"Az én egyetlen feladatom az, hogy legyek." (beszélgetés)

Nem akartam itt belemélyedni abba, hogy én mit tudok, és mit nem a meditációról, a rezgések "lehozásáról," megtartásáról, és hasonlókról. Hidd el, nagyon-nagyon hosszú utat bejártam az elmúlt 35 év alatt, de itt most nem az a kérdés, hogy ki hol tart ezen a területen.

A kérdés az, elegendő-e életfeladatnak, hogy érzem a saját létezésemet.

Persze, ha valaki keresi a lehetőségeket, hogy segítsen másoknak, akkor az élet elébe is hozza. De ha csak megelégszik azzal, hogy létezik, és csodálja a gyönyörű világot... ami mellesleg lehetne szebb is. Hát erre mondom én azt, hogy édeskevés!

Lehet másoknak így neked is más véleményed. És a kínai bölcsesség egyik része máris előtted van: Tanuld meg elfogadni azt, amin változtatni nem tudsz.

A te véleményed a tied, az én véleményem az enyém, te is ide írod a tiedet, én is írtam az enyémet. Nem vagyunk egyformák, de ez nem is baj!

"Tanuld meg megváltoztatni azt, ami nem tetszik és amin változtatni tudsz. Tanuld meg elfogadni azt, ami nem tetszik, de változtatni nem tudsz. Tanuld meg a kettőt megkülönböztetni egymástól."

Ez egy nagyon bölcs mondás, csak az embereknek általában az utolsó feltétel nem sikerül. Túl sok dologról gondolják, hogy befolyásuk van rá, és mivel igazából nincs, ezért bosszankodnak olyan sokat. Túl sok embert akarnak megváltoztatni, pedig más emberek mentalitása, személyisége pont az a kategória, amire nincs befolyásuk. Pl. folyton ugat a szomszéd kutyája, a szemétszállító mindig nyitott fedéllel hagyja a kukát, ha esik az eső, a párom nem akar elég időt tölteni velem, a főnököm nem értékeli a munkámat eléggé, stb. Sokkal boldogabb az az ember, aki megtanulja valóban megkülönböztetni a megváltoztathatót, és a megváltoztathatatlant.

De igen! Ismerem (évekig gyakoroltam is!!) a LÉTEZÉS-nek azt a fajta örömét, amiről írsz.

De önmagában kizárólag csak azt tekinteni életfeladatnak, akkor is nagyon kevés!

Visszakérdezek: ismered azt az örömöt, amikor kitűzöl egy célt (mondjuk olyat, amely kizárólag öncélú, hanem valami közösséget szolgál) és dolgozol, cselekszel a cél elérésének érdekében, és amikor megvalósítod! Azt az örömöt, azt a boldogságot! Te ezt ismered???

Mert ennek van értelme, ez lehet életfeladat! De az, hogy naponta meditálok, elérem azt a belső harmóniát, békességet, azt a fajta együttélést, együttrezgést a mindenséggel... csupán ezt tekinteni életfeladatnak... az én szememben igen csekély, mondhatni silány életnek az értelme lehet.

Zolcsika, hogy lehetne egy embert komolyan venni, ha kiír egy fórumot, aztán hallgat, mint a csuka.

Nem lehet eldönteni, a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik.

Ez tetszeni fog:

[link]

:DDD

Amíg nincs lényegi tapasztalata a léleknek, addig a benne lévő egó(cska) tiltakozik.

Ki kell ábrándítsalak. Rosszul áll a szénánk.

"Mert az emberek elzárkóznak a Nagytól és a kicsibe menekülnek. Futnak-futnak, meg nem állnak."

/Szepes Mária/

Ha még nem voltál a puszta létezés örömében, akkor lázadni fogsz ez ellen, és a céljaid kontextusában fogod leélni az életedet.

Én nem mondom, hogy a célok rosszak, mert ebből épül a világ.

De pusztán erre alapozni az élet értelmét sokkal inkább részletkérdés és felületesség, mint lényegi alaposság. Hiányzik belőle a mély filozófia és a tapasztalat.

Egy jól sikerült meditációban nagyon is tudni fogod, hogy elég "csak" LÉTEZNED! És ez önmagában öröm, mert AZ, aki ÉLTET, az is ÉL, ÖRÖK és maga az ÖRÖM.

Az embernek ilyenkor nemhogy nincsenek céljai, de a magatartása is majdnem egy halottal egyenértékű. A levegőt is olyan lassan veszi, mintha már nem is lélegezne. És mégis öröm járja át.

Akkor?

Az én egyetlen feladatom, hogy legyek, s ha éhes vagyok egyek.

Volt, mikor leküldtek a boltba, hogy egy kiló kenyeret vegyek.

A fejemre, ha esik az eső sapkát mindig tegyek.

Lehet több sort is tudnék írni, ha nem döngenének körülöttem a legyek.

Végső soron mindent a létezés öröméért teszel! Ehhez kellenek a céljaid is.

