden, ami van, illúzió pedig minden olyan ítélet, amelyet arról alkotok, ami van – tehát a gondolatok, szavak és vélemények, amelyeket azonnal, szinte automatikusan társítok mindenhez, amit átélek.
Próbáltál már valakit, akit jól ismersz (mondjuk a szüleidet, a kedvesedet, a gyerekedet) a jelen pillanat szerint megítélni? Próbáltad már kizárni a múltat, és nem a szerint reagálni rá, amit mostanáig megtapasztaltál vele kapcsolatban? Sikerült-e valaha úgy tekintened rá, mintha most látnád először, és semmit sem tudnál róla? Ha sikerült, akkor elmondhatod magadról, hogy megtapasztaltad a valóságot.
Vajon hogyan alakulnának a szerelmeink, a párkapcsolataink, a házasságaink, ha képesek lennénk minden pillanatban friss szemmel tekinteni a társunkra, elfelejteni a múltját, és őszinte kíváncsisággal feltenni a kérdést: vajon ma ki az, aki itt van mellettem? Ha erre képesek lennénk, akkor automatikusan megszűnnének az elvárásaink is, hiszen mit is várhatnánk el valakitől, akiről semmit sem tudunk? Ott állnánk egymással szemben tisztán, nyitottan, kíváncsian … nem tudom, te hogy vagy vele, de amikor én elképzelem ezt a jelenetet, két ragyogó, nevető, játszani vágyó embert látok … Talán épp emiatt olyan varázslatos a szerelem első időszaka – nem az újdonság okozza, hanem az, hogy hagyjuk egymást csak úgy lenni, olyannak, amilyenek vagyunk.
Ha szeretnél a valóság felé elmozdulni, és ítéletek nélkül viszonyulni másokhoz, próbáld ki, mi történik, ha gondolatban elmondod az alábbiakat, valahányszor találkozol valakivel (függetlenül attól, hogy ismered-e vagy sem):
Köszöntelek téged, a csodálatos, ragyogó, isteni lényt!
Kíváncsian figyelem: most éppen hogyan tükrözöl engem?
Köszönöm, hogy ebben a pillanatban az életem része vagy!
Forrás - Sarkadi Kriszta www.csodautas.com
Én úgy vagyok evvel,hogy nálam kedv kérdése sokszor az őszinteség.
Komoly dolgokban az vagyok,itt is (néha:D),de hétköznapi kérdésekben nem mindig.
Sokszor nem érzem fontosnak,hogy megmondjam az igazat,sőt úgy érzem ,akkor ott abban a helyzetben nem lenne jó ,ha azt mondanám,ezért mást mondok...ami sokszor nem is nevezhető hazugságnak,inkább kitérek a konkrét válasz alól.
Ezt olyan dolgokra értem ,mint a "Jól áll -e a póló" esete.:))
Ha törekednem kell az őszinteségre, az azt jelenti, hogy akkor is amikor az kellemetlennek tűnne, és udvariasabbnak hatna a kegyes hazugság.
Persze, hogy nem mindig voltam egyenes. Viszont úgy érzem sokat tanultam azóta.
Az illúziót saját életemre értettem. Az önbecsapás nem a valóság. Egy bizonyos gondolatmenet erre rávilágít. Vannak törvényszerűségek amiket érdemes ismerni, mert ha nem ismered azok akkor is dolgoznak.
Ha valakinek azt mondod amit hallani szeretne az nem a Te véleményed. Nekem az nem számít, hogy Te mit felelsz, de ha engem kérdeznek azt mondom el amit én gondolok.
Az önigazolós résszel egyetértek. sokszor már előre gondolkodom azon van-e értelme egyáltalán leírni valamit, mert az úgysem fog tetszeni Neki.:)
Ha törekedned kell az őszinteségre ,akkor ezek szerint te sem voltál az.Használtad az "illúzió" eszközeit,és nem mindig voltál egyenes?:))
Szerintem sokféle "hazugság" létezik ,és ezek az emberek életében jelen vannak.Nem hinném ,hogy attól válna Valaki élete illúzióvá,hogy másoktól nem kap őszinte véleményt ,vagy őszinte érzéseket.
Az illúziót mindenki maga teremti meg önmagának,mert önmagának hazudik.