Az más dolog, hogy a céljaid egy bizonyos hitrendszerhez, világképhez vagy önképhez kapcsolódnak.

Ha ezeket lebontod, akkor célok nélkül is rátalálsz a létezés örömére!

Mindig lesz, aki helyetted elvégzi a feladatokat, emiatt ne aggódj. A világ nem áll meg a te haláloddal.

De ezt nem jó hallani, sokan nem is bírják elfogadni.

Egy gyermeknek van célja? Egy állatnak van célja?

Sokkal boldogabb mint egy felnőtt ember.

És ennyi nem elég? Ezek óriási dolgok.

Én olyan szülőket látok, hogy a gyerek toporzékol, mert anyu/apu nem szeretgeti őt, hanem helyette a B*ZI telefonját nyomkodja!!! És akkor még a gyerek a hibás, mert meri zavarni!

Bizony én is akkor kerestem, amikor megértem rá! És néha ilyen helyeken kaptam választ, ezért ne vonjuk meg másoktól, hogy ezekre az írásokra találjanak. Majd az ember eldönti, hogy mennyire hiteles. Azt talán lehet érezni, ha kicsit több az intelligenciája.

És ha nem érzi érettnek magát az efféle gondolkodásra, akkor sem fogja megtalálni ezeket az írásokat, ha erőszakosan keresi.

Ezt a saját példámon tudom.

A tudatalatti és a fölöttes tudat 1000-szer jobban tudja, hogy mikor van itt az IDŐ!

És ebbe tér-idő be nem kavarhat!

Ezt a kerdest rossz helyen tetted fel szerintem. A hoxan felesleges ilyen temaval probalkozni. Keress zart facebook csoportokat ha valoban erdekel a dolog. A masik dolog pedig az, hogy a spiritualis gondolkodasra nem mindig all kesz az ember. Ha pl. megkerdezed ki hany evesen lett mondjuk hivo (ha egyaltalan lett) akkor sok kulonbozo valaszt fogsz ra kapni. Van aki 20 evesen es van aki 50, mert lelkileg akkor tudta elfogadni azt a gondolkodast.

Amirol te irsz vagy kerdezel, arra Eckhart Tolle, A most hatalma cimu konyveben kapod a valaszt. Es nincs benne semmi elvont dolog, sot, nem is a semmittevesrol szol. Csupan annyi a lenyege, hogy figyelj arra a pillantra amit eppen atelsz es tedd jol azt amit teszel eppen. Igy keszulnek a minosegi dologok, kapcsolatok az elet minden teren es ettol mellesleg sikeres ember is barmit teszel.

na fussunk neki,

2000.ben bementem a kórházba 48-évesen egy ,,,rutin,,, nőgyógyászati műtétre,

mindenki tudta ,hogy allergiás vagyok a lidokainra,

végig még beértem 6-an kérdezték meg én vagyok az allergiás,

igen,

jó mondja az orvos másfajtát adunk,

éreztem a szúrást ,attól kezdve se kép se hang,

átestem a túloldalra,

onnan rángattak vissza,

11-óra volt akkor,

délután 4-órakor tértem magamhoz,rendesen,

pillanatokra emlékszem,

a nővérre az ágyam mellett,

az orvosra aki kiabál ,,hozzanak vért,

de nem voltak fehér fények és nem lebegtem a testem fölött,

és amikor azt mondta az orvos ,most már nem lesz baj,csak azt kérdeztem,

miért volt,

igen volt,a túlvilágról rángattuk vissza,

reggel úgy jöttem el otthonról ,hogy másnap reggel jövök,ne jöjjön értem senki,

ehhez képest majdnem koporsóban mentem haza,

hogy változott-e az életem?

nem ,nem változott,talán kicsit jobban aggódom ha valakinek a családból baja van,

élem az életem ,örülök ha süt a nap,ha jönnek a gyerekek meg az unokák, ha sétálhatok a lányommal a nagykörúton,

ennyi

Biztosan lehet, sőt az is biztos, hogy sokan meg is teszik. De ez egy eléggé gyermeki állapotú gondolkodás. Az érett személyiség nem pusztán a létezés öröméért él, hanem keresi a célját az életének, keresi azt, hogyan lehetne hasznára a világ történéseinek, mit tudna hozzátenni az egyetemes tudáshoz? Ha mást nem, hát olyan utódokat nevel, akik akár helyette is meg tudják tenni.

Bizonyos szempontból a címbeli állítás önzőnek is tűnhet. Csak azzal kell törődnöm, hogy én legyek, úgy ahogy az nekem megfelel. De az ember közösségi lény, szüksége van a közösség támogató, korrigáló vagy építő esetenként romboló (amivel akár meg is erősödhet) jelenlétére.

Egyébként nekem az első gondolatom az volt, hogy talán az a bizonyos hölgy aki ezt írta, esetleg sérülten érkezett vissza a klinikai halálból és így próbálja meg elfogadni a tényt az állapotáról.