Szóval tök lényegtelen füllentünk-e másoknak,vagy elhallgatunk dolgokat,vagy kegyesen hazudunk,evvel max csak a saját illúziónkat tápláljuk,és nem egy másik emberét.
Mit számít ,ha azt mondjuk-e valakinek amit gondolunk,vagy azt amit hallani szeretne ,ha neki tetszik az a póló,hisz azért vette?!:))
És ez nem hiszem hogy bűn,inkább jó szándéknak mondanám.
A másik pedig az,hogy amikor egy ember tanácsot kér,vagy véleményt pl itt a hoxán,számomra bizonyítást nyert,hogy legtöbb esetben (99%:D) nem az őszinte véleményekre kíváncsi,hanem igazolni akarja a saját véleményét ,vagy tettét.
Mondhatnánk ,hogy önmagának hazudik ,és illúziókba ringatja magát,de kik vagyunk mi ,hogy megítéljük ezt?Számára az a valóság.
Nehéz kérdés valóban. Mindenesetre érdemes törekednem rá. Elestem már párszor ezen az úton, de egyre gyorsabban felállok.
Én meg azt gondolom, hogy lehetséges mindig őszintének lenni csak krízishelyzetek lehetnek amikor nem érdemes. Ám ez nem egy rendes párkapcsolat esetén van jelen.
Én még nem találkoztam igazán önmagához ,és másokhoz őszinte emberrel.Talán azért ,mert nincs is ilyen?:))
Én azt gondolom ,aki mindig ,minden körülmények között őszíntének tartja magát,az hazudik.
Hidd el,a mostani,a D. utáni sokkal tökéletesebb!
D.-t nem nehéz felülmúlni.Alulmúlni lenne nehezebb egy másik pasinak.
Már semminek sem békén hagyon...legyen másé....a más Drágája! Az élet megy tovább,ha tovább várnék a csodára (elmenne az életem mellettem), úgy,hogy szeretek egy felállított képet! Mint tudjuk tanácsokat osztani az életben az életről sokkal,de sokkal könnyebb mint tökéletes életet kerálni a való világban!
Inkáább szeretek egy "tökéletlenebb férfit",mintsem kergetek egy vágyat! :)
:-)
Szuszu?
A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan. Igaz drága???
Az őszinteség (...) a legnehezebb. Hiszen az ember önmagával szemben sem őszinte. Még önmagának sem meri sokszor bevallani a tévedését. Minduntalan mentséget keres és talál rá. Hát még "kiállni" a tömeg elé...így ismeretlenül is erő kell hozzá,de miért kérdezem én?Hiszen csak szavakról beszélünk,gesztusok és már érzelem nyilvánítás nélkül...Miért félsz?
Minden ember életében vannak nehéz időszakok! Ez alól senki sem kivétel.
Van, hogy elgyengülünk, megbotlunk. Ami nem meglepő, hisz emberek vagyunk, nem igaz?
Sőt, vannak olyanok is, lehet nem is kevesen, akiknek az életben nélkülözniük kell dolgokat... és itt nem feltétlenül az anyagiakra gondolok. Aztán egy nap felébrednek és azt látják, h mindaz, amire eddig csak vágytak, amiről eddig álmodtak, egy karnyújtásnyira lenne, csak a karjukat kellene nyújtani....tényleg ennyi lenne az egész????
De sajnos ez nem ilyen egyszerű!
Mert legtöbbször mérlegelniük kell!
Legalábbis sokuknak!
És a döntést legtöbbször az ész jobban befolyásolja, mint a szív..... tehát marad az illúzió!!!
.. de..:D
.. csak ápolva van..:))
.. vagy amikor a férfiak megborotválkoznak..
mekkora szakálad is van már..:)))
egy nagyon egyszerü megtapasztalása az illuzió és illuzió nélküliségnek (nem igazán tetszik ez a szó, de majd csak beugrik a megfelelöje)..
menje el tussolni.. mint ahogy szoktál.. mindent csinálj ugy ahogy szoktál.. a végén állitsd be a vizcsapot a hideg vizre és tussold le magad vele.. és figyelj.. mi történik.(?!) mennyire leszel benne a pillanatban..(?!) szerintem.. 100%- an,
- na ez az a pillanat amikor illoziok nélkül érezheted magad..:)
jó zuhanyt..:))